Elias, Eliane: Light My Fire 2011. október 01., Kertész Erika
Aki még sohasem hallott Eliane Elias-ról, azt igencsak kétes benyomások érhetik, ha a kezébe kerül a brazil énekesnő legújabb lemeze. A borító végiglapozása után még az is felvetődhet benne, hogy a nyomdában összecserélték a lemez képanyagát a legújabb Sergio Rossi katalógussal, amelyben egy gyönyörű, érett szőke reklámozza a legújabb cipőtrendet. Bár azt hiszem, ez csak a hölgyeknél következhetne be, (és nálunk is csupán cinikus felhanggal, és a - természetesen mélységesen tagadott – sárga irigység hatására), az urak viszont biztosan felettébb imponálónak találnák a “glamourszerű” képi világot. A látvány magáért beszél, a cím izgalmat sejttet. Ha kigyönyörködtük magunkat a képekben, még talán kicsit szkeptikusan, de elolvassuk az apróbetűs részeket. A közreműködő zenészek között olyan ismert és elismert nevekre bukkanhatunk, mint Randy Brecker (Eliane első férje), vagy Gilberto Gil, és megakadhat a szemünk az “all arrangements by Eliane Elias” sorocskán is, mely arra mutat, hogy a mutatós hölgy nemcsak énekel és zongorázik a lemezen, de minden hangszerelés az ő munkája. Végigfutva a dalokat több szám ismerős lehet, míg vannak olyan dalok, melyeket (és itt már szinte lehetetlen meglepődni) Eliane írt. És még el sem jutottunk a CD meghallgatásáig...
Aki viszont már ismeri a művésznő eddigi munkásságát, tudja, mire számíthat. Közel harminc éve a pályán, több, mint húsz kiadott lemezzel a háta mögött Eliane a jazzvilág egyik nagyágyúja (vagy jelen esetben találóbb lenne talán a nehézbombázó – bombshell – szót használni). Ha fel akarnánk sorolni, hogy milyen nagy nevekkel játszott már, hogy melyik lemeze hány jelölést, és végül díjat kapott a Grammy-től kezdve különböző japán elismerésekig, kiadványai hányszor szerepeltek játszási és eladási listák élmezőnyében, hát bizony eltartana egy darabig. (Ezek után nem tudom nem feltenni a költői kérdést, hogy Magyarországon miért nem ismertebb ő?)
Eliane stílusa rögtön felismerhető, természetes művésziséggel ötvözi a brazil gyökerekből származó stíluselemeket, a kifogástalan hangszeres játékot, és a csábító, nőies érzékiséget, mely lényéből fakad.
A Concord Picante égisze alatt megjelent lemez repertoárja roppant változatos. A brazil nyelvű (portuguese, you know!) felvételeken kívül négy saját szerzemény szerepel rajta, melyből az utolsó, “What about the Heart” című számot Grammy-díjra jelölték a legjobb brazil dal kategóriájában. A lemez címadója Jim Morrison és a Doors legendás rock slágere, a “Light My Fire”. A francia nyelven előadott Stevie Wonder-kedvenc, a “Mon Amour” (eredetileg m Cherie Amor) tovább színesíti a palettát, melyet egy sajátosan meghangszerelt, éteri hangzású harmóniákkal kiegészített “Take Five” feldolgozás teljesít ki.
A közös pont a jól ismert brazil lüktetés, mely Jobim hagyatékának továbbvivőjeként Eliane szívéből jön. És nemcsak neki, hanem zenésztársainak is, kikkel nem először dolgozik együtt (Oscar Castro-Neves: gitár, Marc Johnson (jelenlegi férje): bőgő, Paulo Braga: dob). Misem jobb bizonyíték erre, minthogy szinte az összes dalnak a legelsőre rögzített változatát hallhatjuk a lemezen! És micsoda érzelmeket, micsoda pillanatokat és zongoraszólókat örökítenek meg ezek a “first take”-ek!
Eliane mindig is kiemelkedett abban, amit csinált. Felesleges sokat írni arról - hiszen nem meglepő -, hogy már gyermekként mennyire nyilvánvaló volt, hogy erre a pályára született. De az talán nem hétköznapi dolog, hogy már tizenöt (!) évesen Brazília egyik legjobb iskolájában tanított zongorát és improvizációs gyakorlatot. 1982-ben a Steps Ahead tagja lett néhány évre, ennek nyomát a zenekar második CD-je őrzi. 1984-ben jelent meg első saját lemeze, melyet későbbi férjével, Randy Brecker-rel készítettek. Azóta gyakorlatilag szinte minden évben megörvendeztette rajongóit egy-egy új kiadvánnyal, nem csak a bossa nova stílusában. “On the Classical Side” című CD-jén Bach, Ravel, Chopin és Villa-Lobos szerzeményeket mutat be.
Talán a “Light My Fire” és maga a művész jellemzése, bemutatása mézesmázos ömlengésnek tűnhet. De Eliane Elias zenéjében olyan egység, tökéletesség, olyan felsőbbszintű egybeolvadás érhető tetten, mely nem mindennapi. Nem kérkedik azzal, ami adatott neki, természetesen, könnyedén, mégis alázatosan teszi a dolgát, és kápráztat el bennünket teljességével. És ezzel válik mássá, szinte tökéletessé. Ha átadjuk magunkat a zenének, Eliane és a “Light My Fire” szerelem első hallásra. Aztán másodikra. És minden további alkalommal...
Személyesen a rajongók 2012. június 6-án és 7-én láthatják/hallhatják Eliane-t férjével, Marc-kal duóban a Budapest Jazz Clubban!
