Kikkel beszéltem? – 89. rész: Kurt Elling (face to face – Budapest Jazz Club 2011. május 29.)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
Nagyon dühös voltam az UEFA-ra, hogy pont a Kurt Elling koncert időpontjára tette a Wembley-ben a Manchester United-Barcelona Bajnokok Ligája döntőt. De mivel gyerekkorom óta ManU drukker vagyok, gondoltam, megnézem a földszinten a 20.45-kor kezdődő meccs első félidejét, aztán felmegyek.
2011 januárban kért meg Bóna László és Susszer Zoltán (a BJC tulajdonosi körének kétharmada), segítsek nekik, mert 3 évi üzemeltetés után úgy vélték, szinte mindenkit felléptettek már a magyar élvonalból. De szeretnének tovább lépni és terveik között szerepelt a „Világsztárok a Budapest Jazz Clubban” sorozat elindítása. Magyarul, az én kapcsolataimra volt szükségük, mert 2010 óta hiába írogattak a különböző menedzsmenteknek, „lepattattak róluk”, vagy olyan hihetetlen gázsikat kértek, amit ők nem tudtak kigazdálkodni. Szó szót követett, s Bóna Laci mondta, jó lenne elsőnek Mike Stern. Susszer Zoli egyenesen azt mondta: „Ha megszerzed nekünk a Stern-t, akkor fáklyás felvonulást rendezünk Neked a Kálvin téren”. (Azóta is hiába várok erre…) Írtam tehát azonnal a New York-i gitáros menedzserének, Ray Holland-nek, aki mondta, ennek Mike nagyon fog örülni, mert eddig mindig csak nagy koncerttermekben léptették fel Budapesten, viszont ő nagyon szeret kis klubokban is játszani. És 1 órán belül a tavaszi európai turnéját szervező olasz cég jelentkezett. Először „bekértek”, de aztán több napi kemény tárgyalás után rájöttek, hogy nem megyek bele ebbe az utcába és elfogadták feltételeimet: „A special fee, only for you Robert”. Totál teltházas, több ráadással, jóval éjfél utánig húzódó, nagyon jó hangulatú koncert volt.
Időközben előkészítettem a kritikusok szerint az 1995 óta legjobbnak tartott jazzénekes, a Chicago-i Kurt Elling koncertjét. Még szerencse (?), hogy feleségemmel, Szász Gabriellával 2000 és 2010 között olyan „jazz gigasztárokat” hoztunk Magyarországra, mint Pat Metheny (2000, 2003), Al Jarreau (2001), Jack DeJohnette (2002, 2003), John Patitucci (2003), Bobby McFerrin (2004, 2005, 2007, 2010), Herbie Hancock (2005, 2008), Branford Marsalis (2005), Chick Corea (2006), George Duke (2009), Wynton Marsalis (2009), Eliane Elias (2009).
Így aztán Ted Kurland barátom (?) rábeszélte KE menedzserét, Darryl Pitt-et, hogy a 35.000 USD árfekvésű Kurt Elling Quintet ugyancsak „nyomott áron” lépjen fel a BJC-ben.
Mivel késtem a megbeszélt koncert előtti interjúról, mire odaértem, már egy „beugró” (direkt nem írom ide a nevét!) készítette a ripotot helyettem. Jó mi? Valami miatt nem küldtem el a „beugrót’ a k…. anyjába. (Már csak azért sem, mert anyukája régebben bemondónő volt a Magyar Rádióban!) Viszont Kurt kedvesen mosolyogva mondta nekem, hogy majd a koncert után beszélünk.
Aztán elkezdték a koncertet nélkülem, mert én a földszinten a focimeccset néztem a TV-ben. Egyébként az akkor épp 1:1-re álló meccs szünetében épp a „Samurai Cowboy”-ra értem fel. Ezt még Marc Johnson írta „Samurai Hee-Haw” címmel az 1980-as évek közepén Bass Desires elnevezésű együttese részére. (Emlékeznek ugye, a két gitáros felállásra: Bill Frisell és John Scofield…) Aztán, mikor belekezdtek a következő számba, már mennem is kellett vissza a földszintre. Sajnos, a következő háromnegyed órában nem sok babér termett a ManU számára, a Barca győzött 3:1-re, de lehetett volna több is.
Amint visszaértem az emeletre, a csalódottság azonnal feledésbe merült, mert Kurt úgy énekelt, mint „az igazi jazz angyalok”, s hagyta „csapata” tagjait (Laurence Hobgood (17 éve volt akkor a zongoristája!), John McLean - gitár, Harish Raghavan – bőgő, Ulysses Owens – dob) is szólózni. Így aztán nem maradtam le Stevie Wonder „Golden Lady”-jének feldolgozásáról. Sőt, a Tom Jobim ráadásról sem (duóban Hobgood-dal). És mivel a közönség vastapssal tovább követelőzött, így jött egy a capella ráadás is.
Jó volt látni a jazz szakma képviselőit is: Berki Tamást, Szőke Nikit (+Barcza Horváth Józsit), Fábián Julit, Kazai Ágit, Karosi Julikát (+Varga Bendegúzt). De ott volt Harcsa Veronika zongoristája, Blaho Attila is. No meg, Fábry Bogesz, Czirják Csaba gitáros és Ávéd János szaxofonos. Lehet, hogy még mások is eljöttek, de a nagy tömeg beszippantotta őket…
Most jut eszembe, januárban Susszer Zoli azt is megígérte, ha felesége kedvenc énekesét, Kurt Elling-et is megszerzem nekik, akkor a BJC bejáratához egy márvány emléktáblát készíttet nekem. (Látom, ebből sem lesz már semmi...)
A végén aztán Kurt mondta, hogy nagyon fáradt, most ne beszélgessünk. Erre én megkértem, hogy itt van egy magyar jazzénekesnő, aki a koncert előtt beszélgetett vele, lehetne-e egy közös fotót. Elling csak annyit mondott: „Sure!”.
Így szóltam Nikinek, hogy jöjjön gyorsan. Akkor készült az alábbi fotó.
Aztán eltelt 5 év, és me and my lovely wife Gabriella Nagykanizsára vittük Kurt Elling-et. 1 hónappal előtte derüli ki számomra, hogy az előzenekar a Balázs Elemér Group lesz, amelyben akkor épp Niki énekelt. Elintéztem, hogy Kurt duettet énekeljen Nikivel a saját koncertje közben. De ez már egy másik történet…
