Redman, Joshua: Nearness 2016. szeptember 27., Gáspár Károly
Joshua Redman-Brad Mehldau - Nearness (Nonesuch/MagNeoton)
„Gyere, ülj kedves mellém...”
Joshua Redman szaxofonos és Brad Mehldau zongorista majdnem negyedszázada játszanak együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ha jól tudom, 1992-ben alapította Redman quartett-jét, melyben Mehldau bűvölte a billentyűket, Christian McBride bőgőzőtt és Brian Blade dobolt. Lehet, hogy más ritmusszekció is szerepelt a négyesben, de bennem ez a felállás maradt meg. Nos, az azóta eltelt 24 esztendőben Joshua méltó utódjává vált zseniális édesapjának, a 2006-ben elhunyt -szintén szaxofonos- Dewey Redman-nek, akiről bizony jazzlegendaként illik említést tenni. Mehldau sem tétlenkedett; azon kívül, hogy őszült és ritkult a haja, triójával, szólóban vagy más formációkkal bebizonyította, hogy a mainstream vonulat nagymestereként, és saját, igen romantikus, szentimentális muzsikája révén is olyan nagyságok között említhetjük nevét, mint Bill Evans, Keith Jarrett, Lyle Mays, vagy Paul Bley. (Azoknak, akik máris felcsattanak előző soromat olvasva -mondván: hogy lehet a „Dzserett”-hez meg az „Evansz”-hoz hasonlítani a „Meldó”-t...?!- csak annyit: amíg engem kér fel Maloschik főszerkesztő úr, hogy írjam le a SAJÁT VÉLEMÉNYEM bizonyos lemezekről, előadókról, addig ezt -nagyon szívesen- meg is teszem, nem mások után „szaladva”, annál inkább valóban egyéni gondolataimat közzé téve. Egyetérteni -természetesen- nem kötelező velem írasaim kapcsán (sem).)
Na szóval, úgy esett, hogy a régi cimborák elindultak egy európai turnéra kettesben, mivel duó koncertekkel kívánták megörvendeztetni az „öreg kontinens” jazzrajongóit. Ez olyan jól sikerült, hogy a Nonesuch kiadó ezen hangversenyek anyagából válogatva, megjelentette a „Nearness” című albumot. (Csak zárójelben jegyzem meg, ez a lemez 2016. október elsején, szombaton -vagyis 4 nap múlva- a New York-i Jazzlista 6. helyén fog nyitni!)
Hat kompozíció hangzik el a korongon; három Mehldau szerzemény („Always August”, „Mehlsancholy Mode”, „Old West”), ezeken kívül három klasszikus csendül fel, mégpedig Charlie Parker „Ornithology”-ja, Thelonious Monk „In Walked Bud”-ja, és Hoagy Carmichael gyönyörű balladája, a „The Nearness of You”.
Ha kissé „kötekedő” akarnék lenni, azt mondanám: nem sok újdonságot vonultat fel a két művész. Hozzák a szokásos formájukat, ami kivételesen jó és magas színvonalú, de novumot ezúttal nem nyújtanak. Azonban -legalábbis szerintem- most nem is ez volt a céljuk. Az ars poetica-jukat akarták elénk tárni, átadni. Azt, hogy mit gondolnak, éreznek a XXI-ik század elején a jazzről, az improvizációról, ezen belül a duózás művészetéről. Perfektül idézik fel a be-bop korszak motívumait, tökéletesen érzékeltetik, hogy a mainstream tudói, hogy azt ne mondjam, tudósai, sőt, professzorai, viszont mindig jókor, jó helyen „törik meg” ezt, és hozzák be egyéni stílusukat, ízüket, szívüket-lelküket. Mehldau számaiban -jellegüknél fogva- több „heart” és „soul” jut, a standard-ekben inkább jönnek a „dögös”, swingelős részek, de minden dalban van jócskán ebből is-abból is. Minden hang, akkord, lélegzetvétel együtt, egymásért hangzik el! Ismerik, szeretik és tisztelik egymást. Egyikük sem akar a másik fölé kerekedni, inkább egymásba kapaszkodó fogaskerékként, egy atomóra pontosságával mutatják a „time”-ot. Az igazi „jazzidőt”!
Joshua Redman – Brad Mehldau: Nearness (Nonesuch 2016)
1. Ornithology
2. Always August
3. In Walked Bud
4. Mehlsancholy Mode
5. The Nearness of You
6. Old West
Joshua Redman - szaxofon
Brad Mehldau - zongora
