Muthspiel, Wolfgang: Rising Grace 2016. november 17., Gáspár Károly
Wolfgang Muthspiel - Rising Grace (ECM-Hangvető)
„Rosszkedvünk telén...”
Az 1965-ös születésű Wolfgang Muthspiel nevébe már sokszor „belefutottam”, de -bevallom őszintén- játéka ismeretlen volt számomra. Ezen hiányosságomat orvoslandó, Maloschik főszerkesztő úrtól megkaptam „kritizálás” céljából az osztrák gitáros új, ECM által kiadott albumát, a „Rising Grace”-t. Muthspiel referencái igen erősek, hiszen „ráguglizva” életrajzára, azt olvastam, hogy -többek között- olyan nagyságokkal muzsikált, mint Dave Liebman, Gary Burton, vagy Bob Berg! A friss korongon sem kezdőkkel alakított quintett-et, hiszen Ambrose Akinmusire trombitás (biztos szintén nem először fújt a „csőbe”, de megvallom: nem ismertem eddig; sorry!), Brad Mehldau zongorista, Larry Grenadier bőgős és Brian Blade dobos társaságában vonult stúdióba.
10 kompozíciót hallhatunk a lemezen. Kilenc Muthspiel és egy Mehldau („Wolfgang’s Waltz”) szerzeményből áll a menü. A kiadó arculatához illeszkedve, tipikus „íszíemes” zene csendül fel. Nyugodt, kiegyensúlyozott, elgondolkoztató témák követik egymást. Persze mindegyik tartalmaz pontosan annyi -jó értelemben vett- feszültséget, ami megmozdít valamit az ember lelkében. Olyan ez, mint amikor idillikus környezetben állunk egy gyönyörű tó partján, de valahogy jól esik egy-egy kavicsot beledobni, hagy fodrozódjon kissé a víz.
Azért az igazsághoz tartozik, hogy ha az általam nagyra becsült és szeretett Brad Mehldau-t ezen a felvételen hallottam volna először, nem tűnne olyan világmegváltónak a zongorázása, mint amilyen egyébként szokott lenni. Ugyanez igaz Larry Grenadier-re és Brian Blade-re is. Mentségükre szolgáljon, a „Rising Grace”-en „sideman”-ként szerepelnek, és igazodva Muthspiel világához, ars poetica-jához, jóval visszafogottabban „működnek” a megszokottnál. Most is igazuk volt, hiszen így lett az anyagból egységes, tökéletesen balanszírozott produktum.
No de mégsem tudom magamban tartani, hogy egy Jan Garbarek, Keith Jarrett, vagy Kenny Wheeler (egyébként a nyolcadikként elhangzó „Den Wheeler, Den Kenny” neki állít emléket) -és még sorolhatnám- nevével fémjelzett ECM album összehasonlíthatatlanul nagyobb élményt nyújt a mai napig, mint -tisztelet a kivételeknek!- a mostanság favorizált előadók disc-jei. Az igazi mélység, szépség, a valóban nagyívű improvizációk hiányoznak számomra a mostani felvételek többségéből, amelyek az Eicher „istálló” óvó kezei alatt kerülnek a boltok polcaira. Az, hogy egy lemez filozofikus, esztetizáló, romantikus, nem szabadna azt jelentenie -Mutshspiel ide, Mehldau oda-, hogy bizony időnként ásítozni kezdek, miközben lejátszóm hangfalai végzik munkájukat...
(Bezzeg az amerikaiak nem! Történik majd egy váratlan fordulat szombaton, november 19-én az Atlanti Óceán túlsó partján. A CD ugyanis egyből a New York-i Jazzlista 13. helyén nyit majd! – A szerk.)
Számomra ellentmondásos, de mégis inkább pozitív előjelű munka a „Rising Grace”. Borús, télies hangulata ellenére van benne felvillanyozó szál is. Érdemes vele próbálkozni, forró itallal a kézben...
Wolfgang Muthspiel: Rising Grace (ECM 2016)
1. Rising Grace
2. Intensive Care
3. Triad Song
4. Father and Sun
5. Wolfgang’s Waltz
6. Superonny
7. Boogaloo
8. Den Wheeler, Den Kenny
9. Ending music
10. Oak
Wolfgang Muthspiel – gitár
Ambrose Akinmusire – trombita
Brad Mehldau – zongora
Larry Grenadier – bőgő
Brian Blade – dob
