Iyer, Vijay: Break Stuff 2015. február 16., Gáspár Károly
Vijay Iyer - Break Stuff (ECM - Hangvető)
"Friss ájer"
Az indiai származású, amerikai zongorista, Vijay Iyer új albuma, a "Break Stuff" az, mely e sorok írása alatt is pörög lejátszómban. Az utóbbi időben sokat hallottam Iyer-ről, de játékát -bevallom őszintén- nem ismertem. Mióta a JazzMa.hu számára van szerencsém kritikákat írni, jónéhány ECM által kiadott lemez került a kezembe, és bizony, volt, hogy csalódást okozott egy-egy felvétel. Pedig számomra az ECM márkanév, olyan garancia, mint az autóiparban a Mercedes. Jogosítványom nincsen, de gondolom a járműgyártók is elkövetnek néha hibákat, nos ez történhetett -egyes esetekben- Manfred Eicher-rel (az ECM tulaja), és csapatával, amikor -legalábbis az én ízlésem szerint- nem túl érdekes anyagokat is a "szárnyaik alá vettek".
Nos, elindítva a CD-t, kb. húsz másodperc múlva (!) máris "megnyugodtam", és örömmel konstatáltam, hogy bizony a Vijay Iyer Trio igen magas színvonalat képvisel. Partnerei a bőgős Stephan Crump és Marcus Gilmore dobos voltak. Pont egy tucat dalt "pakoltak" fel a korongra. Kilenc Iyer kompozíciót, és három jazz standard-et. Utóbbiak közül talán a legismertebb John Coltrane klasszikusa, a "Countdown". Thelonious Monk-tól viszont egy általam nem ismert számot, a "Work"-öt, illetve Billy Strayhorn (a "Lush Life "elkövetője") "Blood Count" című munkáját rögzítették. Iyer dalait igen nehéz kategorizálni. Ami mindegyikre jellemző: a szív-lélek száz százalékos "használata". Az őszinte, kitárulkozó, "szomorkásan derűs" melódiák egészen különös, egyedi világba repítik a hallgatót. Sokszor "groove"-os, lüktető alapok adják támasztékát a témáknak, de egy pillanatra sincsen "jazz-rock-os érzése" az embernek. Most elgondolkoztam; milyen lehet a jazz-rock-os érzés...? Szintén közös a szerzeményekben -vagy legalábbis többségükben-, hogy nem mellőzik a monotonitást. Zakatolnak, mennek-mennek, de nem igazán változnak, és néhány esetben a zongorista nem "erőlteti" az improvizációt, inkább "riffekkel", rövid, szignálszerű bejátszásokkal operál. Ettől még inkább -a legjobb értelemben véve- egysíkú lesz a muzsika. Sokat gondolkozom rajta; vajon miért vonzódnak oly sokan -valamennyire magam is- a repetitív zenékhez? Arra jutottam -nagy elmélkedésem során-, hogy valami ősi, génjeinkben lakozó oka lehet. Több ezer évvel ezelőtt, eleink kezdetleges muzsikája, bizonyára elsősorban ütős hangszerekre épülő, harci és/vagy sámántánc lehetett, és ez olyan szinten "épült belénk", hogy még a XXI-ik században is hat. Egyébként rengeteg dolgon szoktam még "filózni". Például azon, hogy a horrorfilmekben miért hal meg "tutira" az a hölgy, aki valamelyik jelenetben félmeztelenül szerepel...? Ugye, hogy ugye?
Visszatérve a "Break Stuff"-ra, és Vijay Ijyer-re; darabjai a kortárs zene minden jellemvonását magukon viselik. Arra gondolok, hogy nem igazán a dallamok "megjegyezhetősége" volt fontos számára. Annál inkább a hangulat, szellemiség közlése, hangsúlyos ritmusok által, megalkuvást nem tűrően, vállalva a kockázatát, hogy bizony sokan mondhatják a lemezre: unalmas. Azt gondolom; abszolút nem az, sőt, igazán friss szeleket hozott a jazz világába, amire mindig nagy szükség van!
Kitérek a három standard-ra is, ha má' vannak a felvételen. Monk "Work"-je az egyetlen, melyben előtűnik a mainstream vonulat. Swinges kíséret, Monk-ot idéző "impro". Igazolásként is felfoghatjuk a trió részéről, hogy: hahó, tudunk mi ám "igazi" jazz-t is játszani, nem is akárhogy!
A "Blood Count"-ot szólóban adja elő Iyer. Gyönyörű, szenzitív billentés, ízléses harmonizálás. A furcsa, sejtelmes Strayhorn darab eredetijét -sajnos- nem ismerem (de pótólom!), abban viszont biztos vagyok, a zongorista egészen új "nyelvre fordította" le. Nagyszerű, felemelő érzés engedni, hogy a "bőrünk alá" kússzon.
A virtuozitás perceit hozza el a Coltrane féle "Countdown". A "drum & bass" mintájára, itt "piano & drum" a felállás. Iyer és Gilmore fantasztikus, "együtt lélegző" percei ezek. Nem mintha a többi számban ne ezt tennék, de a "Visszaszámlálás”-ban hatványozottan. Kis időre a bőgős is beszáll, de ez abszolút duós orientáltságú "track". Iyer játékában felfedezhetőek Chick Corea, Herbie Hancock, és némileg Brad Mehldau stílusának jellegzetességei, de nem utánozza Őket, mindössze merít a "Tudás Kútjából". Jól, és sikeresen teszi!
Nem tipikus, "megszokott" jazz lemez a "Break Stuff". Többek között pont ezért, és tisztasága, "sallangmentessége" okán ajánlom jó szívvel mindenkinek. Mert mindig kell a "friss ájer"!
Vijay Iyer: Break Stuff (2015)
1. Starlings
2. Chorale
3. Diptych
4. Hood
5. Work
6. Taking Flight
7. Blood Count
8. Break Stuff
9. Mystery Women
10. Geese
11. Countdown
12. Wrens
Vijay Iyer - zongora
Stephan Crump - bőgő
Marcus Gilmore – dob
(Egyébként pedig ugyanez a trió március 19-én a Zeneakadémia nagytermében ad koncertet! – A szerk.)
