Két harsonás koncertje JJ & K tiszteletére
J. J. Johnson (1924. január 22. – 2001. február 4.). és Kai Winding (1922. május 18. – 1983. május 6.) harsonásokra emlékezett február 21-én este a BJC színpadán a Csapó Krisztián & Papp Mátyás Quintet. A múlt évben, J. J. Johnson születésének századik évfordulóján is volt egy hasonló koncert, de – mint tudjuk – a jazzben soha nem játszanak semmit kétszer ugyanúgy. Mielőtt elfelejteném, feltétlenül említést kell tenni még egy kiváló harsonásról, Frank Rosolino-ról (1926. augusztus 20. – 1978. november 26.), aki szerzőként volt jelen az est programjában.
Az est zenekara a következő összeállításban lépett színpadra:
Csapó Krisztián – harsona, ének
Papp Mátyás – harsona
Cseke Gábor – zongora
Barcza Horváth József – bőgő
Serei Dániel – dob
A múlt évi koncerthez képest két változás volt, egyrészt Tálas Áron helyett most Cseke Gábor ült a zongoránál,
másrészt Csapó Krisztián a harsona megszólaltatása mellett énekesként is bemutatkozott, de erről majd később.
A fellépőket dicséri, hogy a program nem egyszerű ismétlése volt a múlt évinek, hanem kb. a műsor felében új szerzemények hangzottak el.
Valószínűleg a kezdés zavarában az elhangzott első számok címét nem írtam fel egyik félidőben sem. A műsor második és harmadik darabja, a „Frieda” (Frank Rosolino) és a „Side by Side” (Harry M. Woods), az ígérethez híven két harsonás előadás volt vidám hangulatban, jobbnál-jobb szólókkal.
A következő konferálás után viszont Csapó Krisztián nem tette le kezéből a mikrofont, hanem belekezdett Jimmy McHugh és Dorothy Fields örökzöldjébe, az „I Can’t Give You Anything But Love” című dalba a közönség nagy ovációjával kísérve.
A következő darab is egy kakukktojás volt, „A Nightingale Sang in Berkeley Square” (Manning Sherwin) szerzemény előadása egy harsonással történt, csak Papp Mátyás fújta a hangszert a ritmusszekció kíséretében.
Az első rész zárószáma pedig a „Bernie’ Tune” (Bernie Miller) volt, amit leginkább a baritonszaxofonos Gerry Mulligan repertoárjából ismer a nagyközönség.
A második blokkban elhangzott J. J. Johnson leghíresebb szerzeménye, a „Lament” című ballada, ami nélkül a neves harsonásra emlékező program nem képzelhető el. Ennek ellentmond az, hogy a tavalyi műsorból ez a szám kimaradt, de – mint mondják – a kivétel erősíti a szabályt.
Ismét volt egy Csapó Krisztián énekes produkció, a „Secret Love” (Bobby Sherwood), amelyben a scat rész amolyan párbajszerűen került előadásra Papp Mátyás harsona játékával.
Ezután Kai Winding szerzeménye, a „Blues in Two’s” következett, amelynek már a címe is elárulja, hogy a szerző JJ & K páros számára írta.
Az est végére két Frank Rosolino szerzemény maradt. Előbb a „Tuffy”-t játszották, mint az est utolsó darabját, de a taps és meghajlás után még visszajöttek a „Free for All” ráadásként történő előadására.
Manapság már az is esemény, ha egy harsonás játékát hallhatjuk, nemhogy kettőjét. Napjainkban nem egy divatos hangszer: J. J. Johnson, Kai Winding, Frank Rosolino, de már Albert Mangelsdorff is csak történelem, viszont maradandó emlék. Ezért is jó emlékezni rájuk ilyen remek előadással.
A harsonásokon kívül még kiemelendő Cseke Gábor zongora játéka. A bőgő és a dob a megidézett korszakban még nem volt szólóhangszer és ezt követték most a koncerten is.
A közönség soraiban ült egy nagyobb létszámú Los Angeles-ből érkezett vendég is, akik talán még a magyaroknál is jobban élvezték a produkciót. Ha a jazz őshazájából idelátogatók is meg voltak elégedve, kétség sem férhet a koncert színvonalához.
