Pálinkás Gergely: First Time 2016. május 18., Horváth László
Pálinkás Gergely – First Time (Beagle Beat Records)
Pálinkás Gergely, a hazai smooth jazz szcéna kitűnő képviselője nemrégiben új albummal jelentkezett, a műfaj kedvelőinek nagy örömére. A „First Time” nevet viselő korongon a gitáros zenekarvezető mellett olyan nevek tűnnek fel, mint Nagy „Gero” Gergely (billentyű, dob alapok), Szappanos György és Heilig Tamás (basszusgitár), Fekete István (trombita), Szendőfi Péter, Dörnyei Gábor, Nagy Zsolt (dobok), Micheller Myrtill (ének), Sztankovics Kata (vokál), Kovács „Pedro” Péter (ütőhangszerek), Cselik Gábor (zongora), Ember Péter (fúvós hangszerek), valamint az azóta sajnálatos módon elhunyt Csepregi Gyula (szaxofon, fuvola). Aki kicsit is jártas a hazai jazz világában, azoknak alighanem ismerős lehet néhány név a fentiek közül, tehát a felhozatalra egy szavunk sem lehet.
Gergely egészen egyedi hangon szólaltatja meg a gitárt, az ujjait (illetve a körmeit) használja pengető módjára, ami nem is a tipikus „fingerpicking” módszer, hanem egy rendhagyóbb megközelítés. Ebből fakadóan a gitárnak is más hangja lesz, élesebben szólnak belőle a hangok, ami nagyon jó kontrasztba áll a kísérettel. A billentyűs hangszerek és a fúvósok nyújtottabbak, nagyobb ívben „ölelik át” az ütemeket, amire ez a fajta éles, elkülönülő hangokból építkező, határozott gitárjáték remekül illeszkedik. Nekem a könnyűzenében az egyik kedvenc gitárosom, Mark Knopfler (az egykori Dire Straits nevű rockzenekar gitárosa) is valamelyest hasonló stílusban gitározik, úgyhogy hozzám már első hallásra közel állt Gergely játéka is.
A lemez jól fel van építve, a dalok alapvetően vidám hangulatúak, tempótól függetlenül, és bár tartja magát a smooth jazz műfajhoz, azért pl. a Micheller Myrtill által énekelt „Les Souvenirs” egy kicsit a sanzonok és a swing hangulatát is behozza, Csepregi Gyula remek szaxofonjátékával kiegészítve. Azért itt-ott belefér egy kis latinos alap, balladákra emlékeztető zongoranyitány, néha egy-egy fúziós irányba hajló darab is megjelenik, de alapvetően koherens a lemez egyben, ez a kis kitekintgetés pedig mindenképp jót tesz neki, hogy sokadszor hallgatva is élvezetes lehessen a lemez. Még érdekes is, hogy a lemez nagyrészt instrumentális darabokból épül fel, ami nekem ebben a műfajban kicsit szokatlan – persze ez nem rossz, én alapvetően jobban szeretem a hangszeres zenét (ez az én személyes véleményem), de elsőre nekem különös volt így hallgatni. De ezt mindenkinek egyéni ízlése válogatja.
Nekem a smooth jazz tipikusan az a műfaj, amit beteszek nyáron a lejátszóba, és kifekszem napozni a vízpartra egy koktéllal a kezemben. Egyszerre figyelni is kell rá, hogy tudja értékelni az ember a dalok felépítését, a kompozíciókat, ugyanakkor „csak” hallgatni is ugyanolyan jól lehet, mert könnyen befogadható formába van csomagolva. Persze itt is van különbség alműfajok és előadók között, és nem állítom, hogy nagy szakértője lennék a témának, de véleményem szerint ez a lemez kifejezetten jól sikerült, és méltó helyet foglal el a smooth jazz rajongóinak körében a lemezpolcokon.
A legjobban szerintem a „Feels So Good” című szerzemény sikerült, elsősorban talán a ritmusvilága miatt, az éles és a nyújtott ritmusok valamiért mindig közel álltak a szívemhez, ez a fajta „eltolt” ritmusképlet (ami a swing zene egyik alapját is képezi), nekem sokszor izgalmas tud lenni. A billentyűk enyhe pszichedelikus hangzása, Csepregi fuvolajátéka, és a gitár dallamvilága és ritmusa jól egymásra van illesztve, nekem így ez lett a kedvencem az albumról.
De csak biztatni tudok mindenkit, hogy hallgassa végig a CD-t, és vitatkozzon velem…
