Az idén lenne 75 éves Szabó Gábor

2011. március 8-án lenne 75 éves, de már 29 éve halott a magyar jazzművészet egyik legismertebb és legnépszerűbb muzsikusa, a gitáros Szabó Gábor.

Amikor magyar jazzmuzsikusok nemzetközi, esetleg amerikai sikereiről beszélünk, az elsők között említhetjük, nem elfelejtkezve a többiekről, köztük Zoller Attiláról, Bacsik Elekről, vagy Tommy Vig-ről, akik ugyancsak a jazzvilág legismertebb muzsikus nagyságaival szerepeltek rendszeresen és felvételeik a legtekintélyesebb lemezgyárak kiadványain jelentek meg. Közéjük tartozik a zongorista Les Czimber is (becenevén Tarzan), aki 1957-ben érkezett az Egyesült Államokba és abban is különbözik tőlük, hogy nem különösebben törődött a lemezkészítéssel. Híres partnerekben ő is bővelkedett, gondoljunk csak Conte Candoli és Pete Candoli trombitásokra, Bob Cooper szaxofonosra, John Patitucci nagybőgős - basszusgitárosra, Joe La Barbera dobosra, vagy Al Jarreau-ra a sokszoros Grammy-díjas énekesre, aki felfedezőjének és karrierje elindítójának tartja Tarzant.

Szabó Gábor 20 és fél éves volt, amikor 1956-ban illegálisan elhagyta az országot és Ausztrián keresztül az Egyesült Államokba jutott. 14 éves korában kezdett –jórészt autodidakta módon- gitározni, amikor felvételt nyert a budapesti Török Pál utcában ma is működő Képzőművészeti Gimnáziumba. Akkor még valószínűleg nem is sejthette, hogy grafikai- és festőművészi adottságait 10 év múlva egy saját nagylemez borítóján fogja kamatoztatni (mégpedig egy Impulse! lemez borítóján,1966-ban). Szabó Gábor indulásától kezdve, hazai muzsikusi pályafutása mindössze1954-től 1956 novemberéig tartott. Ez a valóban rövid idő, meglepően sok emléket hagyott a zenekedvelő közönségben, hasonlóan pályatársához és barátjához, a zongorista és dalszerző Totth Menyushoz, akiről szintén történetek keringtek, amelyek egyre terebélyesedtek és mára valóságos legendákká váltak.

