Zsoldos Mari jazztörténetei – 12. rész: Balassa P. Tamás
Zsoldos Mari az idén 50 éve munkatársam! – A szerk.
1938-ban Balassa P. Tamás -a továbbiakban Tomi- 16 éves volt, amikor tudomására jutott, hogy apu (Zsoldos Ernő) az Arizona mulatóban, a trombita, pozaun, harmonika, hawaii gitár, hegedű mellett, a különlegesnek számító éneklő fűrészen is játszik a revüben.
Tomi felkereste a nála 11 évvel idősebb apukámat és arra kérte, tanítsa őt ezen a hangszeren.
Apu elvállalta a tanítást, ezt az alábbi dedikáció bizonyítja.
1954-től 1959-ig Tomit szerződtették a Magyar Rádió Tánczenekarába a távozó Gyulai Gaál János helyére, így apuval kollégák és barátok lettek.
A Magyar Rádió Tánczenekara, a zongoránál Balassa P. Tamás 1955
A sors úgy hozta, hogy jóval később Tomi fiát, Balassa Máriót öcsém, Zsoldos Béla tanította dobolni a lakásunkon. Sikerrel!
1964 és 1966 között a Magyar Rádió táncdalénekeseket képző stúdiójában Tomi növendéke voltam.
Sok zenefelvételnél dolgoztunk együtt, Táncdalfesztiváloktól - filmzenékig.
A Mephisto című Szabó István filmben Klaus Maria Brandauert kíséri pianinón
Számos jazz karakterdarabját rögzítettem többsávos Studer-magnóra a 8. stúdióban, ezek egyike a YouTube-on hallgatható „Cembalo boogie”.
https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgzQZTzfgrzQrcsjfStRRwxQtvttB?projector=1