Marsalis Family, The: Music redeems 2011. május 21., Csányi Attila
Washington, D.C.-ben, a Duke Ellington Jazz Fesztivál alkalmából gyűlt össze a Marsalis család és néhány muzsikus barátjuk, hogy egy jótékonysági koncerttel és ennek élő lemezével járuljon hozzá a New Orleans-i Kathrina pusztításai után, egy –még épülő- zenei központ költségeihez. A koncertről készült album azt a ritka pillanatot örökítette meg, amikor a Marsalis familia muzsikus tagjai és híres vendégeik egy ünnepi fellépésen találkozhattak. Nem lehetett könnyű az egyeztetés ennyi ismert és sokfelé elkötelezett szereplővel. A hat Marsalis fiú közül négyen váltak ismert muzsikussá: Branford szaxofonos, Wynton trombitás, Delfeayo harsonás, Jason dobos és vibrafonos. Az ötödik fiú, név szerint Ellis Marsalis III egy saját verssel kedveskedett a családfőnek. A meghívott közreműködők között pedig olyan ismert művészeket találunk, mint a zongorista és énekes Harry Connick, Jr., a dobos vendég Herlin Riley. 1988 óta szoros kapcsolatot tartott a Marsalis-okkal, rendszeresen szerepelt a Jazz at Lincoln Center Orchestra-ban is. Az ő édesapja, az 1992-ben meghalt trombitás Teddy Riley (névjegyén szerényen Jazz Masternek szólította önmagát) zenekarában zongorázott Ellis a 80-as években. Mindannyian New Orleans-i muzsikusok. Egyedül a bőgős Eric Revis érkezett a nyugati partról, Los Angeles-ből. Az 1967-ben született muzsikus egyebek mellett Betty Carter kísérőjeként már ismert volt, amikor 1997-ben csatlakozott a Branford Marsalis Quartet-hez. Őt Marsalis-szal legutóbb a szaxofonos Branford zenekarában láthatta a magyar közönség is, amikor 2009. november 9-én felléptek Debrecenben. A washingtoni koncert és a CD főszereplője a zongorista Ellis Marsalis, aki 1934-ben született. Esetében az a szokatlan, hogy a Marsalis fiúk, elsősorban a szaxofonos Branford és a trombitás Wynton nemzetközi sikerei irányították rá a reflektorfényt. Felesleges, de talán mégsem érdektelen elgondolkodni azon, hogy a fiúk nélkül milyen ismertséget ért volna el és szakmai-művészi elismerése hol tartana. Mindenesetre most megvan a szakmai elismerés és megkérdőjelezhetetlen a tekintélye is. Közreműködött jónéhány hangfelvételen, köztük Teddy Riley trombitás és Chris Burke klarinétos tradicionális zenekaraiban, de nem szakosodott sem a New Orleans-i, sem a rhythm and blues zenére, hanem a késői swing- és a neo bop stílusban mozog otthonosan. Zongorát és elméletet tanított saját intézményében és két helyi egyetemen is, számtalan növendék került ki a keze alól, közéjük tartozik, az itt vendégként közreműködő Harry Connick, Jr., aki már egyszer kirándult a funky zene irányába, volt sikeres filmszínész, Grammy- és Emmy- díjak birtokosa, és aki azóta visszatért a jazzhez. A Marsalis Family műsora standard-ekből és saját szerzeményekből állt össze. Játsszák Parker „Donna Lee”-jét és Monk „Teo” című darabját is. Ellis Marsalis két saját szerzeménnyel, a „Syndrome” című zenekari darabbal és a szólóban előadott „After” című szép saját balladával jelentkezett. A Marsalis család önmagában is majdnem egy teljes zenekart jelent. Van három fúvós, a trombita, szaxofon és harsona, a családfő zongorázik és a legkisebb fiú dobol, vagy tanult ütőshöz illően alkalmanként vibrafonozik. A vendégek a barátok és a növendékek közül kerültek ebbe az összeállításba. Gondot fordítottak arra, hogy a két fiatalabb, kevéssé hírneves testvér, Jason, aki 1977-ben született és az 1965-ben született Delfeayo is kapjanak megfelelő bemutatkozási lehetőséget. Jason a „Monkey Puzzle” című darabban vibrafonon, az „At the House in da Pocket” című saját szerzeményében dobszólóval is bemutatkozik. Delfeayo pedig Monk „Teo”-jában és Jason „At the House in da Pocket”-jében mutathatja be harsonatudását. Ugyancsak két alkalommal hallható Ellis Marsalis és mintanövendéke Harry Connick, Jr. Két zongorán adják elő a közismert „Sweet Georgia Brown” című darabot, egy kis rhythm and blues-ra való kikacsintással. Connick, Jr. a Jason kompozícióban is kap egy kis szólószerepet. Összességében jól kidolgozott és változatos neo-bop programot hallhatunk a Marsalis család albumán. A befejező szám számomra azt jelenti, hogy ezek a híres muzsikusok romantikus emberek, akik visszavisznek minket a gyökerekhez, a New Orleans-i menetelő rezesbandák világához. Tisztelgés a szülőváros és a ma is élő hagyományok előtt? A befejező „The 2nd Line” a Mardi Gras, azaz a Húshagyó kedd önfeledt utcai karneváljait és tömegfelvonulásait idézi.