Aki részleteiben kiváncsi Szabó Gábor életművére, az egészen apró részletekkel is megismerkedhet Libisch Károly: Feketére festve című bio-diszkográfiájárából, amely 1993-ban jelent meg. Különösen haszonnal forgatható az a mellékelt táblázatrendszer is, amely azokat az együtteseket tartalmazza, amelyekben Szabó szerepelt, a tagok nevével, hangszerével, dátumokkal, továbbá a hanglemez jelével. Tekintve, hogy nagyon sok adatban, zenekari összeállításban és hangfelvételben kell eligazodni, a kötet táblázatai nélkül ez sokkal nehezebben képzelhető el.
Térjünk vissza Szabó pályafutásának itthon töltött szűk 3 évére. Annál is inkább, mert ez a néhány év egyben az alakuló, kísérletező, útkereső magyarországi modern jazz kezdeti lépéseivel esik egybe. A jazz-zel külföldi rádióműsorokból ismerkedett és a budapesti zenés szórakozóhelyek muzsikusaitól lesett el különböző szakmai fogásokat. Volt miből válogatni, számtalan szórakozóhelyen volt helyenként kitűnő színvonalú élőzene. Első ismert, modern jazz-zel kísérletező együttese az Argényi zenekar. A zongorista Argényi Sándor mellett  itt énekelt Vígh Éva, akinek Szabó Gábor udvarolt. A következő zenekar Kovács Andor gitáregyüttese, amely éppen akkor vette fel a – máig is strébernek tűnő- ”Volga gitáregyüttes” nevet. 1955-ben a zongorista Garai Attila három formációjában is szerepelt, ahol Thomka Tibor bőgőzött és Garda György, majd Kovács Gyula dobolt. A legnagyobb figyelmet azonban valamennyi zenekar közül egy új  –akkoriban szokatlan-  zongora, gitár és nagybőgő összeállítású trió keltette. Mégpedig az Astória Szálló pincebárjában, ahol Totth Menyus volta zongorista és Kabók Lajos nagybőgőzött. Ezek közé az ünnepelt és hallatlanul népszerű muzsikusok közé kapott meghívást Szabó Gábor. A zenészek és hallgatók közül sokan, a zongorista George Shearing-hez hasonlították Totth modern, újszerű harmonizálását, és senkiéhez nem hasonlító szerzeményeit. A magyar jazzmuzsikusok közül sokan tartották ennek a triónak játékát kiemelkedőnek. Meglepő, hogy hány muzsikus emlékezett azóta ennek a triónak az ösztönző élményére, főként annak ismeretében, hogy ők hárman, Szabó Gábor közreműködésével mindössze alig több, mint egy hónapig játszottak az Astóriában. Csak ennyi ideig léteztek. Ezt, a már nagybeteg Totth Menyus 2002-ben, e sorok írójának egy, a Magyar Rádió részére készített interjú során mondta el, és azt is, hogy később mindhárman az Egyesült Államokban egymástól ugyan földrajzilag távol élve, hányszor tervezték egy lemez elkészítését. Ebből csak egy Totth-Kabók duó CD valósult meg. Szabó Gábor pályakezdéséhez tartozik még az 1956 nyarán két darab 78-as fordulatú törékeny lemez felvétele a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál. Egy Kanadából hazatért énekesnő, művésznevén Myrna Bell kíséretében szerepelt Deák Tamás, Beamter Jenő, Solymossy Lulu, ifj.Pege Aladár és Kovács Gyula társaságában. A hazai pálya egyik jelentékeny, sokszor elmondott eseménye az a bizonyos rádióműsor, amikor Willis Conover a Music USA washingtoni sorozatában egy  önálló adást szentelt a magyar jazznek. Az történt, hogy az akkor (1956 nyarán) legismertebb magyar jazzmuzsikusok saját együtteseikkel (Szabó Gábor, Garai Attila, Zágon Iván, Dobsa Sándor, Radics Gábor,  Kabók Lajos, Kovács Gyula és még néhányan) egy stúdióban mindenféle engedélyek nélkül elkészítettek egy órányi hangzó anyagot. Ezt az amerikai követség két tisztviselője, Roy Smidt és Ernest Nagy még nyáron kicsempészte az országból és Willis Conover 1956. november 23-án mutatta be saját műsorában, a „Jazzórában” (Jazz Hour). Az adás azzal kezdődött, hogy „Budapesten dörögnek a fegyverek és mi nem tudhatjuk, hogy a most következő fiatal muzsikusok közül kik vannak életben”. A műsor első néhány percében Garai Attila és Szabó Gábor ”Stalintown Blues”-át a zongorista Billy Taylor kommentálta. A különadást magyar muzsikusokkal, a washingtoni rádió még néhányszor megismételte. Utóbb derült ki, hogy jó néhány amatőr rögzítette itthon ezt a ritka és váratlan ajándékot, persze a tengerentúli adás rossz minőségén sokat nem lehetett segíteni. Itt jegyzendő meg, hogy 1956. október 23-a ötvenedik évfordulójára megkértük az Egyesült Államok nagykövetségétől az adás másolatát, de mindössze annyi választ kaptunk, hogy ehhez egy kis türelmet kérnek. Pótolhatatlan ritkaság kerülhetett volna nyilvánosságra. A Totth-Szabó-Kabók triónak helyszint adó Astória bárhoz, egyéb nevezetes események is kapcsolódnak. 1945-től itt működött kb. két évig, az amerikai hadsereg Tiszti- és Altiszti klubja, ahol az igazi attrakció, a Filu Swingers, Schenkelbach Fülöp szaxofonos-klarinétos jazzegyüttese volt. Alig 15 évvel később pedig itt működött a zongorista Kertész Kornél Astoria Jazz Quartet-je. Az amerikai rádióadás szereplői közül legtöbben részt vettek a mai Centrál Kávéház helyén működött Metró klubban rendszeresen megrendezett és „megtűrt” jam-session-ökön..

