Meier, Nicolas: Infinity 2016. november 08., Kézdy Luca
Nicolas Meier – Infinity (Favored Nations)
Október közepén kaptam kedvenc Robi bácsinktól ezt a CD-t (mert október 16-án jelent meg…), valószínűleg a rajta hallható három hegedűs vendégszereplése apropóján. A kompozíciókat a Londonban élő svájci gitáros, Nicolas Meier (1973) jegyzi, aki bund nélküli és bundos nylon és fémhúros akusztikus gitáron, glissentáron, baglamán, gitárszintetizátoron, és elektromos gitáron játszik. Az alap trió másik két tagja Vinnie Colaiuta dobon, és Jimmy Haslip basszusgitáron. (Szerintem a világ egyik legjobb fusion ritmusszekciója! – A szerk.) A három hegedűs vendég: Richard Jones, Sally Jo és Lizzie Ball.
Az első szám (The Eye of Horus) rockos felütéssel kezdődik. Sokféle zenei hatást hallhatunk egyből hirtelen egymás mellé rendezve. A rockos dobolás és riff természetesen elekromos gitárral szólal meg. A rockos alap témája egy arab (inkább törökös, hisz Nicolas felesége, Songul török! – A szerk.) és spanyol skálák mezsgyéjén mozgó akusztikus gitárral és hegedűvel eljátszott uniszónó, amiután egy Pat Metheny világát idéző lágyabb átvezető harmóniamenet következik. A két rész között nem sok zenei kapcsolatot lehet felfedezni. Ezután egy szépen felépített, glisszandóban és vibrátóban gazdag gitárszóló következik arabos, spanyolos hangulatban. A ritmusszekció szépen, visszafogottan követi a szólistát. Ezután egy effektezett, meglehetősen rövid blues és country patternekből építkező hegedűszólót hallhatunk Richard Jones-tól, majd visszatér az arabos hangulatú téma és a szépen felfelé moduláló harmóniamenettel be is fejeződik az első kompozíció. Sok dolog történik – talán egy picit túl sok minden is - a számban, de arányait tekintve jól szerkesztett, és egyensúly jellemzi.
Sajnos, ez viszont csak az első számra igaz. A második kompzíciótól kezdve a végeláthatatlan gitárszólók és a megmagyarázhatatlan, kissé erőltetett harmóniakörök átveszik az uralmat. Az ötödik számig nem hallhatunk több hegedülést, kizárólag a gitár szerepel szóló hangszerként, egy tökéletesen eljátszott basszusgitár-szólótól eltekintve. A hegedűsök kizárólag témákat játszanak uniszónóban a gitárral, illetve kísérő szerepben a harmóniákat erősítik. Sally Jo játékáról nem is tudhatunk meg ennél többet. Az ötödik számnál járva már nagyon zavart a gitár egyértelmű eluralkodása a zenén, a ritmusszekció is kizárólag kísérő szerepben van jelen. Ekkor - már - nagyon üdítő színfoltként hallhatunk még egy rövidke szólót Richard Jones-tól, aki ebben a számban jó sounddal, izgalmas akusztikus “effektezéssel” is játszik. A virtuóznak tűnő téma, arabos, spanyolos skálákból építkezik, az egész lemezt jellemzi ez a hangulat. A hegedű rövid megjelenése után ismét rengeteg hangból álló, de valahogy mégsem kiteljesedő gitárszólót hallhatunk.
A hetedik kompozícióban megjelenik a klasszikus hegedülés, Lizzie Ball kifogástalanul játssza a kissé klisékből építkező romantikus hangulatú, lassú arpeggiós Meier témát. Pár ütemig hallható a hegedű önmagában, majd bekapcsolódik a gitár is. A kompozíció a téma mantraszerű ismétléséből áll, ami hangulatában teljesen eltér az addig hallottaktól és az azután következőktől is.
Ezek után a hegedűsöktől kizárólag kísérő hangokat hallhatunk, valamint még egy meglepő dolog történik az utolsó, tizenegyedik számban. A szerző szakít az addig hallható eklektikus világzenei kalandozásokkal és áttér az igazi kettő-négyes rockzene világába, amit Gregor Carle gitáros hatásvadász, tartalmilag elég üres szólójával fűszereznek meg.
Azt gondolom, hogy a fusion nem egy könnyű műfaj. Az egyik fő buktatója pont nyitottságában rejlik, sokszor a küldönböző stílusok igazából nem szintetizálódnak, inkább csak egymás mellett vannak jelen, ám élesen elhatárolódva egymástól. Ezen a lemezen véleményem szerint ez figyelhető meg, nem jön létre valódi fúzió.
(Nálunk abszolút szabad vélemény nyilvánítás van! Konkrétan, mindenki azt ír, amit érez, akar! Azért ehhez annyit hozzáfűznék, hogy engem személyesen Nicolas Meier keresett meg e-mailben, hogy nagyon szeretné, ha a www.jazzma.hu-n jelenne meg kritika a vadiúj CD-jéről! És habár a CD, cask október 16-án került forgalmazásra, a svájci gitáros már 1 héttel előtte elpostázta nekem Londonból. Október 12-én meg is kaptam, s egymás után kétszer is meghallgattam, mert nekem annyira tetszett. Nálam ez a lemez a FG kategóriába tartozik! Sőt, kimondottan örülök neki, hogy Sting egykori, Jeff Beck jelenlegi gitárosa a JazzMa.hu-t választotta Magyarországról. Úgy tűnik, hogy már nemcsak az Amerikai Egyesült Államok, hanem London Town is rájött, hogy mi vagyunk a leglátogatottabb, egyben legmérvadóbb jazzfelület Pannóniában! – A szerk.)
