Bley, Carla: Trios 2013. szeptember 30., Gáspár Károly
Hölgyek esetében nem illik az életkort firtatni, de Carla Bley kapcsán kivételt kell tennem. A zongorista, orgonista, zeneszerző már betöltötte 75-ik évét és még mindig -jó egészségnek örvendve- aktívan játszik, koncertezik. Sőt, nemrég jelent meg új albuma az ECM gondozásában, Andy Sheppard szaxofonossal és Carla "régi harcostársával", Steve Swallow basszusgitárossal, "Trios" címen. Mivel magam is zongorista vagyok, egoista módon egyből eszembe ötlött, milyen jó lenne, ha 75 évesen: 1. élnék, 2. koncerteznék, 3. az ECM adná ki sokadik lemezem. Na de vissza a valóságba... Végül is kicsoda Carla Bley? Mert, hogy a Bley név jól cseng a jazzvilágban. Konkrétan a nagyszerű, szerintem stílusteremtő billentyűs, Paul Bley ugrik be. Bevallom férfiasan, sokáig abban a hitben éltem, hogy Carla és Paul testvérek. De nem, egyébként is, egy házaspár esetében ez enyhén szólva furcsa lenne. Igaz, a frigynek már vége, de Carla maradt exe családnevénél és azt gondolom, méltóképpen viseli, mert kiváló zenészről beszélünk esetében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, a zseniális bőgős, Charlie Haden Liberation Orchestra nevű formációjának is tagja volt a művésznő.
Nem tudok elmenni szó nélkül a kiadó ECM mellett. Az ECM stílus, minőség, igazi brand! A tulajdonos, Manfred Eicher olyan zenei nagyhatalmat teremtett, mint a Blue Note vagy az Impulse.
Itt az ideje, hogy rátérjek magára az albumra. Zongora, szaxofon, basszusgitár. Csak nem a válság begyűrűzését jelenti a lemeziparba, hogy nincs dobos a lemezen...?! Természetesen és szerencsére nem erről van szó. Bley kompozíciói így is tökéletesen "ülnek". Minden dal a zongorista munkája. Nagy szabadságérzetet ad a felvételen hallható daraboknak, hogy ütős nélkül játszották fel őket, így néhol előbukkan az ún. kvázi tempó, azaz a zenészek közös lélegzetvétele adja a metrumot a lábcin "kettő-négye" helyett.
A kompozíciók mindegyike más-más világba kalauzolja, csábítja a hallgatót. A kezdő szám (Utviklingssang) Skandinávia mesés tájaira visz minket. Sejtésem, hogy egy (talán) svéd népdal feldolgozásáról van szó. Mindenesetre kiváló alaphangot ad a lemeznek, és megjön az ember étvágya, hogy tovább falatozzon Bley asszony konyhájából. A második, „Vashkar” című darab -egy éles váltással- leveteti velünk prémes bundánkat és a "korona ékköve", India a következő megálló. A szerző azonban nem ragad le a megszokott keleti skálarendszernél. A bevezető után a téma már amolyan "garbarekes", európai és orientális elemeket ötvöző dallammá alakul. Sheppard-től dinamikus, magával ragadó szopránszaxofon-szólót hallhatunk. És máris Párizsban vagyunk, ha lemezünket a track 3-ra pörgetjük. Henri Matisse (a nagy expresszionista és fauvista festőművész) képei által ihletett, három részből álló kompozíció következik. Itt feltűnik -először a felvételen- a swing. (Végre!) T. Monk számaira hajazó darabról van szó, de egészen bravúrosnak találom, mennyire jól sikerült érzékeltetnie Carla Bley-nek, hogy egy expresszionista piktor munkái inspirálták a zeneszerzésben. Talán ez az a része az albumnak, amikor mind három muzsikus tudomásunkra hozza, ők bizony a mainstream vonalon is otthonosan mozognak, még ha velük kapcsolatban nem is ez az irányzat jut eszünkbe először. Az Eiffel tornyot láttuk, irány a természet. „Wildlife” címmel Carla, Paul és Andy túravezetők segítségével, irány a vadon! Sajátos hangulatú, szintén három részből álló darabbal találkozunk. A nyugalom, madárcsicsergés és a vadászat izgalma is megjelenik. Egyfajta bölcsesség és letisztultság árad a a témákból, aztán -natürlich- kiváló szólók. Nem cifrázom: jó hallgatni! Az ötödik, egyben utolsó darab a lemezen a „The Girl Who Cried Champagne”. Méltóan a címhez, maga a szám is elég fura. Számomra kakukktojás. Nem értem, hogy az előző négy kiváló kompozíció után miért kellett ezt a bossa-nova lüktetésű dalt felvenni. Önmagában véve jó, de valahogy az összképbe nem illik bele. Olyan érzés, mintha egy minőségi konyak után kérnék egy kommerszet, a szivar helyett "Szofira" gyújtanék és a bőrfotelból sámlira ülnék. Persze az igazsághoz tartozik, hogy egy rövid rész erejéig bejön egy szabad, majd swinges lüktetésű dallam is, ami javít a helyzeten. Tévedés ne essék, nincs semmi gondom a latin ritmusokkal, azonban -főleg utolsó számként- nem raktam volna a lemezre.
Ha találkoznék személyesen Carla Bley-jel, biztos dedikáltatnám Vele a lemezt. Tiszta, őszinte muzsika. Egyéni, de ugyanakkor tovább viszi a nagy elődök által teremtett hagyományokat, amit nagyon nagyra becsülök. Carla Bley, köszönjük!
Carla Bley: Trios
1. Utviklingssang
2. Vashkar
3. Les Trois Lagons (d'aprés Henri Matisse)
Plate XVII
PlateXVIII
Plate XIX
4. Wildlife
Horns
Paws without claws
Sex with birds
5. The girl who cried champagne
Parts 1,2,3
Carla Bley – zongora,
Andy Sheppard – tenor- és szopránszaxofon,
Steve Swallow - basszusgitár
ECM 2013
