Világsztárok Magyarországon – Al Jarreau a Budapest Kongresszusi Központban 2001. május 19-én

2018. március 18., Maloschik Róbert

Al Jarreau „saga”-nk befejező részeként a Garai Attila Jazz Ének Tehetségkutató Verseny gálaestjéről mesélek Önöknek.

A totál teltházas koncert első felében a BBK-ban a magyarok léptek fel. (Garai Attila, Boros Júlia, Tisza Bea, Winand Gábor, Bontovics Kati. Őket a Cumó Trió –Oláh „Cumó” Árpád – zongora, Hárs Viktor – bőgő, Kőfalvi Csaba – dob) kísérte.) Ezt én konferáltam fel „kis segítőm” (Father’s Little Helper), Pocsai Kriszta segítségével.

A második rész elején Al Jarreau felfedezője, Les Czimber (1934) alias Tarzan ült a zongora mögé, Pege Aladár (1939-2006) (akivel már 1955-ben játszott Tarzan Budapesten) bőgőzött, Balázs Elemér (1967) dobolt. Így trióban két számot adtak elő. Les Czimber CD-jének címadó dalát (Someday My Prince Will Come), amit Frank Churchill eredetileg Walt Disney 1937-es „Snow White” (Hófehérke) című rajzfilmjéhez írt. Majd utána Tarzan egyik kedvenc melódiája, a „Stella by Starlight” következett, amit Victor Young komponált az 1944-ben bemutatott „The Uninvited” című filmhez.

És a műsorvezető Pocsai Krisztina ezután beszólította a színpadra az est sztárvendégét (a zsűri díszelnökét), Al Jarreau-t (1940-2017) (konkrétan felrobbant a BKK a vastapstól!), aki a „Round Midnight”-tal kezdett, pedig akkor mégcsak fél 10 körül járt az óra.

Ezt követte Henry Mancini-tól a „Days of Wine and Roses”, amit szinte végig scat-elt!

Ezután hosszabban beszélt pesti élményeiről. Nekem (Robert, you know!) külön megköszönte, hogy kitaláltam ezt az énekversenyt és meghívtam őt!

Majd utána arról is szólt, hogy előző nap az énekverseny döntője utáni session-ön hallotta énekelni Winand Gábort, és hogy szerinte John Hendricks-en kívül ilyent még nem hallott. És ha fel akar menni a színpadra, és be akar szállni, akkor csak menjen! Majd belekezdett Bill Evans „Waltz for Debby”-jébe, melynek a közepén Jarreau hosszasan fütyült, és ekkor Winand Gábor (akihez odamentem és szinte fellökdöstem a színpadra!) végre felment és olyant énekelt, hogy kiderült Al-nek igaza van!

Aztán jött Bronislaw Kaper „On Green Dolphin Street”-je, amiben Pege Ali, majd Balázs Elemér is hatalmasat szólózott!

Ezután Al -Tarzan zongora kíséretével- belekezdett a Victor Young-Edward Heyman szerzőpáros „When I Fall in Love”-jába (Pege lázasan kereste ezt a kottát, majd miután Elemér segítségével megtalálta, ő is beszállt kb. 2 percnél…).

Utána a „Take Five” következett bravúros előadásban: a téma elé egy másfél perces a capella bevezetőt „rittyentett”, majd 5 percben Elemérrel duóban kápráztatta el a közönséget.

Nem tudom, mit mondok majd otthon Susan-nek (a felesége), ha haza megyek, mert tegnap este óta van egy új barátnőm, Boros Júlia, aki megnyerte a versenyt.

Majd felhívta a színpadra azt a triót, akik előző este a versenyt kísérték: Cumó – zongora, Viktor – bőgő, Csaba – dob. És így együtt adták elő Victor Young-Ned Washinton „My Foolish Heart”-ját.

Eredetileg csak ezt az egy nótát énekelték volna együtt, de a közönség tapsviharának hatására Al bácsi bemondta, hogy lesz ráadás. A közönség sikítozott a gyönyörtől. Rövid tanakodás után Cole Porter egy legkedveltebb dalát, a „Night and Day”-t énekelték.

Mindenkit felszólított a színpadra és egyenként megköszönte nekik a közreműködést.

Ezzel szerette volna befejezni a koncertet, de a közönség nem hagyta! 3 és fél perces standing ovation-nel csak rávette Al Jarreau-t, hogy visszajöjjön.

És hamár visszajött, akkor egy 16 és fél perces „Autumn Leaves”-szel búcsúzott, amelyben az eredeti trió (Czimber-Pege-Balázs) kísérte. És ismét beszállt Boros Juli és Winand Gábor is!

És ez már tényleg az utolsó szám volt!