Cholet, Jean-Christophe: Le Tombeau de Poulenc 2018. május 26., Col Legno

Jean-Christophe Cholet - Le Tombeau de Poulenc (Yolk Records)

The review of this album in English can be found after the Hungarian version hereunder.

Nem egy könnyen befogadható zenéjű lemez, ha valaki nincs hozzászokva az ilyesfajta disszonancia szinthez. Ez egy eléggé sztereotip mondat volt, de igaz.

A jellemzően francia muzsikusból álló ensemble három tagja zeneszerzői és hangszerelői minőségben is megjelenik a szóban forgó CD-hez kapcsolódóan. Cholet, Alban Darche és Matthias Rüegg saját kompozícióit hallhatjuk, amelyek inspirációja valahol Poulenc zenéjében gyökeredzik.

1) A zongora intró és harmóniái Bartókot, közelebbről a „Kékszakállú”-t juttatják eszembe. A később bekapcsolódó fúvók meglágyítják mind a hangzást, mind a mondandót. A hegedűvel - mint vajjal a kenyéren - kezd elkenődni a zene. Már-már játékosnak nevezném a fafúvók játéka miatt az addigi komoly és szigorúbb megszólalást. (A háttérben megbúvó hegedűnek a lágyításban végig fontos szerepe van)

A dob-bőgő-zongora megszólaltatta groove után big band-szerű hangzásba csöppenünk. A groove, mind ritmikájában, mind dallamvilágában igen változatos. Az ilyen típusú muzsikához nem szokott fül hallhatja ezt idegesítőnek is, mert egy bizonyos idő múltán sem ismétlődik meg a groove. A variálást a végtelenségig folytatja, újabb és újabb zenei csavar révén mindig tovább és tovább mozdul ez a groove. (Olyasfajta érzet ez, mint amikor fognánk egy marék homokot a kezünkben, de előbb-utóbb kipereg mind a markunkból.) Keresnénk a körök elejét, közepét, végét, de nem tálaljuk. Van, akit ez eltántorít, másokat élvezettel tölt el. Én egyelőre a kettő közé pozícionálom magamat, amolyan "kicsit várandós" az állapotom.

A groove-ban a bőgő és a zongora hol ritmikai, hol dallami unisono-ban mozog. Helyenként különválnak, majd újra egyesülnek. De ritkán ismétlik magukat az eggyé váló helyeken. A dob ezt a szimbiózist teszi egésszé, stabil alapot biztosítva az egész ensemble részére, és a hangzáshoz előbb-utóbb hozzászokó hallgatók számára.

A ritmusszekció tovább játszik a fúvók kilépése után, s olyan érzésünk támad, mint amikor valami készül. A pucérnak tűnő ritmusszekció hangzása után újra big band-szerű öltözékben tűnik fel a kompozíció.

Majd a fafúvók szólócskái elszórtan fickándozó apró halak benyomását keltik, amelyek egymás útjait is keresztezik. Az önálló szólamok helyenként - véletlenszerűnek tűnő - harmóniákká állnak össze.

A továbbra is változatos groove ritmikai töredezettségével hallható az ensemble mélyén.

Mintha tisztulna a víz, vagy az ég, egy finom rézfúvó (szerintem szárnykürt, vagy arra a hangszínre nagyon hasonlító más hangszer) szólót hallhatunk visszafogott kísérettel. Ez eltart egy jó darabig. Közben egy újabb groove a háttérben a szóló csúcspontja után.

Jazz nagyzenekari apparátust feltételező hangzásból haladunk az altszaxofon improvizációja felé. A kíséretben szervezetten játszó fúvósok fedezhetőek fel. Az eleinte rezes background kiegészül a fafúvókkal. Egy ritmikai unisono oldja a kialakult feszült hangulatot. A dob-zongora-bőgő alap groove továbbra is jelen van.

A kompozíció végen a zongora intro egy rövid része az egész ensemble-re hangszerelve ismétlődik meg.

