Elling, Kurt: 1619 Broadway: The Brill Building Project 2012. december 04., Feuerstein Réka
Kurt Elling új stúdióalbumának témaválasztása először meglepett, hiszen köztudott, hogy az énekes eddigi pályája leginkább Chicago-hoz köthető. Bemutatkozó albumát is itt rögzítette („Close Your Eyes” – 1995), és későbbi lemezein többször kinyilvánította szülővárosa iránti szeretetét és kötődését. A magyarázat mindössze annyi, hogy Elling immár 2008 óta családjával együtt New Yorkban él, így most elérkezett az idő, hogy zenei formába öntse jelenlegi otthonához fűződő viszonyát. A vadonatúj korong tehát nem más, mint tisztelgés a Big Apple előtt, Kurt Elling módra.
1619 Broadway egy létező cím, a legendás new york-i„Brill Building” helyét jelöli, amely ma is ott áll a „Midtownban”, (Uptown és Downtown találkozásánál), a 49. és 50. utca között. „Sok ezer dal és álom otthona”; nem csak egy épület, ma már kulturális szimbólum. Az 1930-as évektől rengeteg lemezkiadó, producer, dalszerző és szövegíró bérelt irodát a házban. (Paul Simon még ma is.) Az itt megkötött lemezszerződések, az e helyen rögzített számtalan felvétel, és azok a művészek, akik innen indultak el a világhír felé, évtizedeken keresztül kijelölték a populáris zene fejlődési irányait, és formálták az amerikai közönség ízlését. Erre a lemezre Elling olyan dalokat gyűjtött össze, amelyek valamilyen módon kötődnek a Brill Building-hez.
A rövid bevezető után most pedig in medias res: ez a lemez egy igazi mestermű! 11 dal, mind külön hangulat. A legtöbb hangszerelés Elling és állandó zongorista partnere, Laurence Hobgood munkája, egytől egyig tökéletes darabok. Finomak, gyönyörűek, ízlésesek. Az album nagyon változatos, nem lehet megunni, vagy kihagyni belőle valamelyik dalt. Mindenféle stílusból kapunk egy csipetnyit a soul-on, a blues-on, a jazz-rockon keresztül a szívbemarkoló, egy szál zongorával megszólaló popballadáig. Hallhatunk gyönyörű egyszerűséget („American Tune”) és izgalmas bonyolultságot („On Broadway”), hagyományos és modern megközelítéseket. A „régi” és „új” zene tökéletesen megfér egymás mellett, összevisszaságnak nyoma sincs. Már csak azért sem, mert az egész kavalkádot egységessé teszi az az egyedi, senki máséval össze nem téveszthető, csodás énekhang, amit Elling képes produkálni. Úgy tűnik, éneklésének egyáltalán nincsenek határai, egyéniségét, tehetségét bármilyen stílusban képes megmutatni. Na és elképesztően jó a „time”, főleg a „Tutti for Cootie”-ban; ettől padlót fogtam.
Szeretném kiemelni, hogy a lemezen - mindezek mellett - még a humor is helyet kap. Kezdésként - miközben a háttérből éppen beúszik az „On Broadway” intrója - egy vicces, kissé ironikus jelenetsorozatnak lehetünk fültanúi, ami arról szól, hogy Elling éppen zenéjével „kilincsel” a Brill Building-ben, és szegényt mindenhonnan elküldik olyan válaszokkal, mint: „Majd hívjuk” vagy „Jazz? Sajnálom, arra nem tartunk igényt”. A másik humoros momentum a „Shopping for Clothes”, amely lényegében egy párbeszéd zenei aláfestéssel: Elling egy áruházban halszálkamintás öltönyt próbál, az eladóval (Christian McBride) meg is egyeznek, hogy tökéletesen áll, remek választás, azonban sajnos a hitelkártyáján nincs fedezet, így végül öltöny nélkül marad. (A lemezen egyébként ez az egyetlen dal, amelynek hangszerelését meghagyták eredeti formájában.)
Mint mondtam, az éneklés csodálatos, de hozzá kell tennem, hogy az album nem csak ezért kiváló. Hallgatás közben érezni lehet, hogy a „1619 Broadway” egy remek csapatmunka eredménye. A hangszeres szólók nem csak szakmai szempontból nagyon jók; mindig illenek az adott dal alapkoncepciójához, így sokat hozzátesznek annak hangulatához. Azt a tényt, hogy erős csapatmunkáról van szó a zenén kívül más jelek is alátámasztják: egy-egy dal kapcsán John McLean (guitar) és Clark Sommers (bass) is részt vettek a hangszerelésben, emellett figyelemre méltó Elling köszönőlistája, amelyben minden név mellé odabiggyeszt néhány kedves gondolatot, miért is hálás leginkább az adott embernek.
Nem is tudom, mit írhatnék még. Negatívumot, ha akarnék, akkor sem tudnék kitalálni. Azt persze el tudom képzelni, hogy valakinek más az ízlése, de erről nyilván nincs értelme vitatkozni. Zárógondolatként csak annyit szeretnék mondani, hogy aki már ismeri (és szereti) Kurt Elling-et, feltétlenül vegye kezébe a lemezt, amint teheti, mert borzongatóan jó élményben lesz része. Aki pedig még nem, annak is ugyanezt tanácsolom, mert biztos vagyok benne, ha így cselekszik, azonnal meg fogja kedvelni.
