James, Boney: Honestly 2017. szeptember 20., Zolbert
Boney James – Honestly (Concord/Karsay)
A Jazzma.hu smooth jazz rovata újra jelentkezik, friss és ropogós lemezkritikával.
Vannak megkerülhetlen figurák az smooth jazz műfajban. Boney James pont ilyen.
Az Egyesült Államokban kevesen tudhatnak maguk mögött ennyire sikeres karriert, az 1992 óta tartó két és fél évtizedben több, mint 3 millió lemezt adott el és négyszer jelölték Grammy-díjra.
Az idén már 16. lemezével (ami 2017. szeptember 23-án, vagyis most szombaton egyből a New York-I Jazz Albums lista 1. helyén nyit majd! – A szerk.) jelentkező szaxofonos ott folytatja, ahol a “futuresoul”-al abbahagyta 2 évvel ezelőtt: az R&B és smooth jazz műfajok harmonikus együttesét jellegzetes szaxofonhangjával egészíti ki. Az új lemez címe “Honestly”, mely címében azt sejteti, hogy az elmúlt 25 év sikerei után mik azok a zenei és érzelmi hatások, melyek motiválják Boney-t.
A válasz egy része az első dalban (Kicks) meg is található, ahol a kellemes és kifejező hangszerelés igyekszik hangulatba tenni a hallgatót, mindezt fülbemászó téma kíséretében.
A “Tick Tock” lazább, közvetlenebb megfogalmazást választ, “bólogatósabb” irányba fordítva a lemezt, azonban okosan építkezve, jó tempókat és fúvósszekciót használva. Az “On the Prowl” lötyögős karakterével nem tudtam azonosulni, és a várva várt dinamikai, egyben érzelmi kitörés hiányzott a dalból.
A “Low and Slow” viszont annál inkább a kedvemre való, hiszen az 1970-es évek funk-ját idézi, nagyon is stílszerűen, és valahogy ebben a zenei kontextusban máshogyan telik az idő, az ember könnyebben elfogadja a flow-t, a nagy dinamikák helyett.
A korábban, beharangozó single-ként is megismert címadó dalban (Honestly) a kiváló dalszerző-énekes, Avery Sunshine a sztárvendég, aki tökéletesen jeleníti meg az énekhanggal kifejezhető szenvedélyt, megformálva a lemez egyik legjobb dalát.
A “We Came to Party” egy élénkebb, sőt már-már bulisabb, soul orientált kompozíció, mely minden bizonnyal nagy sikert fog aratni a koncerteken.
A “Speak Easy” némileg szokatlan módon egy kávéházi hatású, atmoszférikus intróval veszi kezdetét, az itt zajló zenei “beszélgetés” pedig nem akar nagyot mondani, és ezt nem csak a címében tartja be.
Ezzel szemben viszont jó felvezetése a “Skylark”-nak, ami igen, a jól ismert jazz standardnek egy filmzenésen megfogalmazott változata, mely egy kissé elmarad a várakozásaimtól, de jó értelemben szokatlan és érdekes remake.
A mély és kissé komor hangulat marad a folytatásban is, az “If I Can’t Hold You” újra egy énekes kompozíció, Eric Roberson vendégszereplésével, a dal pedig teljesen az R&B jegyében született.
A lemez egy oldottabb, vidámabb hangulatú szerzeménnyel (Up All Night) zárul, melyben Boney visszatér a smooth jazz alapokhoz és a könnyed játékossághoz, mely teljes mértékig jellemző volt korábbi lemezeire is.
És nem csak emiatt, egyébként is nyugodtan tehetem fel a polcra a “Honestly”-t, nagyjából pontosan azt kaptam, amire vártam, és ez mind pozitív.