2) Zongoraszóló vezeti be a dalt, amelybe vonósok, majd fúvósok torkollnak ritmusszekció kíséretében. Megint csak egy kortárs-free jazz határeset kompozícióval van dolgunk. Zongoraszóló hagyományos trió felállásban, nem hagyományos jazz trió megszólalásban. (A dob szakaszokban, töredezetten játszik.) Majd a teljes ensemble játszik rövid ideig, amolyan témaszerűségben 2:26-tól.

Harsonaszóló a ritmusszekcióval egy perccel későbbtől. Fúvós backgroundokkal megy tovább a harsona improvizációja. Majd a zongora magára marad. Ezután az altszaxofon improvizál. Nemsokára beleolvad a szólóba a többi fúvós, átvéve a hangzásban az altszaxitól a főszerepet. Majd enyhe, szándékolt kaotikusság következik: sok hangszer, sokfélét játszik.

A vonósok kihallatszanak, s dominálnak a többi hangszer között. A zongora a kompozíció eleji bevezetőjének második részét újra szólóban felidézve zárja le a track-et. Tágítani mindig jó a zenei horizontot, ugyanakkor magamtól ilyen zenét nem írnék.

3) A szóló zongora bevezetőt szereti a lemez hangszerelője (nevet). A hegedűvel felváltva játszanak. Majd unisono rész, aztán kíséri a zongora a hegedűt, s újra unisono. Ezek a részek váltogatják egymást ebben a kompozícióban. Tulajdonképpen egy klasszikus zenei duó modern, kortárs köntösben. Egy sokat használt modern effekttel zárul a muzsika: magas fekvésben szól a zongora együtt a hirtelen hangossá váló pengetett hegedű hanggal.

4) Úgy tűnik, hogy zongora bevezető nélkül nem szerzemény egy szerzemény ezen a lemezen (mosolyog). A disszonanciák a különböző hangszerek réven be-beszállingóznak, de ez inkább kellemes érzetet kelt, semmint zavaró. Aztán átveszi a prímet a trombita. Körülöleli időnként a fuvola, vagy a zongora. Egy-egy kitartott fúvós bázisú akkord is kihallatszik. A zongora aztán megint szólóban, majd újra a teljes ensemble szól.

Szopránszaxofon improvizál, vagy megírt szólót játszik jazz combo felállás tetején. Izgalmas lüktetésű, érdekes metrumú dobolást hallunk. A szóló második részében szervezett, fúvós dominanciájú harmóniák kísérik a főfúvóst. Ennek végén üveghangok, majd sul tasto, sul ponticello vonós effektek és természetesen glissando-k, amelyek mind-mind fokozzák a disszonancia szintet. Az utolsó 2 perc szopránszaxofon-zongora duóval indul, majd a ritmusszekció, s hozzájuk rézfúvós hangszer társul. Felfejlődik a banda, a teljes ensemble-t halljuk. Majd újra a zongora marad mondanivalójával a végére.

Ahogy az ember sokszor hallgatja ezt a lemezt és ráerez a hangulatára, kortárs jellege mellett, vagy ellenére egyre befogadhatóbbá válnak a kompozíciók.

5) Hová ez a nagy sietség? A fafúvók honnan késnének el? A szaxofon tanárom jut eszembe erről a kompozícióról. Amikor nem ment az improvizáció, gyakran hallottam a „Ne öblögess, hanem játssz!”, vagy valami ehhez hasonló mondatot. A dal felétől változik a helyzet. Lassul, lassúvá válik. A zongora szólóban marad. 1 percig tart az örömöm. Lépjünk tovább…

6) A zongorához a dob finoman beszáll. Aztán a bőgő, s később a hegedű is. Majd szervezett formában a fafúvókat halljuk. Kialakul egy modern jazz nagyzenekarra jellemző megszólalás. A folyamatos lábdob az ütem egyeken kissé meglepő. Aztán trióban maradnak, majd újra a teljes banda szól rövid ideig. Izgalmas fúvós harmóniák jönnek, majd hegedű-zongora duó fejezi be a számot.

