Porter, Gregory: Liquid Spirit 2013. október 08., Vörös Janka
Bevallom: sok kedvem nem volt meghallgatni a lemezt, nem ismertem Gregory Porter-t, a borító sem keltette fel az érdeklődésemet. De! Ahogy elindult az első track, már a 10. másodpercnél éreztem: ez lesz az új kedvenc lemezem. Itt egy újabb album, ami jókor talált meg - én ebben hiszek.
A Grammy-jelölt Gregory Porter (1971) lemeze épp a New York-i listák élére tör, szombat óta már a második! Megértem. Hihetetlenül egyedi, markáns, összetéveszthetetlen hang, nyugodt, de elképesztően dögös (?) előadásmódban és a néger énekesekre jellemző természetes énektechnikával vegyítve. Az ilyen ne lenne listavezető…?
A mainstream jegyeket kissé modern eszközökkel vegyíti, mely igazán különleges hangulatot teremt. Az éneklés abszolút modern jazz, a hangszerelés pedig inkább hagyományos, a dalok viszont ismét modernnek tűnnek a fülemnek. Kicsit Kurt Elling jut néha eszembe (befestve) (Bravó Janka! Nekem is egyből Elling ugrott be, amikor hallgattam ezt a szenzációs CD-t! – A szerk.), mivel Gregory éneklése annyira hibátlan, az intonáció, a képzés, minden annyira egyértelmű. Valószínűleg így kell énekelni…
A blues, mainstream jazz és gospel színezetű számok - bár elkülönülnek egymástól, mégis hangulatilag összeillenek. Ahogy haladunk végig a dalokon, úgy építkeznek egymásból egy ívként, melynek tetőpontját a „When Love Was King” teremti meg - akármennyire is ballada. Gregory szívszaggató lelki mélységekben vájkál, olyan érzelmeket közvetít, melyeket ritkán mutatnak meg a 21. századi könnyűzenei előadók. Emellett pedig szinte már kényszerítem magam, hogy az éneklés technikájára koncentráljak. Nem lehet: itt találkozom először ezzel a jelenséggel - nem számít a technika. Semmi sem számít, csak a közvetített energiák - persze csak abban az esetben, ha van mit közvetíteni. Gregory-nak sok „ilyet” osztottak, hála Istennek…
Az pedig, hogy utoljára még odahajít egy „When I Fall in Love”-ot, már nem is tudom kommentálni. Vagyis inkább nem merem. Óriási élményt jelent hallgatni őt. Hallgatni a zenéjét, mivel Ő a saját zenéjét énekli. Ezért lehet ilyen őszinte, ilyen manír-mentes, természetes, ilyen hatásos. A közreműködő zenészek a fülemben ugyan eltörpülnek Gregory-hoz képest, de azt hiszem ez az ideális: olyan hátteret nyújtanak a megnyilatkozásnak, amilyet kell.
Mindig lehet, hogy tévedek: de ezt a lemezt mindenkinek hallania kell, aki úgy érzi, érdekli a művészet - mindegy milyen formája. Ez itt a lényeg.
