Elias, Eliane: I Thought About You: A Tribute to Chet Baker 2013. augusztus 06., Bencze Alma
Egy melankolikus férfi trombitás-énekes számait egy érzéki brazil zongorista-énekesnő feldolgozásában meghallgatni izgalmas és újszerű. Eliane Elias az egyik legjobb kortárs zongoristanő, aki emellett még remekül is énekel. Elsősorban latin stílusban felvett számokat ismerhetünk tőle, ezért nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz tőle swinget hallgatni. Volt szerencsém a lemez számaiból néhányat élőben is meghallgatni a MÜPA májusi “Nők a horizonton” című koncertsorozatának keretében, akkor még nem ismervén az új albumot, nagy meglepetés volt számomra swinget hallatni tőle. A végig megfigyelhető enyhe, de karakteres brazil akcentus, valamint alkalmanként a frazírozás is a latin hangulatra emlékeztet, nem beszélve a karakteres bársonyos hangszínről. Mindezek ellenére hibátlan a swing, és remek a számok hangulata is.
A 14 felvett szám közül azonban többet Elias bossa stílusban vett fel, például a “Let’s Get Lost”-ot, ahol Oscar Castro-Neves tökéletes bossa nova gitározása jelzi: ebben a számban “otthon vannak”. Hasonló a bossa érzet a “There Will Never Be Another You”-ban és az “Embraceable You”-ban is. Az utóbbiban Elias blues-os szólója izgalmasan hangzik a bossa arranzsok közepette, csak úgy, mint ahogy a “There Will Never Be Another You”-ban is, ahol a szólók alatt swinges lüktetésre vált a zenekar. Itt Randy Brecker, Elias volt férje trombita szólójában gyönyörködhetünk. Brecker a “That Old Feeling” intrójában egy az egyben Chet Baker bevezetőjét játssza. Brecker a “Just Friends”-ben működik még közre. A számok nagy része dob nélkül, csak gitár és bőgő kísérettel került felvételre, sőt a “Blue Room” című számot Elias csak Marc Johnsonnal, jelenlegi férjével kezdi, a zongora is csak a téma után száll be. Az utolsó szám, “I Get Along Without You Very Well”-ben Elias egyedül játszik, ének és zongora harmóniája gyönyörű.
Érdekes megfigyelni, hogy Elias nem a megszokott módon közelíti meg Chet Baker művészetét (Baker leghíresebb felvételét, a “My Funny Valentine”-t ki is hagyta), hanem melankóliától és tragikumtól mentes, és inkább Baker karizmatikus és pajkos dallamait emeli ki, és újraértelmezve közvetíti a maga érzéki és gyengéd módján.
Az élő koncerten számomra a legelképesztőbb az volt, ahogy ez a középkorú csinos hölgy, aki minden szám végén szépségkirálynőket megszégyenítő hajdobálás, integetés és mosolygás közepette köszönte meg a tapsot, olyat zongorázott mezítláb, hogy a hideg futkározott a hátamon. Nekem ezen a koncerten jobban tetszett az a kevés bossa szám, amit a CD műsorán kívül játszottak, mint a swingek, de a CD-n újrahallgatva már meg vagyok győzve. A koncerten is férje, a bőgős Marc Johnson és Steve Cardenas gitáros kísérte, mint a CD-n szereplő legtöbb felvételen is. A számok közben nagyon jó volt érezni a zenészek közötti egységet és harmóniát, valamint a pajkos összejátszást, ami a produkciót még személyesebbé, és magasabb szintűvé tette.