Az első amerikai év látszólag eseménytelen volt Szabó Gábor életében. Dolgozott és pénzt gyűjtött ahhoz, hogy 1958-ban beíratkozhasson a híres bostoni Berklee School of Music zeneiskolába. Az iskola a szakmai ismeretek megszerzésén túl az itt kialakult kapcsolataiban is döntő szerepet játszott. Megismerte Charles Lloyd szaxofonos-fuvolást, aki hosszú évekre meghatározó muzsikus partnere lett, ahogy a vibrafonos Gary McFarland is. Játszott iskolatársával, a zongorista Toshiko Akiyoshi-val, megismerte Chick Corea-t és még ki tudja hány ígéretes tehetségű növendéket. Részt vett két alkalommal is a Berklee School of Music növendékeinek játékából összeállított lemezen, ahol sok, számunkra ismeretlen név mellett feltűnt Charlie Mariano (Toshiko Akiyosahi akkori férje) és Joe Zawinul is. 1958-ban Willis Conover ajánlására bekerült az International Youth Band-be, amelyet a zongorista George Wein produceri minőségében szervezett és a harsonás Marshall Brown zenekarvezető irányított. Hogy milyen hozzáértéssel, azt azonnal láthatjuk. Az ismeretlen fiatal európai meghívott muzsikusok között szerepel: Dusko Gojković trombitás, Eric Kleinschuster és Albert Mangelsdorff harsonások, Jan Wróblewski, Bernt Rosengren, Ronnie Ross szaxofonosok, George Gruntz zongorista, Rudy Jacobs nagybőgős, aki néhány év múlva a holland Pim Jacobs Trio tagjaként Budapesten is vendégeskedett. A felvételek két Columbia lemezen jelentek meg, a zenekarvezető Marshall Brown, a szólista az első lemezen Andy Marsala szaxofonos, a másodikon Louis Armstrong. Utóbbiból csak egy felvétel került kiadásra. A szervezők és ajánlók hozzáértésére az előbb azért utaltunk, mert a felsorolt és az ifjúsági zenekarba meghívott szinte ismeretlen fiatalemberek néhány év múlva  kivétel nélkül az európai országok meghatározó jelentőségű jazzmuzsikusaivá váltak. 1961-től, az iskola befejezésétől indult Szabó Gábor pályafutásának felszálló ága. Még az évben bekerült a dobos Chico Hamilton együttesébe. Az alapformációban Szabó Gáboron kívül a nagybőgős Albert Stinson és a szaxofonos-fuvolás Charles Lloyd játszott. Az első „Drumfusion” című lemezen (1962) Garrett Brown, a következő négy albumon George Bohanon harsonással egészültek ki. Volt lemez Hamilton alapquartetjével, volt Londonban felvett filmzene. 1965-re a Chico Hamilton együttes ebben a formában befejezte a működését. Szabó következő állomása a Charles Lloyd Quartet Ron Carter nagybőgőssel és Tony Williams dobossal, valamint Lloyd új, Hamilton-tól eltérő zenei elképzeléseivel.  Bár a két nagynevű előadóművész Chico Hamilton és Charles Lloyd együtteseiben  továbbra is szerepelt, sőt újabb albumokat is készített, az egykori bostoni iskolatárs, a vibrafonos Gary  McFarland hangszerelései és kísérletei kisegyüttesekkel és nagyobb létszámú 11-12 tagú formációkkal, egyformán fellelkesítették, ezért hozzá csatlakozott. Ennek a korszakának három (McFarland neve alatt kiadott) lemeze Rudy Van Gelder stúdiójában került rögzítésre: The In Sound, Simpatico és az 1966-os évjáratú Profiles. A kapcsolat megmaradt a vibrafonos szerzővel, a következő időszak elején is, de ez már új korszak Szabó Gábor életében. Az új korszak Szabó Gábor első önálló albumával, a Gypsy ’66-tal indul. Ezt a következő két évben páratlan mennyiségű felvétel követte Gary McFarland, Chico Hamilton, Charles Lloyd együtteseivel és saját nevén is készültek lemezek: Spellbinder, Jazz Raga, The Sorcerer (ez utóbbinál feltűnik egy régi pesti barát, a nagybőgős Kabók Lajos). Az 1968-as év még egy jelentős változást hozott Szabó Gábor életében. Ez idáig néhány alkalommal a Columbia- és Verve lemezkiadó, de 1962-től döntő többségben az ugyancsak nagytekintélyű Impulse! kiadó jelentette meg a lemezeit. Ezek a nemzetközileg megbecsült kiadók megfelelő reklám- és értékesítő hálózattal és komoly tőkeerővel rendelkeztek.  Az év elején Szabó, McFarland és a szintén vibrafonos Cal Tjader megalakították New York-ban a Skye kiadót. Itt jelent meg a „Bacchanal”, az utolsó Impulse! lemezzel azonos szereplőkkel, köztük Kabók Lajos bőgősssel, aki a következő „Dreams” és az „1969” című nagy elismeréssel fogadott albumoknak is közreműködője. A Skye gondozta Lena Horn énekesnővel készített és a kritika által rosszul fogadott sorozatát. A kiadótól megválva egy nehezen áttekinthető, de aktív időszak következett, többnyire kis és kevéssé ismert kiadókkal (Blue Thumb, Four Leaf, Salvation stb.). Még felsorolni is sok lenne hány muzsikussal, köztük híres és elismert művészekkel koncertezett és készített hangfelvételeket. Közéjük tartozik, csak néhány nevet kiragadva: Jon Faddis és Randy Brecker trombitás, Chris Brubeck harsonás, Bob James billentyűs, Ron Carter nagybőgős, Jack DeJohnette és Billy Cobham dobos. Ezek mellett Paul Desmond és Charles Lloyd lemezein is kapott szerepet. Szabó Gábor első, 1974-es és utolsó, 1981-es hazalátogatását Libisch Károly a legapróbb részletekig kinyomozta. Az 1974-es hazatérés első fellépésére a Marczibányi téri Művelődési Központban került sor, a házigazda Interbrass együttes közreműködésével.  Ezt követte, az egykori Nyugat-Németországból (NSZK) épp hazatért Deseő Csaba meghívása, az akkor fénykorát élő Építők Klubjába, ahol kétszer lépett fel. Ezt követte egy, a Magyar Zeneművészek Szövetsége Jazz Szakosztálya által szervezett bemutató és beszélgetés, amelyen a világhírű gitárost a billentyűs Másik János, a nagybőgős és basszusgitáros Pege Aladár, a dobos Kőszegi Imre és a kongás Dely István kísérte és Kovács Kati énekelt. Ugyanezekkel a szereplőkkel került sor a Magyar Televízió közvetítésére a Magyar Rádió 8. stúdiójában felvett zártkörű koncertről. A műsor hanganyaga 2008-ban megjelent a Moiras Records kiadásában. 1974 és 1979 között Szabó Gábor saját nevén a Macho, a Nightfight, a Faces és a Belsta River című lemezei jelentek meg. A Faces album az utolsó amerikai lemeze, amely sokat sejtetően tartalmaz egy olyan saját szerzeményt, amely a Last Song (Utolsó dal) címet kapta. A Belsta River Stockholmban készült svéd muzsikusokkal és sok helyen lehet olvasni, hogy a lemezfelvétel megszervezése egy bizonyos Peter Totth nevéhez fűződik. Igen, jól gondolhatják, ő az a bizonyos Astoriabeli Totth Menyus zongorista, aki ugyancsak 1956-ban indult Amerikába. Útközben azonban egy kicsit megállt Stockholmban (22 évre), megnősült, elvégezte az egyetemet és diplomás építészmérnök lett. Emellett nem hagyta abba a zongorát és komponálást sem, írt pl. Szabónak két dalt is a Faces lemezre. Azért került neve elé a Peter, mert elunta, hogy prospektusokon, nyomtatásban, egyszer sem sikerült a svédeknek hiba nélkül leírni a Menyus nevet. Azt gondolta, a Peter-rel ez nem fordulhat elő.1977-ben rendeződtek Carlos Santana-val a szerzői jogi vitái. Később, halála után megjelent a Santana Szabó Gáborral közös DVD-je, amely a magyar gitáros híres saját szerzeményt, a Gipsy Queen-t is tartalmazza.

