John Scofield ismét a Budapest Jazz Clubban koncertezett
John Scofield-et első alkalommal még 1997-ben hallottam a Budapest Sportcsarnokban a Herbie Hancock & The New Standard All Stars tagjaként.
2019-től sűrűsödtek meg igazán a koncertélményeim gitárossal, hiszen az április 8-i koncertjei már a negyedik látogatását jelentette a Budapest Jazz Clubban.
Minden alkalommal dupla koncert, minden alkalommal telt ház (most is már hetekkel korábban elkelt minden jegy), elégedett zenészek, a szintén elégedett közönségről nem is beszélve.
A fellépő trió többi tagja is régi ismerőse a BJC-s koncertek látogatóinak, hiszen Vicente Archer bőgős mind a négy alkalommal, Bill Stewart dobos pedig háromszor szerepelt a világhírű gitáros kísérő zenekarában. Sőt egy alkalommal Bill Stewart még saját zenekarával is fellépett a klubban.
John Scofield-ről ötven éves pályafutása alatt már minden leírtak, ezért én most mellőzöm pályáját és sikereit méltató kitérőt.
Az esti 9 órás második koncert programjában hét kompozíció szerepelt, saját darabok és standardek vegyesen. Szokásától eltérően Scofield nem sokat beszélt, csak két kompozíciót konferált be a műsor közepe táján.
Eljátszották Sonny Rollins tempós bravúr darabját, az „Airegin”-t, majd jött – szerintem – az est fénypontja, John Coltrane balladája, a „Naima”.
Kezdődött Scofield intro-jával majd jött a téma és az improvizáció Bill Stewart visszafogott dobolásával és Archer csak jelzésszerű bőgőzésével.
A darab után Scofield megtalálta a torzítót, mert a továbbiakban az eddigi fémes gitárhangzás helyett a torzító határozta meg a zene karakterét.
Bár a konferálást a zenekarvezető nagyrészt mellőzte, azt azért elmondta, hogy nem a saját gitárjain játszik, mert azok Bécsben ragadtak. Másnapra itt lesznek a gitárok – mondta, majd maliciózusan hozzátette, hogy Ő viszont akkor már Franciaországban lesz. Mellesleg két gitár volt színpadra készítve, viszont Scofield végig csak az egyiket használta.
Bő egy órás játék után letették a hangszereiket, Scofield ismételten bemutatta zenész társait, meghajoltak és levonultak a színpadról. A közönség persze nem hagyta magát és ráadást követelt. Ez pedig egy Cab Calloway által sikerre vitt darab volt, viszonylag rövid verzióban előadva.
Mondhatnám, hogy talán ez volt a BJC-s koncertek közül a legjobb, de ilyen állítást nem merek megkockáztatni. Mindegyik jó volt, hiába Scofield, az Scofield, nem véletlen a gitáros több évtizedes sikerszériája.