7) Zongora kezd. Bejátssza a zongorista az egész hangszert. Rövid, hatásos szóló darab.

8) Igen, zongora kezd. Később fuvola társul hozzá. A dobos a pergőn ujjbeggyel játszik. Előbb rezekkel bővül, majd felfejlődve, a teljes ensemble-lé bővül ki a zenekar. Ezután altszaxofon szól klasszikus zenei hangszerként kezelve, azaz számomra nem szimpatikus sound-dal és ritmikával. Majd szépen kialakul egy (jazz) nagyzenekari hangzás. Várom a kompozícióban a konszonanciát, és csak várom, csak várom...

9) Trombita és tuba, majd további rezek szólnak. Meglepő kezdés. Ötletes, tetszik. Jók a ritmusok, szimpatikusak a dinamikai változások. Jó kihallani a kövér, telt hangú tubát. Érdekes, ahogy a rezektől magától értetődően elfogadom a nem jazzes frazírozást, a szaxofonokkal nem tudok etéren megbocsátó lenni. A továbbiakban ez a mute szordinált trombita nagyon kellemes a rezek tetején. Asszem különösebb könnyelműség nélkül kijelenthetem, ezt a Davis-es hangzást jellemzően kedvelik a jazzrajongók. A szerzemény derekán felkapom a fejemet egy rövid időre szóló, kellemes jazzes harmóniára. Ezek szerint, van ezen a lemezen egy nagyszerű, rezesekre írt kompozíció is.

10) Mesejáték gyerekeknek. A gyermeki felfedezés izgalma, bája hallható a kompozícióban. Tetszik! A fuvolaszóló érdekes, időnként az ensemble megszakítja - mintegy válaszol a fuvolistának. Aztán a móka folytatódik. Látom magam előtt a szünidei felfedező gyermekcsapatot, akik fittyet hánynak a felnőttekre és a hétköznapi dolgokban a csodát, az addig fel nem fedezett dolgokat látják. Kissé persze ki is színezi fantáziájuk a történést. Ötletes hegedű- és szaxofonszólók egymás után. Köztük mesés ensemble-i közjátékok. Aztán kellemes, jazzes zongoraakkordok kísérik a bőgő szólóját. Majd felépül újra a mesebirodalom. Mintha Harry Potter frissen megtanult varázslatával érne véget a szerzemény. Szívesen megnéznem a dal ihlette mesejátékot színpadon!

11) Á, zongorakezdés. Meglepő! Kicsit olyan ez a majd minden szám zongorával kezdődik érzet, mint amikor visszanézi az ember a saját e-mailjét küldés előtt, és ha mondjuk minden mondat úgy kezdődik, h "Én...", akkor azt a fogadó nem biztos, h szívesen olvassa. (Ilyen esetekben pár szórend csere kifejezetten jót tehet.)

Én most épp írok és hangszerelek adott témában. Ha észreveszek hasonló intrókat, részeket, vagy unalomig ismételt frázisokat, egy-egy fokot változtatok az irányon. Így kis idő múlva jelentős változáson esik át a darab. Jellemzően ezek a változtatások a kompozíció előnyére válnak.

12) Ez az én ízlésemnek abszolút tetsző kompozíció. Mondhatnám úgy is, mintha magam írtam volna. Sokszínű, érdekes hangszereléssel, alapvetően fülnek kellemes, pont annyira disszonáns, amiből a mai ízt érezzük ki, és nem tévesztjük össze korábbi korok, korszakok muzsikájával. Ez a szerzemény nekem nagyon tetszett! A stop time is jó helyre került. A vonós tremoló csipetnyi, majdnem észrevehetetlen fűszerként hat. Az egész ensemble játszik jellemzően, a hangszerek be- és kilépései logikusak, de nem sablonosak. A ritmikai játék 5 perc kornyékén rendkívül izgalmas. Ez a szerzemény mintha egy másik, következő lemezt vetítene előre...

