Mehldau, Brad: Blues and Ballads 2016. június 13., Gáspár Károly
Brad Mehldau - Blues and Ballads (Nonesuch - Magneoton)
„Napi 3x1 Mehldau, ehhez képest a Xanax smafu!”
Tavaly novemberben már volt alkalmam megírni „szerelmes, szép levelem” Brad Mehldau-ról/nak, a „10 Years Solo Live” című albuma kapcsán. Nem akarok önismétlésbe bocsátkozni, szóval most csak annyit: napjaink egyik legnagyobb zongoristájának tartom, aki ápolja a jazz nemes hagyományait, ugyanakkor kiváló újító is. Bátor, merész játéka, sajátos billentése, „time”-ja, egyéni harmóniavilága, és persze szíve-lelke emelte Őt a „supreme”-ek közé, már egészen fiatalon.
Nagy örömömre -gondolom sokan vannak így- új triós lemezzel jelentkezett, a „Blues and Ballads”-szel. Régi „harcostársai” kísérik, nevezetesen Larry Grenadier bőgős és Jeff Ballard dobos. A címről egy 1963-ban megjelent McCoy Tyner korong jutott eszembe, mert, hogy annak „Nights of Ballads & Blues” felirat került fel a borítójára. Nem tudom, hogy Mehldau erre az anyagra akart-e célozni -egyfajta inspirációként tekintve a Tyner fémjelezte anno LP-re-, mindenesetre felcserélte a sorrendet, és előre vette a „blues” szót, nehogy szó érje a ház elejét. Azt gondolom ez azért is történt így, mert a „Blues and Ballads”-re elsősorban blues-os hangzás jellemző. Persze Mehldau -hasonlatosan Bill Evans-hoz és Keith Jarrett-hez- bármit ad elő, mindenbe belecsempész valami megfoghatatlan, csodálatos, balladisztikus hangulatot, így azért a „ballads” sem oktalanul szerepel a CD-n, sőt!
Nos, nézzük milyen dalokat választott Mehldau. Egy igen ismert, ám viszonyleg kevesett játszott standard-del, a „Since I Fell for You”-val (Buddy Johnson) kezdődik a „móka”. A tempóválasztást és az improvizálást tekintve is erősen a tradicionális blues felé húz az előadásmód. Jól megadja a lemez alaphangulatát, hiszen megkapjuk a megszokott „mehldau-s” zenei mentalitást, de máris érezhetjük, bizony komolyan vette a zongorista, hogy Ő most igenis eredeti, hamisítatlan blues-t fog játszani. Ez olyan jól sikerült, hogy -ki merem mondani- még a nagy blues specialistának, Oscar Peterson-nak is tetszene a dolog. Legalábbis úgy érzem...
Cole Porter klasszikusával folytatódik az anyag, az „I Concentrate on You”-val. Kissé „csal” ebben a „track”-ben Brad, mert nem blues, nem is ballada szól; ez bizony egy rendkívül ízléses bossa-nova-ként csendül fel a trió előadásában. OK, az improban „bejátszik” blues-os motívumokat, de alapvetően Mehldau arcára formált, latin-amerikai lüktetésű interpretációt hallhatunk. Csak szólok: nagyon jó!!!
A „Little Person” című számmal fordul a világ, legalábbis abban a tekintetben, hogy a jazz standard-ek után, pop slágerek felé tekintünk, hiszen John Brion kompozíciója az előbb említett polcra helyezhető. Tudjuk Mehldau-ról, hogy szereti feldolgozni a jelen, vagy közelmúlt kedvenceit, legyen szó akár egy „zúzós” rock banda, a Nirvana „Smells Like Teen Spirit”-jéről, vagy Beatles dalokról. Ebben az esetben is jól ráérzett, hogy bizony érdemes foglalkozni a „Kis személy”-lyel, mert varázsolt belőle egy némileg „groove”-os, gyönyörű balladát. Látszik, illetve hallatszik; Brad Mehldau nyitott szemmel, füllel jár-kel a világban, és nem mindig ugyanannak a fának gyümölcsét szakítja le, inkább -okosan- körülnéz a kertben.
Na jóvan, azé’ ne vigyük túlzásba a „poppozást” (mondhatta Mehldau, mert eszébe jutott, hogy Magyarországon még a végén rászólnak a „jazz megmondóemberei”...), itt egy vérbeli be-bop blues téma Charlie Parker-től, a „Cheryl”. Hát kérem, medium swing, „dögös” négy, JAZZ, JAZZ és JAZZ!
Újabb közkedvelt jazz standard-del folytatódik a „Blues and Ballads”, a „These Foolish Things”-szel (Holt Marvell/Jack Strachey). Számomra ez az album csúcspontja. Ebben a számban csúcsosodik ki Mehldau zsenialitása leginkább. Egyesíti saját, senkihez nem hasonlítható stílusát, és a nagy elődök minden-minden tudását! Felemelő, léleksimogató!
„And I Love Her”. Ki ne ismerné (John Lennon-)Paul McCartney munkáját? Bevallom őszintén, az eredeti változat nem a szívem csücske a nagyszerű szerző munkái közül, de a Mehldau Trio mégis megfogott vele. Rumbás, vagy tán inkább beguine-es, kissé a hatvanas évek presszóinak hangulatát idéző változatot kapunk, ami mégsem „ciki” egy pillanatig sem. Úgy facsarják ki, hogy csak az értékes, vitamindús lét nyújtják felénk -kristálypohárban- a McCartney által termelt narancsból. Szóval értik...
Befejezésként is az előbbi „istállóból” választott szerzőt a pianista, mégpedig ha hiszik, ha nem Paul McCartney-t, méghozzá szólókorszakának pár évvel ezelőtti darabját. A „My Valentine” (Kisses on the Bottom 2012 CD) című dala hangzik el „úccsónak”. (Tudom, hogy felesleges értő Olvasóinkat figyelmeztetni, de nem összetévesztendő Richard Rodgers „My Funny Valentine”-jával.) Keretes szerkezetbe foglalva a lemezt, ez is blues jellegű dal, és a „Little Person”-höz hasonlóan, „groove”-os, tehát -hogy stílusos legyek- „beat”-es.
A „Blues and Ballads” minden hangjából nyugalom, ugyanakkor pozitív feszültség árad, aminek következtében egészen különleges élményt nyújt. Két témakör adja meg az irányvonalát, azonban -köszönhetően a művészek tudásának- sokkal többet nyújt. És nagyon JAZZ!
Brad Mehldau Trio: Blues and Ballads (Nonesuch 2016)
1. Since I Fell for You
2. I Concentrate on You
3. Little Person
4. Cheryl
5. These Foolish Things (Remind Me of You)
6. And I Love Her
7. My Valentine
Brad Mehldau – zongora
Larry Grenadier – bőgő
Jeff Ballard – dob
