Blaser, Samuel: Fourth Landscape 2014. október 08., Dr. Nagy Sándor
Samuel Blaser, Benoît Delbecq, Gerry Hemingway - Fourth Landscape (Nuscope Recordings, 2014)
1. Laak
2. Long
3. Fourth Landscape I
4. Fourth Landscape II
5. Fourth Landscape III
6. I Got Home Late Last Night
7. Couleurs
8. Entre Parenthéses
9. Outremer
10. Ricochets
11. Toits et tuiles
Samuel Blaser - harsona
Benoît Delbecq - zongora, szintetizátor
Gerry Hemingway - dob, ütőhangszerek, doromb
A 33 éves, svájci születésű, Berlinben élő harsonás (2014. október 12-én
az A38 vendége) európai koncertkörúton van: Németországból jön hozzánk, majd Lengyel-, illetve Franciaországban lép fel.
2000 óta szerepel CD-ken, 5 éve jelennek meg saját neve alatt lemezei.
Ezen a felvételen Benoît Delbecq, a 48 éves francia zongorista-zeneszerző játszik még, aki 1989 óta közel 100 alkalommal volt "közreműködő"; "saját" zenéje Mal Waldron hatására kezdett kialakulni.
A dobos az amerikai Gerry Hemingway 60. életévében jár. Hosszabb ideig Anthony Braxton, alkalmanként Leo Smith, Ray Anderson, Don Byron és Cecil Taylor zenésztársa volt.
A lemez hallgatásakor több kérdés merült fel bennem. Lehet-e harsonával (és kíséretével) tájképet "festeni"? Milyen az első, második, ötödik festmény? De a zene szépsége hamar elterelte a felesleges gondolatokat. 11 "kép" jazz-ben elbeszélve - ez aztán nem mindennapi!
Halk, mélabús, meditáló hangokkal kezdődik a lemez. Az első szám a mozdulatlanságot ábrázolja. Majd hirtelen életre kel a természet: vége a nyugalomnak. Itt már mozgás van, változás; talán ez a tavasz: rügyfakadás, virágzás. Ezután mintha az állatok is előjönnének. Megvívják mindennapi küzdelmeiket - a lét- és fajfenntartás jegyében. A nyár "hangjait" (és képeit) vélem felfedezni később; a meleg ellenére néha nagy a mozgás. Aztán lelassul az élet, finom hangzásokkal érzékeltetik a lusta hőséget. A sokszínű ősz folytatja a szépségek sorát – mindvégig nagyszerű a hangszerelés. Közeleg a hűvös, majd fagyos tél, de a leghidegebb évszaknak is vannak örömei. Végül egy (decemberi?) éjszaka sötét árnyait "láthatjuk".
A három, különböző nemzetiségű muzsikus igazi egységet alkot: teljes az összhang. Pedig nem egyszerű zenéről beszélünk, de nem is "durvaságokról". Úgy jellemezném: (viszonylag) könnyen emészthető free jazz.
A CD végére olyan érzésem támadt, mintha egy gyönyörű képtárban lennék: például a párizsi d'Orsay-ban. Nem véletlen a hely megjelölése: az impresszionisták festményeihez közel állónak gondolom ezt a zenét.
Megkaptam az előbbiekben feltett kérdésre a választ: a változatos színekkel és tónusokkal megalkotott "festmények" kiválóan sikerültek!
