Jazz és salsa összefér? – Bemutatkozott Arita Brown új zenekara
Barna Rita gyakorlott énekesnő, aki régóta jelen van a hazai jazz porondjain. Új formációjában, az Arita Brown Sun’Semble-ben régi és új zenésztársait gyűjtötte maga köré, sokszínű stílusukban a jazz mellett megférnek a latin-amerikai motívumok, tánczenék, vagy épp magyar népdalfeldolgozások is. Bemutatkozó koncertjüket február 5-én tartották a Budapest Jazz Clubban.
A jazzt sok vonása miatt szerethetjük. Van, aki a rendhagyó ritmusképletekben leli örömét, van, aki a meghökkentő virtuozitásban, vagy épp a lágy, finom dallamokban találja meg a neki tetsző elemeket. Egy azonban biztos: a jazz az a zenei forma, amely műfajokon átívelve képes harmóniát teremteni, akár meglepő stíluspárosítások által is.
A nemrég, mindössze fél éve alakult Arita Brown Sun’Semble nevű formáció azt tűzte ki céljául, hogy ezen vonásokat továbbörökítve, hangsúlyosan a harmóniateremtés jegyében hozzon új színt a hazai jazz palettájára. Énekese Barna Rita (művésznevén: Arita Brown); billentyűn Somogyi Márton, basszusgitáron és nbőgőn Balázs Péter játszik; a dobok mögül Orosz Mártont, a kongák, bongók és ütőhangszerek mögül pedig Görgényi Gábort hallhatjuk. A zeneszerzésben Barna Rita, Somogyi Márton és Balázs Péter vesz részt.
Mint az a felállásból is kitűnik, a Sun’Semble a klasszikus jazztriók (ének-zongora-bőgő) alapjaitól könnyen elrugaszkodhat az eklektikusabb és eszközkészletükben nyitottabb fúziós műfajok, akár a világzene felé is. Február 5-én, a Budapest Jazz Clubban tartott bemutatkozó koncertjükön fel is villantották ezt az adottságukat: a jazz standardek mellett előkerültek alapszerzemények a soulból, beszűrődött a funk is, de afrikai, latin-amerikai és magyar népi dallamok szintúgy felcsendültek a porondon.
A bemutatkozó-bemelegítő műsorszámot követően egy Joni Mitchell-feldolgozásba (Black Crow) csapott bele a zenekar, majd ezt követte a „What You Won’t Do for Love” (szerezte: Bobby Caldwell), a „Chega de Saudade” (szerezte: Antonio Carlos Jobim), és a „Days of Wine and Roses” (szerezte: Henry Mancini és Johnny Mercer).
Ez a felütés kitűnően körvonalazta a zenészek széles műfaji skálán való jártasságát. Bár Somogyi Márton az esten nagyrészt zongorán játszott, a „What You Won’t Do for Love” vezető hangszeres dallamai az eredeti változathoz hűen szintetizátoron szólaltak meg. Nagyban hozzásegítette a kiemelkedő előadásmódhoz a zenekart ez a hangszerelés, mivel Barna Rita orgánumához kifejezetten jól passzol a soul bázishangszere, az elektromos orgona hangzásvilága.
Nem véletlen, hogy ezután egy portugál nyelvű bossa nova-klasszikus (Chega de Saudade) kapott helyet a setlistben. Az énekesnő otthonosan mozog a latin-amerikai zenei világokban, így teljes magabiztossággal tudta vezetni a közönséget és a zenekart a soul erősen prezentált elemeitől az egyre finomabb vonalvezetésű dalokig: az előadás figyelemmel felépített első negyedének íve a bossa nován keresztül a „Days of Wine and Roses” jazz standardjéig ért.
A két felvonásból álló koncert első feléből kiemelendő még az ezután következő „Estéli ima – A fényes Nap” című népdalfeldolgozás. Barna Rita ebben a produkcióban virtuóz, hajlításokban gazdag énektechnikát választott, amellyel a zenekar elé lépett a hangképben – előadásmódjának hatását jól szemlélteti, hogy bár a színpadon lévő zenészek is játszottak ebben a dalban, hallgatókként aligha jegyezhettünk meg bármi mást a vokális szólamon kívül, mivel az énekesnő jelenléte ekkor totális figyelmet követelt magának.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a zenekari dinamika felborult volna. Bár gesztusaival alapvetően az énekesnő és a billentyűs tartotta a nyomvonalon a kvintettet, játékuk végig kiegyensúlyozott volt. Az est második felében ez a szelíd vezetői szerep is felpuhult, a zenekar teljesen feloldódott és érezhetően jobban tudtak nyitni a közönség felé is a rövid szünet után.
Ebben közrejátszhatott, hogy a második etapban több saját szerzemény is szerepelt. Emellett egy vendég is a színre lépett: Lucio Dominguez énekes – aki Arita Brown régi zenésztársa – lezser eleganciájával pezsdítette fel az előadást. A kubai zenészt Antonio Carlos Jobim brazil zeneszerző nagyszerű duettjéhez, az „Águas de Marçó”-hoz hívták a színpadra, de Barna Rita saját szerzésű, a színpadon kirobbanó energiákat előhívó salsáját (Todo Lo Que Puedo Dar, melynek spanyol nyelvű szövegének megírásában Dominguez is segédkezett) is közösen adták elő.
A koncert utolsó harmadára maximális fordulatszámon pörgött a zenekar, megremegtetve az egyébként közel telt házas BJC termét. A hallható élményeken túl érdemes megemlíteni még egy érdekességet: a zenéhez hangolt vizuális effektek mellett Barna Rita és Somogyi Márton kivetített rajzai és grafikái adták a látványvilágot.
Az Arita Brown Sun’Semble meglehet, hogy az első koncertjét adta februárban, de biztosan nem az utolsót. Színpadi teljesítményükön túlmenően hangsúlyozandó az előzetesen elvégzett munka minősége: noha mindannyian tapasztalt zenészek, egy formáció debütálásánál egyáltalán nem magától értetődő, hogy ilyen érzékenységgel és átgondoltsággal állítsák össze a dalsort. Az est dramaturgiai íve ennek megfelelően határozott egységet és finomhangoltságot mutatott – a közönség pedig egy lehengerlő bemutatkozás szem- és fültanúja lehetett a Budapest Jazz Clubban, ahová Arita Brown és zenekara várhatóan vissza is tér a nyári és az őszi szezonban.
