Varga Gábor: Sounds of Colours 2019. május 24., Kolta Péter
Varga Gábor Quartet – Sounds of Colours (Hunnia Records 2018)
Varga Gábor – zongora
Csuhaj Barna Tibor – bőgő
Jeszenszky György – dob
Szaniszló Richárd – vibrafon
Nem csak jó, hanem felettébb érdekes a Varga Gábor Quartet lemeze. A dalokban elsősorban nem a téma a fő pillér. Sőt, van, hogy nincs is téma. Párbeszéden alapul a játék többféle stílusban. Mondhatjuk, hogy a jazz egyik ismérve az, hogy a zenészek folyamatosan kommunikálnak egymással, hatással vannak egymásra. Mégis, ezen az albumon fókuszba kerül az intim, egymás minden rezzenésére fogékony párbeszéd. Sokat elárul a dalok címe: „Sounds of Dreams”, „Sounds of Dea”, „Sounds of Memories”, „Sounds of Being High”, „Sounds of Night”, „Sounds of Blues”.
A borítón a kompozíciók nincsenek beszámozva – kíváncsi vagyok, hogy ennek van-e valami különös oka. Mindenesetre erősíti bennem, hallgatóban azt, hogy most ne úgy tekintsünk az albumra, mint egy hagyományos lemezre.
Rögtön úgy indul, hogy nincs téma. A már sokszor emlegetett párbeszédszerű játék nyitja az utazást, majd következnek a szólók. Varga Gábor soproni zongorista billentése érett, érzékeny, okos, nagyon átgondolt. Mesterien építi szólóit. Közérthető motívumokból áll zongorajátéka. Többször azt éreztem, hogy ha megírt zenéről lenne szó, akkor sem lehetne jobbat kitalálni. Kísérete is alázatos, nagyon támogatja a szólistát, jó lehet rá/vele muzsikálni.
A következő egy latinos kísérettel, hibátlan technikával előadott, egyszerű harmóniasorra épülő dal. Nem hallok mellé nyúlást, kevésbé jól sikerült motívumokat, vagy elvarratlan, félresikerült szálakat, gondolatokat.
Balladával folytatódik az album. A téma énekelhető (tudomásom szerint Varga Gábor együtt szokott zenélni Maros Zsófi énekessel), talán egyszer halljuk majd vokális előadásban is. Gábor nagyon finoman vezeti a dallamot, a balkéz is csodálatosan kísér. Sokszor mintha nem is játszana. Ha így lenne, az viszont feltűnne. Bőgőszóló is kapott helyet a dalban. Nagyon jól szól a hangszer, Csuhaj Barna Tibor játéka mindvégig leköti a figyelmem. Viszont jól jönne egy fürge, felrázó, elsöprő erejű nóta – gondoltam.
Sokat nem kellett várnom, mert a „Sounds of Being High” nagyon sebes, uptempo-ban végig szántó swing dal. Vibrafon – zenekar, zongora – zenekar hangszereléssel indul. Szaniszló Richárd mindenképpen az egyik legjobb, legfelkészültebb vibrafon játékos Magyarországon. Teljes mértékben kihasználja a hangszer adottságait, félelmetes technikával söpör végig a számokban. Akárcsak társai, nagyon jó muzsikus ő is. Nem csupán színfolt az albumon, hanem megkerülhetetlen tényező is. Nélküle sokkal kevesebb lenne a produkció.
Eddig hallottunk latint, jazz balladát, gyors swing zenét. Kettő-néggyel folytatódik a történet, a „Cantaloupe Island” dalt idéző hangulattal. Jeszenszky Gyuri játékát mindig is szerettem és nem csak a jazz, hanem a nyolcados világ is magával ragadó, ahogy játssza. Csuhaj Barna Tiborral telitalálat a ritmusszekció. Ebben a dalban sem hallok témát. Ha van, akkor az egy jól átgondolt vibrafonszóló eleje is lehetne. Jam session hangulat kerekedik, sodró, energikus, blues felé hajló összjátékkal.
Végül megérkezik egy teljesen egyszerű blues szám. Nélkülöz mindenféle megfejtést, okosságot, még csak nem is jazz blues körre játszik a kvartett. Frissítő, dögös!
Nagyon érdekes, jó felépítésű album született. Négy csodálatos zenész játszik nagyon okosan, nagyon élvezhetően. Jól szól a lemez, a Hunnia kiadótól megszokott színvonalon. Ha lesz koncertjük, biztosan elmegyek meghallgatni. A lemezt viszont sajnos nem fogom egyhamar visszaadni a szerkesztőségbe, mert párszor még meghallgatom!
