Magyar jazzmuzsikus szülők és zenész gyermekeik – 4. rész: Bolyki György + Bolyki Tamás

A januárban indult új sorozatomban a magyar jazzmuzsikus szülőket (ha még élnek…) és zenész gyermekeiket kérdezem kéthetente csütörtökön.

Honnan jött a zene szeretete? Milyen zeneiskolákba jártál és ott kik voltak a tanáraid?

György: Édesanyám zongoratanárnő, édesapám autodidakta mandolinos volt, természetes volt számomra a zeneközeliség. Öt évesen kezdtem a zenével foglalkozni otthoni környezetben, majd hét évesen beírattak a 13. kerületi zeneiskolába csellózni, ahol Szilárd Kati néni volt a tanárom. A konzervatóriumban Szilvási László, a Zeneművészeti Főiskolán Mező Márta tanított csellózni, de a zenéről a legtöbbet Rados Ferenctől tanultam. Énekelni soha nem tanultam, egyszer elmentem Sík Olga nénihez, hogy tanítson, de amikor meghallgatta, hogy mit csinálunk a tesóimmal, azt mondta: “Magát nem tanítom énekelni, mert amit csinálnak, azt csak elrontanám. Ne menjen sehova, ez így a legjobb, sok sikert!”

Hogy és mikor került Nálad képbe a jazz? Mikor alapítottátok meg testvéreiddel a Bolyki Brothers-t?

György: A klasszikus zenei képzés mellett mindig nagy felüdülés volt “könnyebb” zenét hallgatni. Mindenevő vagyok, nekem csak kétféle zene létezik: jó és rossz. A jó jazzt ugyanúgy élvezettel hallgattam, mint a Queen legjobb dalait. A testvéreimmel alkotott acapella együttesünk valamiért mégis egyértelmű volt, hogy a jazz és a gospel irányába fordul, ebben éreztük magunkat a leginkább otthon, itt lehetett a legjobban megközelíteni a klasszikus zenei mélységeket és magasságokat. A Bolyki Brothers megalakulása nem egy konkrét naphoz köthető, ebbe “belenőttünk”. Közös énekléssel pihentük ki a hangszeres gyakorlást, kezdetben nem is gondoltunk ilyen irányú karrierre. Aztán negyven évvel ezelőtt (1985) meghívást kaptunk Németországba, ami rádöbbentett, hogy ez másokat is érdekel. Több száz koncertet adtunk német városokban, mielőtt az első hazai fellépésre sor került volna.

Gondolom, otthon éjjel-nappal szólt a zene. Milyen zenék szóltak? Milyen zeneiskolákba járt és ott kik voltak a gitártanárai?

Tamás: Rengeteg zenét hallottam gyerekkoromban, de legnagyobb részét élőben. Otthon ritkábban raktunk be egy lemezt, vagy ültünk le felvételeket hallgatni. Nyilván ez a zenész “szakmai ártalom”.

Viszont élő koncerteken többet ültem gyerekkoromban, mint a legtöbben egész életükben: rengeteg Bolyki Brothers koncert, vagy olyan zenészek előadásai, akikkel Édesapám együtt dolgozott, de mindig meghallgattuk, ha az országba látogatott egy világsztár, akár klasszikus, akár jazz zenei. Illetve Édesapám tíz évig volt a Kaposfest igazgatója, úgyhogy nekem lehetőségem volt 10-től 20 éves koromig minden nyáron figyelni a legnagyobb nemzetközi művészek világszínvonalú kamaraprodukcióit. Szerintem ez volt talán a legnagyobb hatással rám.

Zeneiskolai tanulmányaimat a Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokúban végeztem, Éles Gábor jazz gitáros volt a tanárom.

Segítettél Tamásnak, hogy milyen zeneiskolákban tanuljon?

György: Minden alkalommal, amikor ezzel kapcsolatban kérdése volt, szívesen átbeszéltük közösen a helyzetet, de soha nem küldtem sem zeneiskolába, sem zenei pálya irányába Tamást sem, és a testvéreit sem. Talán egy esetben voltam aktív részese a folyamatnak, amikor a konzi után Szakcsi Lakatos Béla magántanítványa lett.

Ha Apukája énekel, akkor hogy-hogy magából gitáros, pláne jazz gitáros lett?

