Avital, Omer: Avital Meets Avital 2017. szeptember 18., Horváth László
Avi Avital-Omer Avital - Avital Meets Avital (Deutsche Gramophon/Universal Hungary)
A világzenének és a népzenének a jazz felé fordulása talán már a jazz, mint önálló műfaj fénykora előtt is megjelent. A klasszikus zenével együtt ez a három irány folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, véleményem szerint ez formálja legnagyobb mértékben a zenét, mint (magas)művészeti ágat. Épp ezért mindig örömmel fogadom, amikor valami ilyesmivel akad dolgom. Még akkor is, hogyha az történetesen egy olyan lemez, amely a közel-keleti gyökerekből kiindulva közelít a jazz és a klasszikus zene felé. Bár nem igazán vagyok ismerős ebben a kultúrkörben, a varázsa laikusként alighanem ugyanúgy megragad, mintha szakértője lennék.
A két zenész, Avi Avital és Omer Avital (akik ezzel a friss lemezanyaggal október 12-én lépnek fel a CAFe Budapest 2017 keretében az Uránia Nemzeti Filmszínház Díztermében!) között megtévesztő a névazonosság, de nincs köztük rokoni kapcsolat, habár hasonló háttérrel rendelkeznek. Az 1980-as években nőttek fel Izraelben, és mindketten marokkói felmenőkkel rendelkeznek. Zenei világuk külön utakra terelte őket, amíg Avi Berlinben a mandolin klasszikus zenei világát igyekezett felfedezni és bővíteni, addig Omar a jazzbőgő mestere lett New York-ban. Erre a közös muzsikálásra régóta vártak, és 2016-ban végül sikerült is összehozni a lemezfelvételt. A lemezen kettőjükön kívül szerepel Yonathan Avishai (zongora), Itamar Doari (ütőhangszerek), és az „Avi’s Song” című dalban Uri Sharlin (harmonika).
Ami már első hallgatásra is átüt a lemezen, az a zenészek képzettsége, és a szenvedélyük a zene iránt. Ennek a kultúrkörnek a zenéje alapvetően nagyon érzelmes, szenvedélyes, ugyanakkor önfeledten vidám is tud lenni. Ez elsősorban a dallamvilágból és a – néha latin zenéhez hasonlító – ritmusokból adódik. Mivel számomra kevésbé ismert világ (és gyanítom mindenki számára, aki nem foglalkozik kifejezetten ezzel a zenével), ezért eleinte nagyon sok új impresszió ér. Hallom, hogy jazz, hallom, hogy klasszikus zene, mégis a hangszerelés, az előadásmód, a hangszeres megoldások miatt olyan, mintha 2-3 különböző lemezt hallgatnék, mindegyikről néhány számot, holott csak más jellegű a kapcsolódás köztük, mint amit az én fülem megszokott. Ebből a – számomra kissé – heterogén világból persze magától adódóan vannak, amik közelebb állnak a saját zenei világomhoz, de érdekes módon, ami távol áll, arra is csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó zene, csak talán meg kéne hallgatni 10-15 alkalommal, hogy igazán ráálljon a fülem és az agyam.
A balladák inkább a klasszikus irány felé húznak, nekem a „Lonely Girl” már elsőre nagyon tetszett, a maga zongora szólamával, amire aztán szépen ráépül a mandolin, hasonlóképpen épül fel a „Ballad for Eli” is. A közel-keleti hangzást gyönyörűen mutatja be a nyitódal, a „Zamzama” és a „Hijazain”. A marokkói gyökerek ápolására a címből is kitűnő „Maroc”, valamint az „Ana Maghrebi” (ami magyarul annyit tesz: marokkói vagyok), amely az önfeledt örömzenét örökíti meg, szinte nem lehet nem táncolni rá. Ehhez hasonlóan ott van a 11/8 ritmusképlettel rendelkező, balkáni eredetű dal, az „Avi’s Song”, ami megint újabb színnel bővíti a palettát. Az utolsó dal, a „The Source and the Sea” szintén egy ballada, az izraeli-lengyel zeneszerző, Moshe Vilenski műve, amellyel a zenészek szüleik, és azok generációja előtt tisztelegnek, és egyben szépen összesítik, és le is zárják a lemezt.
A lemez különösen azoknak lehet érdekes, akik nyitottak eme zenei irányzat felé, illetve szeretik a „találkozás” jellegű lemezeket, ahol nem az összeszokottság, hanem az újdonság varázsa viszi a zenészeket és a zenét is. Ez a lemez nem a hatalmas szólókról és a fantasztikus egyéni virtuozitásról szól, itt ennél bensőségesebb, spirituálisabb a hangvétel. Ahogy Avi Avital fogalmaz: „Ez egy zenei beszélgetés két, különleges kapcsolatot ápoló zenész között, akiknek a háttere hasonló, az útjuk különböző. Olyan találkozás, ahol együtt keresik az otthon, az emlékek, és a szabadság érzését és hangjait.”
