Gustavsen, Tord: Extended Circle 2014. április 03., Szebényi Dániel
Tord Gustavsen Quartet – Extended Circle (ECM – Hangvető)
Tord Gustavsen. Lehet, hogy csak nekem, de a név ismeretlen volt. Egy gyors google keresés után ráleltem az életrajzára, melyből egy pár érdekes dolgot megtudtam. Tord Gustavsen (1970) először pszichológiai diplomát szerzett, majd pedig szintén az Oslo-i egyetemen elvégezte a jazz-zongora és muzikológia szakot. Ebből már következtethet az ember arra, hogy nem egyszerű lelkivilágú emberről lehet szó.
Trióját 2003-ban alakította, majd 2010-től dolgozik a jelenlegi quartetjével. Zenei munkássága eléggé eklektikus, free, mainstream, modern jazztől kezdve a groove-os zenékben is otthonosan mozog a Youtube-on található felvételek alapján.
De most jöjjön az „Extended Circle” lemez. A felállás változatlan a 2012-es „The Well” című felvételhez képest. Tore Brunborg tenorozik, aki az egyik kedvenc lemezemen, Manu Katche „Third Round”-ján is fúj. Bőgőzik Mats Eilersten, dobon pedig Jarle Vespestad hallható. Mindketten az északi jazz élet kiemelkedő képviselői.
A lemez egy könnyed 3 perces tétellel indít, mely trióban szólal meg. Már itt érezhető a letisztult, neoklasszicizmusra és barokkra hajazó harmóniavilág, mely az egész lemezt áthatja. Ez gyakorlatilag átfolyik a következő tételbe, melyben már a szaxofon is megszólal. Tore Brunborg soundja mérföldekről felismerhető, szabályosan sír a hangszere egy-egy hangnál, de amikor recsegős öblösségre van szükség, azt is előcsalja. Az egész lemeznek van egy balladisztikus hangvétele, mely a 4. számban teljesedik ki leginkább. Előtte egy „introt” hallhatunk, egy kb. 3 perces halk moraj (zongora-szaxofon), amely elővezeti az utána következő mélabús, északi hangulatú trió számot, a közel 7 perces „The Gift”-et. Kicsit emelkedik a hangulat, egy finomabb groove is megszólal, de ezt egy szólózongora tétel követi, itt már az avantgarde hatások is tisztán hallhatóak.
Talán itt lehetne elfelezni a lemezt, ha mindenképpen kell találnunk egy támpontot a hallgatáshoz. Itt a fentebb említett intro szerű „Entranance” hangzik el újra, már variálva, konkrétan értelmezhetően. Ezt egy szabadabb felfogású tétel követi, majdnem az egész rubato hangzik el, gyönyörű harmonizáció egy egyszerű dallamra, semmi több. De éppen elég. A „The Embrace” talán a lemez „slágere”. Első hallgatás után beleragad a dallam az ember fülébe. Ráadásul Tore Brunborg egy embertelent szaxofonozik a számban. Ezután egy bőgőszólót hallhatunk 43 másodpercen. Gyanítom, hogy ez nem feltétlen egy megírt kompozíció, inkább introként szolgál az utolsó feszült pillanatokhoz. Az ezután következő „The Glow” szám nem hagy megnyugodni, a levegőben lóg az egész harmóniai váz, nem érezhető a linearitás, viszont ezt előnyére fordítja a zene. Maga a téma dallam kifejezetten érdekes, szintén remek harmonizációval van ellátva. A zárótétel ismét egy trióban elhangzó darab. A „The Prodigal Son” tökéletesen összefoglalja a lemezt. Megnyugtat, feszít, majd újból megnyugtat. Gyönyörű zongorai ntro vezeti be az örvénylő balladát. Majd az egész zene elfogy a semmiben, jelezve a lemez végét.
Ha egy szóval kéne összefoglalni, akkor talán a tiszta és egyedi lenne a megfelelő szó. Ez a zene nincsen megmérgezve semmilyen külső hatással, mindenkinek ajánlanám, hogy legalább egyszer hallgassa meg. Kell hozzá egy nyugodt hangulat, egy nyugodt körülmény, de engem nagyon eltalált. Talán Esbjörn Svensson volt az az északiak közül, aki ebben a hangulatban valami hasonlót tudott alkotni.
Magában Tord Gustavsen-ben pedig egy kiváló zongoristát ismertem meg, akinek nem csak a harmonizációi kiválóak, de majdnem teljesen egyedülálló billentéssel és dallamérzékkel bír.
