Jones, Norah: Day Breaks 2016. október 26., Gáspár Károly
Norah Jones - Day Breaks (Blue Note – Universal Hungary)
„Have You Met Miss Jones?”
A „Day Breaks” című új Norah Jones korong kapcsán ne várjuk a címben emlegetett nagyszerű Richard Rodgers dal felcsendülését, mindössze az előadó nevével próbáltam kicsit játszani, a közismert jazz standard segítségével. Szóval, Jones 2002-es debütáló albuma, a „Come Away with Me” megjelenése óta jeles szereplője a nemzetközi zenei világnak. Ezen anyag jóféle egyvelege volt a pop, soul, country, jazz stílusoknak, és bizony nagyot „robbant”, szerették/szeretik az emberek. Köztük én is. Valami friss, újszerű, ízléses mixtúrát alkotott az énekes és csapata, ami kielégítette az előbb felsorolt vonulatok kedvelőinek -legalábbis többségüknek- igényeit. Olyannyira a figyelem középpontjába került az „angyalarcú” Norah, hogy még Hollywood-ban is felfigyeltek rá, és kipróbálhatta magát filmszínészként, eddig két alkalommal!
Érdekes „info” a művésznővel kapcsolatban, hogy a 2012-ben elhunyt, világhírű szitáros géniusz, Ravi Shankar „szerelemgyermeke”. Maloschik főszerkesztő úr mesélte, hogy Shankar egyik amerikai fellépése során rosszul lett és kórházba szállították. Itt ismerkedett meg egy ápolónővel, és fellángoló érzelmeik gyümölcseként megszületett a kis Norah. (Hogy lángoló érzelmeknek hogyan lehet gyümölcse, nem tudom, de valahogy jól hangzik, úgyhogy -engedelmükkel- nem törlöm képzavaros mondatom.) Szóval Jones indiai (és nem Indiana Jones! huhh, elnézést kérek az év legrosszabb poénja miatt...) és amerikai vérvonal „tulajaként” -azt gondolom- nyitott volt sokféle muzsika felé, és tán így született meg az a bizonyos Norah Jones-os univerzum. Bár még indiai „behatású” számot nem hallottam Tőle; ha van ilyen, csak az én tájékozatlanságomat mutatja, de nekem ez kimaradt. No, újra adok egy kis munkát önkéntes, „csak jóindulatból szólok” címszavú lektoraimnak, ne unatkozzanak má’ szegénykéim...
Norah nem először működik együtt legendás jazzistákkal, és „brand new” albumán, a „Day Breaks”-en is így tett. Sok-sok kiváló zenész mellett, feltűnik a CD-n Wayne Shorter szopránszaxofonon, Dr. Lonnie Smith jó öreg Hammond orgonáján, John Patitucci is bőgőt ragadott Jones kedvéért, és napjaink egyik meghatározó dobosa, Brian Blade is a „cájg” mögé ült a Blue Note stúdiójában. 12 dal hangzik el a lemezen. Neil Young-tól a „Don’t Be Denied”, Horace Silver felemelő balladája, a „Peace”, és Duke Ellington számtalan kompozíciója közül a „Fleurette Africaine - African Flower” került rögzítésre. Nyolc számot pedig Norah Jones magányában alkotott meg, illetve Sarah Oda, vagy Peter Remm társaságában, de a „Sleeping Wild” teljes egészében Oda munkája. (Most jó fiú leszek, és nem kezdek el viccelődni Sarah Oda családnevén...)
Tudni kell a „Day Breaks”-ről, hogy nem jazz lemez. Jazzes, de nem jazz. Nem mindegy ám! Az, hogy nagy jazzmuzsikusok is szerepelnek rajta, ne tévesszen meg senkit. Persze majd mindegyik „track” tartalmaz improvizációkat -rövideket!-, de Norah megmaradt a jól bevált receptnél; az alap a pop, aztán jöhet egy csipetnyi soul, country, folk, és nyomokban jazz. Mindez igényesen, visszafogott, de „dögös” groove-okkal, minőségi zenészekkel interpretálva. Rizikó faktor: 0%, sikergyanú: 100%. Tisztára kapitalista szemlélet... (Hogy Karcsinak mennyire igaza van/lesz, arra jellemző, hogy most szombaton, 2016. október 29-én Norah Jones CD-je egyből az 1. helyen fog nyitni a New York-i (figyelem!) Jazzlistán! – A szerk.)
Szokásához híven Norah Jones nem „csak” énekelt -ahogy szegény anyai nagymamám mondta: danolt-, a zongora mellé is oda ült, és bizony nagyon jó barátja a billentyűknek. Azé’ gondoljunk bele, egy Wayne Shorter nem fúj bele akárkivel a „csőbe”, és ha nem zongizna magas szinten a hölgy, tuti, hogy szólna Neki.
- Csak énekeljé’, drága gyerekem! Majd szólok a „Hörbi” barátomnak, Ő lekísér Téged komolyan...
OK, lehet, hogy nem pont így mondaná...
Én viszont a következőket tudom mondani lezárásként a „Day Breaks”-ről.
1. Aki szereti Norah Jones-t, nyugodtan vásárolja meg a CD-t, nem fog csalódni. Vagy csak picit...
2. Aki nem szereti Norah Jonest, most tehet egy újabb kísérletet, mert ha netán valakit az eddigi erős country vonal zavart volna, na az most nincs olyan erősen hangsúlyozva.
3. A harmadikként elhangzó Norah Jones-Peter Remm munkát, a „Flipside”-ot csak erős idegzettel bíró kedves Olvasóinknak ajánlom, mert a ’70-es, ’80-as évek „vonatozós” slágereire hajaz...
u.i. A kritika végére felé érve kicsit még „szörföltem” neten ”Norah Jones-szilag”, és belefutottam egy kolléga írásába, mely néhány napja jelent meg a lemezről. Tudom, nem sportszerű más oldalak cikkeivel foglalkozni, nem is szoktam ezt tenni, de most kivételesen egy mondatot hagy idézzek.
„Norah Jones új albuma nyugodt hangvételű, klasszikus dzsesszlemez.”
Mély lélegzetvétel után pötyögöm be a billentyűzetbe, hogy ezek szerint még soha életében nem hallott -kedves kritikus úr- igazi, klasszikus jazz lemezt. És ha így van -márpedig erős a gyanúm, hogy bizony így-, akkor sírva könyörgöm, ne írjon le egy korong kapcsán, kijelentő módban olyat, ami -enyhén szólva- vitatható! Egyébként én sem teszek közzé cikkeket űrkutatásról, vagy a macskatartás titkairól, mer’ fogalmam nincs ezekről...
Norah Jones: Day Breaks (Blue Note 2016)
1. Burn
2. Tragedy
3. Flipside
4. It’s a Wonderful Time for Love
5. And Then There Was Young
6. Don’t Denied
7. Day Breaks
8. Peace
9. Once I Had a Laugh
10. Sleeping Wild
11. Carry On
12. Fleurette Africaine - African Flower
