Wynton Marsalis és a Jazz at Lincoln Center Orchestra harmadik fellépése Budapesten
Első alkalommal 2009. július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban, másodjára 2021. július 5-én a Müpa-ban, majd 2025. április 5-én ismét a Müpa-ban lépett fel a világhírű Jazz at Lincoln Center Orchestra a még híresebb vezetőjével, a trombitás Wynton Marsalis-szal.
Nálam összehasonlítása alapként az előző Müpás koncert van meg, ami alapján azt mondhatom, a Lincoln Center-ben jazz téren a helyzet változatlan. Néhány zenész kicserélődött az elmúlt években, de a stílus és a színvonal maradt. A világ jelenleg egyik legjobb nagyzenekarát hallhattuk és két szóló erejéig – a szokása szerint háttérbe húzódó – Wynton Marsalis-t.
A zenekar többi tagja viszont most is nagyot játszott, jobbnál-jobb szólókkal kápráztatták el a termet megtöltő közönséget.
A már említett személyi változások közül ki kell emelni a zenekar első teljes állású női zenészét, a szaxofonos, klarinétos, fuvolás Alexa Tarantino-t, akinek csatlakozásával az utóbbi időben sokat foglalkozott a szaksajtó.
A teljesség igénye nélkül az új tagok közül kiemelném még Abdias Armenteros szaxofonost és az est folyamán több kiváló szólót előadó Isaiah J. Thompson zongoristát.
Nálam a háromtagú harsona kórus vitte el a pálmát, ilyen együtt és szólistaként is kitűnő pozanosokkal nem igen találkozni mostanában.
A zenekar a következő összeállításban lépett a színpadra:
Wynton Marsalis – zenei vezető, trombita
Ryan Kisor, Kenny Rampton, Marcus Printup – trombita
Vincent Gardner, Chris Crenshaw, Elliot Mason – harsona
Sherman Irby, Alexa Tarantino – fuvola, klarinét, szoprán- és altszaxofon
Chris Lewis – klarinét, basszusklarinét, szoprán- és tenorszaxofon
Abdias Armenteros – klarinét, szoprán- és tenorszaxofon
Paul Nedzela – klarinét, basszusklarinét, szoprán- és baritonszaxofon
Isaiah J. Thompson – zongora
Carlos Henriquez – bőgő
Obed Calvaire – dob
Marsalis szokásához híven a trombitaszekcióban foglalta el a helyét, vagyis hagyományos értelemben vett karmester nem dirigálta az együttest, ha kellett Sherman Irby vette magára ezt a szerepkört. Marsalis konferálta a műsort, az elhangzott számok után mindig bemutatta a szólót játszó zenészeket. A program tartalmazott mind saját szerzeményeket, mind a jazz műfajában méltán elismert szerzők kompozícióit.
Az első számban Abdias Armenteros nyitotta meg a szólók sorát tenoron, őt követte Isaiah J. Thompson zongorán, majd jöttek a többiek.
A másodikként elhangzó darabban (Benny Green: For Duke Pearson) mutatkozott be altszaxofon-szólójával a már említett Alexa Tarantino.
Egyébként nem egy tipikus bigband produkciót hallhattunk az este folyamán. A hangszerelések csak részben alapultak a fúvósszekciók játékának szokásos rafinált, árnyalt felrakásán és kombinálásán, ahol a zenekari játék közben egy-egy szólista rövid szólóval színesíti a műsort. Most sokszor tapasztaltuk, hogy a bigband hangzás egyszer csak eltűnik és a zongora, bőgő, dob összeállítású trió az aktuális szólista kísérő csapatába megy át, a bigband többi tagja pedig szemmel láthatóan átadja magát a zene élvezetének. A szólisták így kisebb kötöttséggel kaptak lehetőséget hosszabb szólók eljátszására.
Érdekes hangszerelésben következett egy Duke Ellington szerzemény: a szaxofonkórus bőgő és dob kísérettel játszott, majd a darabot a zongora szólóban fejezte be.
Jött egy saját darab, a „Bodegas Groove”, ami a bőgős Carlos Henriquez szerzeménye, amit egy Thelonious Monk kompozíció követett Sherman Irby hangszerelésében.
Duke Ellington Cootie Williams trombitásnak írta a „Concerto for Cootie”, akit a mostani előadásban Ryan Kisor személyesített meg.
Sherman Irby darabjában Elliot Mason harsonás és Obed Calvaire dobos csillogott.
A következő darabban lépett fel vendégként Szalóky Balázs trombitás. Csalódást nem okozott, de úgy érzem, hogy a zenekar két másik szólistája ellopta a show-t.
Előbb – az egyébként baritonszaxofonon játszó – Paul Nedzela mutatott be egy fergeteges klarinétszólót, majd következett Chris Crenshaw a pozanjával.
Benny Golson mára már standard kategóriába került szerzeménye, az „I Remember Clifford” a fiatalon elhunyt Clifford Brown trombitásnak állít emléket.
A mostani feldolgozás Marcus Printup-nak biztosított szóló lehetőséget Clifford Brown emlékének felidézésére.
A szám elhangzása után Marsalis név szerint egymás után bemutatta a zenekar tagjait, majd jött egy mindenkit lehengerlő bravúr darab, benne Marsalis hosszú és hatásos trombitaszólójával.
Ezután Marsalis ismét bemutatta a zenekar tagjait, amitől mindjárt rossz érzéseim támadtak és tényleg levonult a társulat a színpadról a hangszerekkel együtt. A közönség nem hagyta magát és ráadást követelt, amit meg is kapott (egy zenekari darabot adtak még elő), de gondolom ez része az előadás forgatókönyvének.
Ezután már felkapcsolták a teremben a világítást, jelezve többre ne számítsunk, letelt a másfél órás műsoridő. Egy kiváló zenészekből álló kitűnő zenekart láthattunk, akik a nagybetűs jazz legszerethetőbb arcát mutatták be.
