Turner, Mark: Lathe of Heaven 2014. szeptember 18., Almássy Márton
Mark Turner – Lathe of Heaven (ECM – Hangvető)
Nincs még két hete, hogy Mark Turner legújabb lemeze kikerült a lemezboltok polcaira, így még nekem sem volt alkalmam „rongyosra” hallgatni, ezért rövid írásomban inkább a saját, friss benyomásaimat igyekszem megosztani.
Több szempontból is egységes lemezről beszélhetünk. Az első, ami rögtön feltűnhet, a dalok hangzásvilága. Miután végighallgattam a lemezt, úgy éreztem, mintha az önálló számokra kisebb hangsúly került volna, mint az egységes kompozícióra.
A másik szempont a zenekar megszólalása. Érdekes, hogy ugyan kvartett felállás szerepel az albumon, mégis, harmóniahangszer hiányában a felvétel túlnyomó részén (a szólók alatt) a trió hangzás dominál. A teljes zenekart egy-egy intróban, a témák alatt, valamint néhány megkomponált arrange-ban hallhatjuk. Gyakran izgalmas, váltakozó metrumokkal játszanak, melyek fölött a szaxofon és trombita szólamokba billegő libikókára emlékeztető vezetések kerültek, ezzel eredményezve a folyamatos mozgás érzetét.
A két fúvós „soundja” nagyon szépen kiegészíti egymást. Mark Turner hangján hallani, hogy kristálytisztára van csiszolva, gyönyörűen szól a hangszer, ami engem viszont meglepetésként ért, az Avishai Cohen trombitajátéka. Elsősorban, mert korábban bőgős névrokonát ismertem csak, másrészt mert meglepően kerek/lágy/meleg (lehetne még sorolni) hangon szólal meg, mégis megmarad erősnek indokolt esetben. Mindkettőjükön hallani, hogy mesterei hangszereiknek, hogy gátak nélkül le tudják képezni a melódiákat melyek, megszületnek bennük, hatalmas hangterjedelmeken keresztül. Ezek alkalmazására ad remek lehetőséget az igen feszes ritmusszekció.
Marcus Gilmore (dob) és Joe Martin (bőgő) játéka rendkívül stabil érzetet kelt. Ez nem kis érdem, mert a korábban említett izgalmas ritmikák/metrumok mellett, a folyamatos reakcióikból, illetve dinamikai változásokból megfigyelhető, mennyire figyelnek az aktuális szólistára. A fentebb írottak magyarázzák egységes érzést a zenekaron belül.
Záró gondolatommal visszatérnék a lemezre. Nem nevezném könnyednek a zenei anyagot, számomra inkább melankolikus hangvételű, mindemellett nagyon izgalmas, érdemes odafigyelni rá.