Tamás: A gitárt mindössze 4 évesen választottam, úgyhogy nyilván nem egy hosszú fontolgatás eredménye, szimplán csak tetszett a hangszer. Aztán megkaptam első gitáromat Nagypapámtól, onnantól pedig már egyértelmű volt.

A jazz viszont egy hosszabb történet: 6 évig jártam klasszikus képzésre, amikor úgy éreztem, hogy sehogy sem találom meg azt a szabadságot a klasszikus darabokban, amit például a Bolyki Brothers koncerteken is láttam. Akkor elkezdtem kutakodni, és a szabadabb műfajok közül a jazz fogott meg. Így kerültem Rieger Attilához, majd végül a Bartók konziba. Ott természetesen visszatértem a klasszikus zenéhez, és az 5 év végén már több klasszikus gitár, zeneszerzés és elmélet órám volt, mint jazz.

Álltatok már együtt a fiaddal egy színpadon? Mikor volt az első közös zenélés?

György: Először az Új Színházban, majd a Budaörsi Sportcsarnokban léptünk fel együtt, egy Bolyki Brothers koncert keretében. Nagy feeling volt, hogy Tamás nem “kísérte” a produkciót, hanem teljes értékű résztvevőként állt a színpadon, nagyszerű teljesítményt nyújtva.

Maga hogy emlékszik erre?

Tamás: Az a közös szereplés életem egyik első igazán jó koncertélménye volt. Nagyon otthon éreztem magam a színpadon, a zenében, és igazi minőségi örömzene született meg. Az pedig, hogy mindez a családommal történhet meg egy hatalmas áldás, nagyon hálás vagyok érte.

Hány lemezetek jelent meg a Bolyki Brothers-szel?

György: Három. De a koncertjeink zöme összesen két műsorra volt felfűzve. Nagyon nagy a világ, több ezer koncertet lehet adni úgy, hogy még mindig nem mentünk vissza ugyanabba a koncertterembe. Lehet, hogy mi nem voltunk elég agilisek, és majd most, negyven év után csinálunk új műsort, vagy lemezt, ki tudja.

Hány önálló lemeze jelent meg eddig? És a nemzetközi szereplőkkel készített?

Tamás: Egy lemezem jelent meg eddig, a “GPS”. Ez egy tematikus lemez, amit a quartetemmel vettünk fel. A nemzetközi projekt, a D10 - Danube Project felvételei kész vannak, már csak az utómunkát kell befejeznünk, és megjelenik a teljes album. Nagyon várom, hogy megjelenjen, csak sajnos van egy rossz szokásom: mielőtt befejeznék egy feladatot, beleugrok a következőbe… Most is, már a következő két lemez anyagát véglegesítem, de ígérem, hamarosan elkészül a D10 lemez is!

Milyen díjakat kaptál/kaptatok?

György: Semmilyet. Több nemzetközi versenygyőzelem van mögöttem/mögöttünk, de szakmai díjat nem kaptunk. Talán tizenöt éve az együttes Príma-díjas lett, de úgy tudom, ez nem annyira szakmai díj.

Van díja, vagy elismerése?

Tamás: Több díjat nyertem szólistaként, például a 2019-es Országos Jazz-zenei versenyen második helyezett lettem. Quartetemmel a 2019-es Jazz Combo versenyen első helyezést értünk el, „Expose” című dalom pedig a legjobb kompozíciónak járó díjat kapta. A 2021-es MÜPA Jazz Showcase-en különdíjat kaptunk.

Most mivel foglalkozol?

György: Negyven éve kezdtem a profi pályafutásomat, többezer fellépés van mögöttem Európa, Amerika, és Ázsia koncerttermeiben és fesztiváljain. Ma már a belső drive-om nem annyira a saját karrierem építése irányába, mint inkább a fiatalok segítése és fejlesztése felé hajt. A legtöbb időt a ProVibe Stúdióban töltöm, ahol világszínvonalú körülmények között zajlik a munka, és mindenkinek annyit adok át, amennyit képes befogadni. Családi cég vagyunk, nagyon jó érzés így dolgozni.

És maga?

Tamás: Időm nagy részét én is a ProVibe Studio-ban töltöm, ahol a családi vállalkozás feladatait végzem a brainstormingoktól a felvételeken át a masterelésig. Amikor pedig nem a stúdió ügyein dolgozunk, akkor a saját projektjeim utómunkáit végzem.

Emellett nagyon készülök két új projekttel: a MyDay-jel, és egy szóló anyaggal, a „Simple Songs” című lemezzel.