Redman, Joshua: City Folk 2014. november 17., Gáspár Károly
Joshua Redman - James Farm - City Folk (Nonesuch – MagNeoton)
"Irányadók"
Az 1969-ben született Joshua Redman korunk egyik meghatározó szaxofonosa. A kilencvenes évek óta jobbnál jobb saját anyagokkal jelentkezik, és nagy nevű muzsikusok is szívesen hívják játszani. Édesapja -a pár éve elhunyt- Dewey Redman (szaxofon) szintén maradandót alkotott pályafutása során. Hogy mást ne említsek, az "öreg" tagja volt Keith Jarrett legendás "amerikai quartett-jének", Charlie Haden (bőgő) és Paul Motian (dob) társaságában. Szóval, volt kitől örökölnie zenei vénát a "kis" Joshua-nak.
Aaron Parks zongorista, Matt Penman bőgős és Eric Harland dobos. Mindhárman jelenünk "divatos", sokat foglalkoztatott művészei. Jól "működnek" a mainstream, és gyakorlatilag bármely területén a jazznek, improvizációs zenének.
Ők négyen alkotják a sajátosan keresztelt "James Farm" formációt. Nagyon tudatosan hozták létre a felállást, egy "saját ökoszisztéma" kialakítása, és egyfajta új jazz stílus megszületése érdekében. Legalábbis Matt Penman valami hasonlót nyilatkozott a "James Farm" kapcsán. Hát, kedves Olvasók, azt hittem, hogy igen intellektuális beállítottságú ember vagyok, de ez a "saját ökoszisztéma" erősen elgondolkoztatott. Ha Penman úgy értette, hogy belső egyensúly, akkor értem, minden más esetben "áj dont ándörsztend". John Coltrane vagy Keith Jarrett esetében spirituális zenéről, Miles Davis-nél az érzelmekkel teli, "hideg lelke" által vezérelt dallamokról, Oscar Peterson világában, pedig a "papamacis dögösség" áradt a muzsikából. De ez az "öko izé"... Mindenesetre nem rossz promóció egy napjainkban sokat emlegetett fogalom átültetése, említése, más területen, szövegkörnyezetben, mint a megszokott. Hiába, az amerikaiak nagymesterei a reklámnak! De másnak is, mégpedig -többek között- a jazznek, úgyhogy nézzük, halljuk az albumot.
"Városi srácok, vidéken"
Tíz kompozíciót rögzítettek Redman-ék a "City Folk"-ra. Három-három Joshua Redman, Aaron Parks, szintén "three" Matt Penman, és -örüljön a dobos is alapon- egy Eric Harland szerzemény hangzik el. Úgy tűnik, valóban kivételes -magyartalanul fogalmazva- egymásra találás volt ez, hiszen a számok annyira jól illenek egymáshoz hangulatban, mondanivalóban, hogy azt hihetnénk, ugyanaz a személy megalkotójuk.
Na kérem, itt kezdődnek a problémák, legalábbis szerintem. Tíz "tök" egyforma dal, különösebb katarzis nélkül. "Groove"-os, de némileg a mainstream jegyeit magukon viselő darabok, melyek úgy "folynak össze", hogy azt sem tudom hányadiknál tartunk. Ráadásul az volt az érzésem, mintha már hallottam volna a lemezt. Persze hamar rájöttem, hogy azért van "deja vu" érzésem, mert kísértetiesen hasonlít egy korábbi Brad Mehldau albumra. Ez még önmagában nem lenne baj, de, hogy újat nem hoz a "City Folk", az tuti, öko ide, vagy oda.
Viszont Joshua Redman játékában most fedeztem először Joe Lovano-ra hajazó "sound"-ot, és figurákat. Rendkívül ízlésesen használja az idős mester készlettárát Redman. Yeah!
Tudom, hogy a nagyvilágban, így hazánkban is sok rajongója van Aaron Parks-nak. Ez rendben van, hiszen nagyszerű zongoristáról beszélünk személyében. Azonban nem tudom elhallgatni, hogy szólói szinte egy az egyben -a már előbb említett- Brad Mehldau játékát idézik. És hadd legyek nagyigényű; egy már ismert, közkedvelt muzsikusnak, legyen már némi saját "hangja, íze". De harmóniái, "time"-ja, "levegővételei", mind-mind Mehldau "copy"-k. Elnézést a Parks hívektől, de erre azt tudom mondani: "respect for Mehldau!” Ő az egyetlen -nevezzük XXI. századi pianistának-, aki valóban feltáratlan utakat talált, és zseniálisan jár, halad azokon.
Ne, ne higgyük, hogy nem érdemes beszerezni a "City Folk"-ot! A négy "városi srác" tudása, rutinja és a minőségi zene melletti elkötelezettsége mégis csak garancia. Nem "brand new" muzsika, de árad belőle valami megmagyarázhatatlan egyensúly, balansz, mely átjárja a hallgatót. Kellemesen felzaklat (ha van ilyen), egyben meg is nyugtat a quartett előadása.
"Világmegváltás"
Minden művész természetes vágya, hogy "világmegváltó" legyen. Újabbat, szebbet, jobbat hozzon, ide a Földre. Alexander Scriabin (1872-1915), orosz zeneszerző, egyenesen a világ rezgésszámát akarta megváltoztatni. Néha úgy érzem, sikerült Neki... De a minden áron, és erőltetten akart dolgok, sosem sülnek el jól. Nem abban látom az ismeretlen zenei területek felfedezésének kulcsát, hogy -például- olyan nyakatekert, páratlan ritmikájú darabokat írunk, amelyek még egy született indiai ütős számára is kihívást jelentenének. Azt sem látom jó "pályának", hogy elfelejtünk dallamokat írni, csak valami szignálszerű, jelzésértékű, vagy épp túlbonyolított "dolog" a melódia, a téma.
És akkor be is fejezem az okoskodást. De csak mára...
Joshua Redman: James Farm - City Folk (2014)
1. Two Steps
2. Unknown
3. North Star
4. Mr. E
5. Farms
6. Otherwise
7. Jury's Out
8. Aspirin
9. City Folk
10. What Remains
James Farm:
Joshua Redman - szaxofon
Aaron Parks - zongora, keyboards
Matt Penman - bőgő
Eric Harland - dob