Szabó Gábor 1981 májusában tért haza másodszor. Ezt megelőzően magánéleti problémáit kellett rendeznie, orvosi- pszichológiai kezelésben is részesült, és kábítószeres elvonókúrán vett részt. Még 1979-ben elkészült a Femme Fatale felvétele Chick Corea közreműködésével, amely a legkülönfélébb viták után 1981-ben jelent meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalt Pepita International márkáján. Szabó Gábor hazatérve azonnal megkezdte egy zenekar szervezését.Garai Attilával, Dandó Péterrel , Kőszegi Imrével és az ütőhangszeres Pedro Guevara-val. A lemezbemutató koncert már ki volt tűzve 1981. december 15-re, amikor egy héttel előtte kórházba került és 1982. február 28-án meghalt. A Farkasréti temetőben temették el.
Szabó Gábor 1964-ben  a Down Beat jazz szaklap kritikusaitól, a gitárosok összesített szavazólistáján a nyolcadik, az „Év legjobb új gitárosa” kategóriájában, a kritikusok megosztott első díjban részesítették, együtt Zoller Attilával.1967-ben a Down Beat  kritikusai a  gitárosok összesített listáján a harmadik helyre, 1968-ban pedig az ötödik helyre sorolták.
Szakmai elismerésben tehát nem volt hiány, ehhez hozzátehetjük, hogy bostoni tanulóévei óta komponált. Darabjait pedig Chico Hamilton, Charles Lloyd, Gary McFarland mellett Count Basie-től Carlos Santana-ig sokan feldolgozták.

Szabó Gábor gazdag életművet hagyott maga után. Kezdetben be-bop, jazz-rock, majd a latin zene állt közel hozzá, de intenzíven foglalkozott az indiai zenével, ennek kedvéért szitáron is megtanult játszani.  Egyik méltatója szerint, az etno-jazz elkötelezettje volt. Van, aki a crossover kategóriába sorolja azzal, hogy akkor még ez a „skatulya” nem is létezett.
Mi, lemezhallgatók, pedig most már sohasem fogjuk megismerni a Totth Menyussal és Garai Attilával tervezett lemezeket.