Eick, Mathias: Midwest 2015. május 01., Varga Bendegúz

Mathias Eick – Midwest (ECM – Hangvető)

A számomra eddig ismeretlen előadó lemeze már első hallásra megfogja az embert. Még akkor is, ha ez a hallgatás autóban ülve, csak félig-meddig odafigyelve történik is.

Olyan érzésünk van, mintha egy filmzenét, leginkább egy narráció nélküli úti film zenéjét hallgatnánk. Vagy mintha egy sok órás utazás során a vonatunk ablakán kifelé bámulva figyelnénk a táj szépségét, a különböző tájak egymásba fonódó, egymást követő változását. A lemez tokját megszemlélve beigazolódni látszik ez az érzésünk, hiszen annak címe, valamint az egyes számok elnevezése is helyekre, tájakra, évszakokra utal.

Biztosan sokan ismerik azt az érzést, amikor az utolsó szám elhangzása után arra érzünk késztetést, hogy újra, még egyszer elölről végighallgassuk az egészet. Hát ennél a lemeznél ez az érzés keríti hatalmába az embert.

Mathias Eick 36 éves norvég trombitás harmadik lemeze 2015 márciusában jelent meg az ECM kiadónál, annál a lemezcégnél, amely már korábbi albumait is gondozta. A kiváló, több hangszeren is játszó, több rangos díjjal kitüntetett muzsikus-zeneszerző új anyagának inspirációját egy hosszú és viszontagságos észak-amerikai utazásból merítette. A művész honlapján azt olvashatjuk, ez az album az utazás és a hazaérkezés szó szerinti és átvitt, spirituális értelemben vett élményéről szól.

Utazásai során a honvágytól gyötört Eick a hazatérés élményét tapasztalta meg az Egyesült Államok Midwest elnevezésű régiójában, közelebbről is Észak- és Dél-Dakota államokban, amely terület szűkebb hazájára, Norvégia déli részére emlékeztette őt. Ezzel nem csak ő volt így, hiszen a XIX. század végén, a XX. század elején Amerikába kivándorló 1 millió norvég négyötöde ezen a vidéken telepedett le. Az említett államokban a lakosság harmada norvég felmenőkkel rendelkezik, az utódok őrzik ennek emlékét.

Eick számára az utazás és megérkezés gondolat- és érzelemvilágának zenei megfogalmazásához a norvég népzene - a jelek szerint - kikerülhetetlennek látszott. Gondosan kiválasztott zenésztársai közül a lemez legfontosabb szereplője Gjermund Larsen hegedűs, aki nem jazz muzsikus, hanem népzenész. Az idén hatvanadik életévét betöltő Jon Balke zongorista finom, érzelmes, mégis határozott játékával hagyja rajta kézjegyét a lemezen. A kizárólag lassú, vagy közepes tempójú szerzeményekben a zene ellenállhatatlan áramlását nagyszerűen táplálja Mats Eilertsen bőgős és Helge Norbakken ütőhangszeres művész.

Ahogy elindítjuk a lejátszót, a zene aurája rögvest körülvesz minket. Nagyon erős szuggesztív hatást érezhetünk. Az első kompozíciót, egyben címadó dalt, a „Midwest”-et - csakúgy, mint az egész lemezt - roppant érzelmes, szívhez szóló játék és dallamosság jellemzi. A zene lassan, de ellenállhatatlanul és fenségesen áramlik, mint egy hatalmas folyó.

A második szám Eick szülőfaluját idézi fel, amelynek „Hem” a neve. Nyilatkozata szerint akkora, hogy még utcanév-táblák sincsenek benne. Bár eleinte nem tartozott a "kedvenc" számaim közé, a hátterét megismerve briliánsnak találom ezt a kompozíciót. Mintha csak egy szaladgáló kisgyermek szemével látnánk a norvég falu színes házait.

A harmadik „March” című nótával kezdődik a lemez gerincét alkotó három kompozíció sora. Nagy szám, igazi kedvenc, amely egyszerre idézi a gyermekdalok kedvességét és a himnuszok szépségét. Eick fantasztikus, minden magamutogatást nélkülöző trombitaszólót ad benne elő.

Az „At Sea” lassú groove-ja olyan, mint amikor egy magasabb pontról lassan körbejártatjuk a szemünket egy hullámzó dombhátakból álló tájon. Eick hosszú kitartott levegős hangjai, gyönyörű sound-ja megunhatatlan. Itt is, de az egész albumra is jellemző, hogy a zene központjában nem az improvizáció áll. Az sokszor szinte észrevétlen marad, mintha a hangszeres szóló is a kompozíció részét képezné.

Következik a „Dakota”, amely újra a szokásos szerkezettel operál: fülbemászó, kétszólamú téma a hegedű-trombita kettőstől, többször is eljátszva, majd egy viszonylag hosszú kivezető részben kollektív, de szellős improvizációt hallunk. Micsoda muzikalitás jellemzi ezeket a zenészeket... És hogy szól ez a lemez! Szerencsére nem akar túl "ECM-es" lenni, egyszerűen képtelen vagyok hibát találni. Óriási.

A nyolcadik, egyben utolsó, „November” című kompozícióként Eick még fel tud vonultatni egy igazi kis gyöngyszemet, amely most egy kicsit ritmikusabb alapokra épülő zene, mint az előzőekben hallottak. Ez az a pont, amikor kikapcsolás helyett inkább az újraindítás tűnik jobb választásnak a hallgató számára.

Ez a lemez tízből tíz pontot érdemel. Remélem, bárki, aki olvassa ezt a kritikát, beszerzi ezt a lemezt, vagy legalább meglátogatja Mathias Eick honlapját. A legmélyebb szinten őszinte és tiszta, magával ragadó, bölcs és spirituális zenét fog hallani, amely egyúttal bepillantást enged a norvég nép történelmébe és zenéjébe is, benyomást kaphatunk tájakról és a bennük élő emberekről. Persze azok, akiknek a jazz kizárólag "emberevő" szaxofonosok játékát, valamint olyan zongoristák - amúgy nem lebecsülendő - művészetét jelenti, akiknek szólója után meg lehet gyújtani egy szivart a hangszer húrjain, azok messziről kerüljék el ezt az alkotást.

Mathias Eick - trombita, zeneszerzés

Gjermund Larsen - hegedű

Jon Balke - zongora

Mats Eilertsen - bőgő

Helge Norbakken - ütőhangszerek

1. Midwest

2. Hem

3. March

4. At Sea

5. Dakota

6. Lost

7. Fargo

8. November