Springs, Kandace: Soul Eyes 2016. szeptember 14., Hevesi Lia
Kandace Springs - Soul Eyes (Blue Note – Universal Hungary)
A borítóról farkasszemet néz velem az Alicia Keys és Esperanza Spalding arcvonásaira emlékeztető Kandace Springs. Az állhatatos fekete szempár szigorúságát a huncut göndör fürtök szelíden ellensúlyozzák, ugyanúgy, ahogy a lemezen hallható lágy dallamok a karcos hangszínt. Zenei stílusát olyan ikonikus előadók inspirálták, mint Billie Holiday, Ella Fitzgerald, Nina Simone, Roberta Flack és Norah Jones. A 27 éves énekes, dalszerző, zongorista (még leírni is sok) alaposan meglepett legújabb albumával. Példaképeinek listáját olvasva egy jazz-zel átitatott track listre számítottam. Az új lemez ezzel szemben maga mögött hagyja a standardek kosztümös világát, és új köntösbe burkolózik. A gondolatok fonalát a pop, a soul, egy kis afro-amerikai hangulat és egy hajszálnyi jazz szövi egybe.
A jazz-zel Nashville-ben, szülővárosában ismerkedett meg. Itt sajátította el azokat az alapokat, amikre egyedi dallamvilágát építette. A zenei közeget énekes édesapja költöztette be életükbe, ami így végig kísérte egész gyermekkorát. A már gyermekként is tehetségnek mutatkozó énekesnő már ott is értékes ismeretségekre tett szert, akiknek a nevei a „Soul Eyes” dalai mellett szerepelnek. Olyan neves előadókról beszélhetünk, mint J. Harris („Talk to Me”, „Neither Old Nor Young”), E. Rogers és C. Sturken („Fall Guy”, „Novocain Heart”).
Springs úgy fogalmaz, hogy példaképei leginkább természetességükkel inspirálták, ezért igyekezett mindig az ösztön által mutatott ösvényen haladni. Ez pedig, nos talán az egyik legnehezebb feladatunk. Természetesnek maradni egy olyan világban, ami egyre inkább az egyediség, a tömegből való kitűnés felé halad, és ezért mindenféle manírt magára ölt. Kandace sikeresen végigjárta a saját stílusa felé vezető utat, aminek az első emlékezetes állomása 2014-es EP albuma volt, amire az R&B és a hip-hop tette rá sajátos kézjegyét. A lemez több fesztivált (Afropunk, Bonnaroo) és élő TV-showt is megjárt. Springs nem sokáig tétovázott, és két évvel később egy szofisztikáltabb, nyugodtabb hangvételű lemezzel rukkolt elő, amelyhez a Nashville-i, zenei gyökerek csábították vissza. Ennek kivitelezésében Prince is segítségére volt, aki a „Stay with Me” című Sam Smith dal feldolgozását meghallgatva figyelt fel az énekesnőre. A sztár bátorította Kandace-t, hogy legönkifejezőbb zenei világát mutassa meg rajongóinak. Mindamellett, hogy kellemesen füstös, erőteljes és érzelemdús hangszínével bódítja hallgatóit, zongorával kíséri magát a lemezen, amin közreműködik még Terence Blanchard (trombita), Dean Parks (gitár), Jesse Harris (elektromos gitár), Vinnie Colaiuta (dob), Pete Kuzma (orgona), Dan Lutz (basszusgitár), Pete Korpela (ütőhangszerek).
Az album dalai döntő többségben a szerelem témakörében mozognak, amit már a legelső szám, a „Talk to Me” is felvezet. A címadó dal, a „Soul Eyes”, ami a 2002-ben elhunyt amerikai jazz zongorista, Mal Waldron tollából pattant ki. Ez szintén karakteres eleme az albumnak, felveti ugyanis az egyre terjedő népbetegség, a lélektelenség, és a megjátszás témáját. Ez a gondolat több dalszövegben, többek közt a „Novocaine Hearts” témájában is, felbukkan. Az imént említett szám a többitől eltérően kicsit keményebb és vagányabb hanglejtést enged meg, így jobban érvényesülnek a funk és a pop stílusjegyei. A taktusok élethűen érzékeltetik a világban vakon közlekedő embereket, akik a külső ingerekre és történésekre érzéketlenül mászkálnak, és élik beszűkült életüket. Hangulatában ehhez a számhoz csatlakozik, a 9. számként feltüntetett „The World Is a Ghetto”, ami a War együttes 1972-es LP-jének címadó száma. Ez a dal még az előbbinél is erőteljesebb groove-al ad nyomatékot a boldogság megtalálásába vetett reménynek. A balladák sorában olyan dalok állnak, mint a „Fall Guy”, „Place to Hide”, vagy a „Too Good to Last”, amiben Terence Blanchard trombitaszólója hitelesíti a témát átjáró melankóliát. Az albumot Springs saját száma, a „Rain Falling” zárja, ami előhívva a jazz változatos stilisztikai elemeit, egy alaposan kidolgozott ének-zongora duóval tesz pontot a tizenegy számot felvonultató album végére.
