Trombone Shorty (Troy Andrews): Parking Lot Symphony 2017. május 20., Csapó Krisztián

Trombone Shorty – Parking Lot Symphony (Blue Note – Universal Hungary)

Monte Carlo-ban ülök egy kis kávézóban, és egy egész más világba kerülök, ahogy végre nagy sebességű interneten újra meghallgathatom Trombone Shorty-t, és megírhatom a Robi bácsinak napokkal ezelőttre ígért kritikát.

A New Orleans-i harsonás, énekes, trombitás új albummal jelentkezett, immár negyedszer, viszont most először a legendás Blue Note Records kiadó égisze alatt. A korábbi Grammy-jelölt muzsikus gyermekkorától a menetelő fúvószenekarokban tanulta a mesterséget, alacsony fiú a nagy harsonával, ekkor kapta a Trombone Shorty nevet.

A lemezt hallgatva vegyes kép fogad, vannak tradicionálisabban megszólaló szerzemények, mint az albumot indító „Laveau Dirge No.1”, amelyben ízes New Orleans-i trombitálást hallhatunk vagy épp a '70-es évek soul zenéjéből táplálkozó kiváló pop dal, az „It Ain't No Use”, amelyben viszont a harsona szóló a kiemelendő.

Emellett vannak zenész füllel kevésbé értékelhető, a nagyközönség számára viszont fogyasztható R&B szerzemények, mint a „Familiar”, amit nagy lendülettel kapcsolok tovább, amint elkezdődik. (Azért egyszer végighallgattam.)

A lemez címadó dala, a „Parking Lot Symphony” is a populárisabb fajtából való. A könnyedebb, habosabb vokál hangzás funky alapokra lett építve, az effektezett rövidke harsonaszóló nagyon jó ízzel lett feljátszva, azt még elhallgattam volna, de rádióbarát hosszúságú a track, gondolom ezért is jutott csak ennyi.

A „Where It at?” hozza a jól ismert Trombone Shorty hangzást, piszkos, lüktető és ebben is csak dicsérni tudom a szintén rövidke harsonaszólót.

A „Tripped Out Slim” tuba intro után igazi rezes funkyvá változik, persze Shorty itt sem tagadhatja le, honnan jön, a nyers, energikus harsonázás ritmikájában Fred Wesley hagyományaira épít és öröm hallgatni.

Még egy dalt emelek ki, a „Here Come the Girls” egy Ernie K. Doe feldolgozás. Az indulózenekaros pergő intro után jön a '70-es évekbeli dal, 2 perc 40 másodpercig kell várni, hogy érdekesebb dolog történjen egy elementáris harsonaszóló képében.

A „Laveau Dirge Finale” szép kis utójáték, trombitálásával keretbe foglalja az összességében szépen megkomponált lemezt. Gyanítom, hogy a lemez szóba fog kerülni még a következő Grammy kapcsán.

(Azt viszont mégcsak nem is gyanította Krisztián, hogy ma reggel óta ez a CD vezeti a New York-i Jazzlistát! Gyaníthatta, mert megírtam neki… - A szerk.)

1. Laveau Dirge No.1

2. It Ain’t No Use

3. Parking Lot Symphony

4. Dirty Water

5. Here Come the Girls

6. Tripped Out Slim

7. Familiar

8. No Good Time

9. Where It at?

10. Fanfare

11. Like a Dog

12. Laveau Dirge Finale