Világsztárok Magyarországon – A dzsessz ünnepnapja volt -Világsztárok és fiatalok együtt játszottak a szombati gálakoncerten (2003. május 31. – BKK)
2020. március 01., Kálmán Gyöngyi
Kálmán Gyöngyi alábbi cikke 2003. június 2-án, hétfőn hajnali 1 órakor jelent meg. Változtatás nélkül közöljük!
Egy több esztendeje tartó nagyszerű vállalkozás nem mindennapi záróeseményének lehettek részesei mindazok, akik szombaton meghallgatták a Magyar Rádió dzsessz-tehetségkutató versenyének gálakoncertjét.
Kezdjük talán ott, hogy minden műfaj addig él, addig van jövője, amíg akadnak megszállott emberek, akik akadályokat nem ismerve egy szép ügyért mindent megtesznek gáncsok, irigység és pénztelenség közepette. Ilyen elszánt, saját szavaival „izgága, rámenős” embernek ismerni Malochik Róbert rádiós szerkesztőt, aki 1998-ban munkatársaival (és családjával) arra vállalkozott, hogy felfedezze a magyar dzsessz új nemzedékét. Megkezdődött az évente megrendezett versenyek sora; elbűvölően tehetséges ifjú dzsesszmuzsikusok győzelmének lehetett tanúja az ország nagy nyilvánossága (a döntő fordulókat élőben közvetítette a Bartók adó): a Füsti Balogh Gábor dzsesszzongora-, az Ablakos Lakatos Dezső dzsessz-szaxofon-, a Zoller Attila dzsesszgitár-, a Garai Attila ének-, a Kovács Gyula dzsesszdobversenynek, illetve az idei Vajda Sándor dzsesszbőgő- és a Dandó Péter dzsesszbasszusgitár-viadalnak.
Az utóbbi években feltűnő, a határon innen és túlról érkező kitűnő felkészültségű fiatalok pályája elindult; ma már többen a legnagyobb nevekkel zenélnek, saját együtteseket alapítottak. Nem egy közülük az Egyesült Államokban felsőfokú tanulmányokat folytathat az elnyert ösztöndíjaknak köszönhetően. Sikereiket látva, hallva meggyőződhettünk arról, hogy a magyar dzsessznek van létjogosultsága. Miért volt még eredeti a Malochik-koncepció? Azért, mert a dzsessz elsőrangú hazai szakembereit hívta a zsűribe, díszelnöknek pedig bálványozott, nagy tekintélyű külföldi zenészeket, köztük Al Jarreaut, Pat Methenyt, Jack DeJohnette-et és az idén John Patituccit hozta össze a magyar ifjakkal. Lehet-e egy sokat viselt művészeti ág felvirágoztatását (hosszú távon hiszem, hogy erről van szó) ennél szebben elgondolni? Aligha.
Szombatra tehát összeállt az eltervezett dzsesszcombo, minden poszton találtatott győztes (sőt zongorából és szaxofonból kettő-kettő is).
A zsúfolásig telt Budapest Kongresszusi Központban a gálarendezvény első részében a díszelnök, John Patitucci játszott az idei nyertesekkel: Pecek Lakatos Krisztiánnal, a bőgőverseny első díjasával, majd Horváth Plutó Józseffel, a basszusgitárverseny első helyezettjével. A Patituccival való játék közben kiderült – amit lapunknak adott interjújában is elmondott –, hogy valóban fontosak neki a fiatalok. A mester egyenrangú partnerként fordult feléjük, harmonikus, szépen szóló produkciók születtek. A művész a többi győztes fiatallal, az előző évek nyerteseivel is előadott számokat. Az Egyesült Államokban tanuló Oláh Cumó Árpáddal (zongora), Bacsó Kristóffal (szaxofon) és a nem versenyző, de szintén Amerikában tanuló Németh Ferenccel (dob). Pusztai Antal (gitár) hatásosan lírai szólója után Szabó Dániel (zongora), Boros Júlia (ének), Pecek Lakatos András (dob), Zana Zoltán (szaxofon) és Horváth Plutó József, valamint Pecek Lakatos Krisztián produkciójának tapsolhattunk. Valamennyiük technikai felkészültsége, muzikalitása, személyisége a honi dzsessz biztató jövőjének ígéretével kecsegtet.
Kecsegtető volt a folytatás is: a három nagyágyú fellépése. Először itt, Budapesten lépnek fel így hárman – állt a beharangozóban, hiszen Metheny és Patitucci soha nem játszott együtt, és nem fog tán ezután sem. Várakozásunkban nem csalódtunk: remekül tudtak együttműködni, ennek ellenére kellemesen „átjött”, hogy mindkettőnek megvan a maga stílusa, egyénisége. Jack DeJohnette ismét bebizonyította, hogy ő a dobosok dobosa; káprázatos szólókkal ajándékozta meg a nagyérdeműt. Ezek a varázslatos dzsesszfickók önfeledten adták a magukét. A számok több mint felét Pat Metheny stíluskorszakaiból állították össze; a nagy Pat (fekete melegítőben, hiperdizájn sportcsukában) elektromos dzsesszgitáron játszott, egy szám erejéig pedig elővette legendás gitárszintetizátorát. DeJohnette saját tervezésű cintányérkészletén egy különleges, keleti hangzású opusszal tündökölt, a bőgős Patitucci a külön erre az alkalomra komponált számával rukkolt elő. És hogy ezek a világklasszisok milyen emberiek tudnak lenni – Metheny egykori tanárának, Zoller Attilának emlékét a magyar gitárzseni számával, a The Birds and the Bees-zel (Madarak és méhek) idézte meg. A Cool egy kis happening volt, s hozzá a generációk gyümölcsöző hatású együttélésének, egymásra épülő folytonosságának példája.
Egy este, ami után elmondhatjuk: Ez jó kis hepaj, profi munka volt! Yeah!
