Lloyd, Charles: Wild Man Dance 2015. május 02., Gáspár Károly
Charles Lloyd - Wild Man Dance (Blue Note – Universal Hungary)
"New Love Supreme"
Charles Lloyd. Ha ezt a nevet hallom, mindig megemelkedik a pulzusszámom. Élő jazzlegenda, a "nagy generáció" még ma is aktív tagja, a 60-as évek óta az egyik legjelentősebb tenorszaxofonos a világon. Sosem feledem első igazi "találkozásomat" vele. Lassan már húsz éve, hogy a francia "Mezzo" nevű zenei csatornán néztem a Julian „Cannonball" Adderley Sextet koncertjét. Tenorszaxofonon a fiatal Charles Lloyd működött közre. Majd kiugrottam a bőrömből, olyan energiával töltött fel játéka. Mintha Coltrane-t hallanám, de valami egészen egyedi ízzel fűszerezve. Hatalmas "sound", és szív-lélek. Modern mainstream fújás a köbön. Ettől kezdve kísérem figyelemmel pályafutását, kutatom felvételeit. Bevallom őszintén, még inkább megkedveltem Lloyd-ot, mikor felfedeztem, hogy egyik formációjában egy "pihés állú" zongorista, bizonyos Keith Jarrett játszott. Ráadásul nem csak billentyűket "bűvölte", szopránszaxofonozott is! Legendás lett ezen quartett, amelyben további partnerei Cecil McBee, vagy Ron McClure bőgősök voltak (valamilyen okból váltogatta Őket Lloyd), és Jack DeJohnette dobolt. Persze "nem volt rossz" később, a néhai Michel Petrucciani-val felálló zenekara sem, de még sorolhatnám hosszasan jobbnál-jobb együtteseit.
Az idős mester -sokunk örömére- új albummal jelentkezett, a Blue Note kiadásában. 2013-ban a wroclaw-i Jazztopad Festival-on rögzítették a "Wild Man Dance"-t. Lloyd ezt a hat tételes darabot a lengyel fesztivál megrendelésére írta és ez a koncert volt a mű ősbemutatója... Gerald Clayton zongorázik, Joe Sanders bőgőzik, Gerald Cleaver dobol, Sokratis Sinopoulos lírázik (görög hangszer, a hárfaszerű instrumentum továbbfejlesztett, vonós változata). És most tessék figyelni, egyben büszkének lenni, Lukács Miklós cimbalmozik! A "mi" Lukács Mikink bizony olyan ponthoz érkezett -eddig is felfelé ívelő- karrierjében, ami nagyon kevés zenésznek adatik meg; sőt, tudomásom szerint Magyarországon élő muzsikusnak ilyen szinten még nem sikerült Charles Lloyd "közelébe férkőznie".
Nos, gyakorlatilag egy szvitet hallhatunk a lemezen, hat tételben, Lloyd kompozícióiból. Érdekesség, és mutatja milyen jó egészségnek örvend a zenekarvezető, hogy egyben, egyvelegként játsszák végig a "Wild Man Dance Suite"-et. A legrövidebb, második tétel, a "Gardner" is 8 perc 12 másodperces, a "futamot" a negyedik rész ("River") nyerte, 16:08-cal. Azért hangsúlyozom ezt, mert nem semmi teljesítmény a 2013-ban 75 éves szaxofonostól, hogy -a Tőle elvárható- magasnál is magasabb szinten bírja végig fújni a koncertet.
Ez a "vad ember", talán szíve mélyén, nagyon is érzékeny. Legalábbis számomra ez "jött le" táncából. Széles, balladisztikus "úszás", igazi lüktető swing, feszítő "groove"-ok, népzenei és bartóki ihletettség egyaránt feltűnnek az anyagban, átitatva két folyó vizével. Egyik a "Mélyérzések folyója", mert még a "legdögösebb" moll-blues tétel közben is átjárja az embert a Charles Lloyd-ból áradó humánum. A másik a "John Coltrane River". Már az első néhány percben az járt a fejembem: ez bizony méltó folytatása, vagy utánérzése 'Trane jazztörténeti jelentőségű "Love Supreme"-jének. Lloydra -ahogy már említettem- mindig jellemző volt a Coltrane féle út bejárása, annak bővítése, és "karbantartása", de a "Wild Man Dance" kifejezetten azt sugallja nekem, mintha egyfajta tisztelgés is lenne a szvit a géniusz pályatárs felé. Gondoljunk bele, hányan készítettek azóta hasonló szellemiségű felvételt, ráadásul igen jókat, de valahogy az általam ismertek, nem közelítették meg filozofikus szintjét a "Love Supreme"-nek. Az új Lloyd korong viszont erősen felidézi, megeleveníti azt a "feeling"-et. Ugyanakkor -természetesen- önálló életet él. Azt gondolom, valaha John Coltrane és Charles Lloyd hasonló módon gondolkoztak, és akarták megreformálni a jazzt. Lloyd "túlélte" az önpusztítás korszakát (nem tudom, hogy voltak-e "anyagos" évei), és viszi tovább a "project"-et. Spiritualitás, tisztaság, és a mainstream tökéletes tudása segíti Őt.
A zenekar tagjai méltó társai Lloyd-nak. A "klasszikus trió" -tehát a zongorista, bőgős és dobos- alázattal és nagyon profin kísérnek. Gerald Clayton stílusa néhol McCoy Tyner-t idézi, de a lassú tételekben felvillantja romantikus énjét is, nagyszerűen. Meglepően jól illeszkedik a bandába a két népihangszeres. Sokratis Sinopoulos hegedűre hajazó líráján jól egészíti ki az összhangzást, sejtelmes hangulatot kölcsönözve a daloknak. És hát Lukács Miki -ahogy megszokhattuk- briliánsan, nyugodtan, kiegyensúlyozottan játszik. Szólói egyenértékűek Lloyd, vagy Clayton improvizációival! Mindezt cimbalmon, ami ugye nem igazán arra lett kitalálva, hogy jazzt "üssenek" rajta. Miklós új értelmet-életet adott szeretett magyar instrumentumunknak; "leporolta", és hagyományos értékeit megtartva indította el XXI. századi "nagy kalandjára".
Rövid lezárásom a következő: igazi jazz, plusz érdekes, rendhagyó hangzás. Nem lehet kihagyni! Perdüljünk mi is táncra felszabadultan, vadul! Mert néha kell!
Charles Lloyd: Wild Man Dance (Blue Note 2015)
Wild Man Dance Suite
1. Flying Over the Odra Valley
2. Gardner
3. Lark
4. River
5. Invitation
6. Wild Man Dance
Charles Lloyd - tenorszaxofon
Gerald Clayton - zongora
Joe Sanders - bőgő
Gerald Cleaver - dob
Sokratis Sinopoulos - líra
Lukács Miklós - cimbalom