Ahogy az ember egyre többször meghallgatja ezt a lemezt és ráerez a hangulatára - kortárs jellege mellett, vagy ellenére - egyre befogadhatóbbá válnak a kompozíciók.

This album is full with dissonant music. Those, who are not used to this level of dissonance, maybe eject the cd from their player within a minute. But do not do this!

Members of the ensebmle are basically French. Three of them composed and arranged all the pieces. Cholet, Darche and Rüegg have a common glue: the inspiration of Poulenc’s music.

1) As music lover and composer from Hungary the piano intro and its harmonies remind me of Béla Bartok’s opera, the Bluebeard's Castle. Wind instruments coming into the piece some bars later making the sound softer. Violin has a similar role, same as when butter covers the surface of a bread. Playful reeds lighten the atmosphere a bit. (Violin in the background has an importatant role to soften the sound throughout the piece)

A trio of drum, double bass & piano builds up a great groove. This is followed by a big band-like sound. The groove itself is not only rhythmical, but also has a pleasant melody. Though the constantly changing groove can be irritating, since its variation seems not to come to an end. (Just like when one is trying to hold some sand in his hands, but unable to do so) Jazz lovers feel after a while the beginning and the end of a chorus, but not in this composition. It seems to find these parts in this track impossible. Half of the audience quit listening to such music, the other half finds it interesting and became more and more enthusiastic about the music. I’m somewhere on half way.

Piano and double bass building up the groove moving either in melodic or rhythic unison. Though they obviously diverge for some bars, than unite again. The drum is in the role of creating stability either for the whole ensemble and for the listeners.

Rhythm section continues to play after wind players quit. The atmosphere is like when something is about to happen. There’s a huge contrast since the whole ensemble creates a big band sound within a second right after only the rhythm section plays.

Short solos of the reeds sounds like cavorting fishes while crossing each others’ ways in the river. Reeds’ musical parts build up harmonies in a random way. The continously changing broken  groove is at the bottom of the ensemble.

Sweet weather is about to begin while a gentle brass (maybe a flugelhorn) is sounding. Right after the climax of this solo, a new groove begins.

While preparing for the alto saxophone solo, all the horns are playing just like in a big band. During the solo, well voiced wind instruments amend the sound. The basically brass based background is softened by rest of the reeds. Tension of a high level is resolved by a rhythymic unison.

The ending is, a kind of reprise from the piano intro, arranged to the whole ensemble.

2) The composition begins with solo piano. First strings, then wind players join the rhythm section.

This is a mixture of contemporary music and free jazz. Pianist improvises while playing together with the double bass player and the drummer. The drummer interrupts his playing several times during the piano solo. Then the whole ensemble is playing a theme-like phrase. Trombone starts to improvise. Half of the solo is backed by well-voiced wind players. The only instrument playing now is the piano. Alto saxophone improvisation begins, after a little while all the wind players join the soloist. Then they took the lead from the alto player. From the very next bar all the ensemble members are playing in a tenderly chaotic way.

String players dominate. Piano reprises its intro when playing the second part of it in the ending.

Hearing this composition is great to learn something new, but as composer I would not write music like this.

3) Choosing piano intro at the beginning of any pieces seems to be the favourite activity of the composer (smile). Violin and piano play solo one after the other for a while. Then unison comes, thereafter piano accommpanies the violin, and unison again. This piece basically consists of these parts. Actually this is a piano-violin duo from the classical era with comtemporary feel. Using a typical contemporary effect in the very last moment of the composition: piano in a higher register with a sforzato violin pizzicato.

4) This is not an album omiting piano from any intros. Though dissonance surrounds the listeners, but in a gentle way creating a pleasant feeling. Trumpet took the lead, sometimes surrounded by the flute or the piano. Careful listeners may recognize a chord built up by different wind players. In the next phase piano plays again, then the whole ensemble.

