Duni, Elina: Partir 2018. május 08., Karosi Júlia
Elina Duni – Partir (ECM/Hangvető)
Elina Duni éneke az a fajta varázslat, amely azonnal magával ragadja a hallgatót, elkapja a torkánál, a szívénél, és nem ereszti mindaddig, amíg teljesen át nem járja minden lelki bugyrát. Kedves hallgatóság vigyázat, senki sem menekül! Ez nem az a fajta zene, amit nyáresti borozgatás mellé ajánlok háttérzenének. Ez az a fajta zene, ami utazásra hív bennünket emlékeinkben, érzelmeinkben, ha akarjuk, ha nem.
Nincs annál bátrabb vállalkozás egy előadó részéről, mintsem hogy egyszál magában kiálljon a közönség elé. Nincs ki mögé elbújni, nincs kibe kapaszkodni, nincs kire fogni, ha nem jó. Elina Duni, két sikeres ECM lemezzel a háta mögött, erre vállalkozott. Felvállalva ennek az intim önmegnyilvánulásnak minden szépségét és kockázatát.
A dalok szinte egytől egyig balladák, legalábbis, ami az interpretációt illeti. Az ECM ars poetica-ját ismerve, és tekintve, hogy ez egy szóló lemez, ezen senki sem lepődhet meg. De mégis hogyan old meg egy énekes egy szóló produkciót? - merülhet fel a gyakorlati kérdés. Természetesen csak úgy, hogyha tudja magát kísérni valamilyen hangszeren. Az albán származású énekesnőnek szerencsére ezen a téren elég bőséges az eszköztára. Mivel klasszikus zongora szakon végzett, a zongorakíséret nem jelent számára problémát. Hasonló színvonalon kíséri magát akusztikus gitáron is, és némely dalban egy egészen különleges dobot is megszólaltat, új színt hozva ezzel a zenébe, és elkerülve az egysíkúság, egyhangúság veszélyét.
A repertoár pont annyira színes, mint amennyire az az érzelmi utazás, melyet az énekesnő be kíván járni ezzel a műsorral. Partir, vagyis elindulás. Tematikailag egyenes folytatása a „Dallëndyshe” című lemeznek, melyen albán dalok szóltak a száműzetésről. Itt sok olyan nép zenéje csendül fel, akik jól ismerik az elindulást, elvándorlást. Az albán dalok mellett örmény, yiddish, arab, és olasz dal, portugál fado, svájci népdal, és francia sanzon is elhangzik. Csupa fájdalmas történet azoknak a népeknek a szívéből, akik kénytelenek elhagyni a földet, ahol születtek, szerelmüket, szeretteiket, kitépve ezzel egy darabot a szívükből.
A repertoár sokszínűségének dacára az énekesnő továbbra is az albán dallamokban remekel leginkább. Hangszíne egészen máshogy szólal meg anyanyelvén. A balkáni ritmusok pedig kicsit megmozgatják ezt a meglehetősen statikus zenei anyagot. Az a capella dallamok hátborzongatóan szépen szólnak, melyre az ECM lemezekről jól ismert templomi akusztika is jótékony hatással van. Az egész lemez egy jól felépített, jól ívelt élő műsor set listje is lehetne. A leggyengébb opus sajnos éppen egy saját szerzemény, illetve az utolsó két track, egy kissé negédes francia sanzon, és egy svájci népdal. Nekem mindhárom dal megtöri azt az Elina Duni varázslatot, amelybe oly szívesen ugrok fejest. Ezeknél túlontúl érzem a hatásvadászatot, amikor egy előadó nem a mit-re, hanem a hogyan-ra helyezi a hangsúlyt, elveszítve ezzel a lényegi kontaktust a zenei anyaggal. Őszintén remélem, hogy nem ez lesz az énekesnő további útja.
A „Partir” című lemez egy egyszemélyes utazás mind az előadó, mind pedig a hallgató részéről. Aki vállalkozik rá, hogy nyakába vegye ezt a kalandot, gazdagabb lesz tőle és kincsekkel a szívében térhet vissza a hétköznapokba.
A zene újra és újra tanít bennünket: empátiára, átérzésre, megértésre, elfogadásra; egy olyan társadalomban, ahol a vándorlás nem ismeretlen, és a kirekesztő megbélyegzések helyett ez is lehet egy út ember és ember között.
