Gazarek, Sara: Blossom & Bee 2012. augusztus 31., Vörös Janka
Az idén 30 éves Sara Gazarek számomra eddig abszolút homályba burkolózott, és már nem kimondottan „tőzsgyökeres” amerikai neve sem ösztönzött különösebben, hogy figyelemmel kísérjem, vagy egyáltalán meghallgassam Őt. Tudniillik, olyan mély boszorkányos megérzéseim voltak e név hallatán, hogy az illető hölgy nem egy Aretha Franklin (értsük ezt bárhogyan).
Előérzeteim nem csaltak meg most sem. Egy végtelenül bájos, finom, tiszta, kislányos, de rettentően vértelen éneklést hallgattam végig cirka 55 perc alatt. És mivel kicsit másnapos is vagyok, még inkább könyörtelen leszek ezzel a szegény Gazarek lánnyal.
Sara Gazarek egy seattle-i születésű törékeny, kedves bociszemű lány, kinek első albuma 2005-ben jelent meg (Yours), ami a Billboard Jazzlistáján a 10. legnépszerűbb volt megjelenését követően. A JazzTimes olvasói pedig harmadik legnépszerűbb új jazz előadói díjjal tüntették ki Sara-t. Második lemeze 2007-ben jelent meg (Return to You), melyet idén ez az ominózus album követ.
A lemezen egy klasszikus jazz combo kíséri az énekest, végig nagyon alázatosan, jól megírt arrange-okkal, jó szólókkal díszítve. Közreműködik John Pizzarelli is a lemez címadó dalán.
A dalokat tekintve zömében standard-ekről van szó, pár saját számmal és feldolgozással vegyítve. S ezzel kapcsolatban az a gondolatom, hogy miért kell 2012-ben (már majdnem a Világ végekor) olyan dalokat írni, ami szinte megkülönböztethetetlen egy ezelőtt 50-60 éve és még régebben írt standard-től. Nem jobb, nem is rosszabb, éppen ugyanolyan, és ez a legnagyobb baja. És mivel úgy gondolom, hogy ehhez az érzetemhez az előadás is hozzájárul, vagyis Sara sem erőlteti meg magát túlzottan, hogy egyedibb, vagy érdekes legyen a standard–szerű saját dal. A ritmusszekciónak ehhez semmi köze, mivel nekem nagyon tetszik ez a finom, de dinamikus kíséret és arrangement. Sara Gazarek a szép éneklés mellett (ami az én fülemnek nem elég) nem nyújt semmi újat sem technikailag, sem érzelmileg, sem zeneileg. Kicsit a ’30-as éveket idézi számomra ez a hangulat: szép lány szépen énekel. És pont. Szerintem ez ma már a popba sem fér bele, hiszen ott ugyan már kevesen tudnak igazán jól énekelni, de aki már aztán tényleg nem tud, az legalább táncol… Ez persze a jazznél elég nehéz.
A lemez indítása nagyon tetszik viszont, jó húzós tempójú standard (Everything I’ve Got), jó „tájmú” énektémával. Friss, könnyed, és kicsit néha már dögös is. Kitűnő indításnak.
Szerettem a „Down with Love” című standard-et is, főleg azért tetszik, mert Sara-nak ez mélyebb lágéba esik, és szerintem itt sokkal jobban érvényesülnek a hangszínének sajátosságai.
A „So This Is Love” is jól áll Sarának, jó érzéke van a latinos lüktetéshez az éneklését jellemző tempófelettiség miatt, kicsit Astrud Gilberto ugrik be, de annál Sara józanabb. Kellemes hallgatni ezt a dalt.
Az „Unpack Your Adjectives” jópofa groove-val indul, kicsit kimozdul a lemez a végén az eddigi hangulatból, kicsit lazább lesz, bár engem kicsit zavar itt ez a tempó feletti éneklés a groove miatt, hiányzik a feszesség. De lehet, hogy ez inkább valami fajta görcsösség, ami egyébként a swingeknél nem érződik éneklésében.
Összességében a lemezt hallgatni kellemes és nyugtató. Nagyon szépen szól. Biztos sokak számára vonzó ahhoz is, hogy Sara Gazarek koncertjeire is eljárjanak (ha tudnak). Az én ízlésem jazzben egészen más, nekem kicsit egyhangú a lemez és az éneklés, viszont erényeit és szépségeit nem tagadom, sőt sok szempontból nagyon tanulságos is. Sara Gazarek tökéletes választás azok számára, akik most ismerkednek a műfajjal, és nyitottak a kortárs jazzénekesekre is. Viszont anti-modernsége miatt (bevallottan Frank Sinatra és Tony Bennett a két kedvenc énekese! – a szerk.) sajnos félő, hogy aki „Sara-n kezd jazzt-kedvelni”, annak nem nyeri el majd tetszését a modern és elegáns: az istennő, Dianne Reeves (például).
(Én viszont szeretném megköszönni fóti olvasónknak, Bagdy Imrének, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta külföldről rendelt CD-jét. Annál is inkább, hisz a július közepén Amerikában piacra dobott album, épp holnap, azaz szeptember elsején fog visszatérni a New York Jazzlistára. Igaz ugyan, hogy csak a 30. helyen… Az viszont nem semmi, amit Larry Golding orgonán játszik a „Fly Away Birdie”-ben! – A szerk.)