Soprano saxophone improvises or plays its composed solo backed by a jazz combo. What an interesting, pulsing drum play with unusual meter! Second part of the soprano sax solo is accompanied by well-voiced wind players dominated harmonies. In the end of this phrase some flageolets, string effects like sul tasto or sul ponticello, obviously glissandos also can be heard increasing the level of dissonance. Soprano sax-piano duo starts the last 2 minutes of the piece, then rhythm section and some brass players join them. After joining all the instruments available, the whole ensemble plays. Solo piano’s ending sums up the essence of this composition.

5) Are the reeds on the run? Try not to miss something? A deadline or what? This composition reminds me of my former sax teacher. Sometimes during the improvisation session of a lesson my  playing was disappointing. He asked me not just to play one note after the other, but tell something with my improvisation. From the half of the tune something has changed. Tempo became slower, piano plays alone. My joy lasts only a minute long. Let’s go to the next piece…

6) Drum joins gently the piano. Right after the double bass and later the violin. By joining well-voiced reeds, a modern big band sound can be heard. Kick drum on each beat is strange a bit. The ensemble reduced to a trio, then the whole band plays again. Nice wind harmonies, violin-piano at the very end.

7) Short, but impressive solo piano piece.

8) You will not believe, piano begins! Duo is formed with the flute. Drummer uses finger tips instead of sticks on the snare drum. Brass players joined, then the whole ensemble can be heard. The alto saxophone plays but not in a jazz manner, with a sound I don’t appreciate. Big band sound again while instruments join one after the other. Resolving is something that the listener – including myself – has been waiting for in this composition, but never comes.

9) Trumpet, tuba and further brasses in the beginning. What a surprise! Dinamical changes make the composition attractive. Nice to hear the sonorous tuba at the bottom of the voicing. It’s strange but I generally accept the brasses playing straight eigh notes instead of jazz phrazeology, but can’t forgive the saxes doing the same. For me a saxophone swings or not a saxophone anymore. (In my opinion there are several instruments to substitute sax in an environment not related to jazz)

Hearing the mute trumpet at the top of the brasses is very pleasent. Jazz lovers appreciate such sound invented by Miles Davis. I love the jazzy harmony in the middle of the composition sounding for some bars. So this album contains a pleasant tune arranged only to brasses.

10) This piece is like a tale, including the enthusiasm of children while inveting the whole world around them. I love this. Flute solo is very interesting, from time to time interrupted by the whole ensemble answering the flute. Fun goes on! I can clearly see a group of children during vacation as they make ordinary things extraordinarily. Using their fantasy all the stories become more and more colourful and interesting as they really are. Violin and piano solos can be heard one after the other. Intermezzo played by the ensemble fits the funny story with the kids decribed above. Then pleasent jazzy hamonies on the piano, which accompanies the solo of the double bass. We’re back again in a tale, ending the tune with the result of Harry Potter’s newly learned magic technic. I’m very keen on watching the piece for kids on stage inspired by this very interesting composition.

11) Long time no piano during an intro (smile). Too much of piano intros for me during this album. My favourite food would not be loved so much anymore in case I have to eat it each and every day. Too regular application of piano intros is getting in one’s hair.

12) This piece is composed for me. Really. The composer of this tune could be me. This is colourful, has interesting orchestration, basically consonant, its dissonance reaches only the level not to mix up with former eras of music. I love this very much! Stop time is placed the best. String tremolo adds some special spice to the piece. Then the whole ensemble plays, joining and quiting of the instruments are logical, but not conventional. Playing with the rhythym around 5 minutes is remarkable. The piece seems to forcast the next album of the composers and the ensemble itself…

Listening to this album over and over, compositions become more and more receptible. I enjoyed not only the learning, but also the review phase I went through when dealing with this album.