Tóth Viktor: Tartim 2011. július 20., Dr. Gregorits János
Tóth Viktor, Szandai Mátyás, Kovács Ferenc, Dresch Mihály, Jávorka Ádám, Jeszenszky György és Hamid Drake együttmuzsikálásából figyelemreméltó album született. Ez a „Tartim”. Bebop-os számmal indul, amit akár az elődök előtti tisztelgésnek is felfoghatunk. Az albumban Tóth invenciózus improvizációi mellett nagyon jól bontakozott ki Szandai Mátyás kérlelhetetlenül pontos bőgőzése, amit mindvégig nagyon élveztem. (Egy múltheti kritikámban kifogásoltam a bőgő felvételével kapcsolatban a hangmérnök munkáját. Itt csak dicsérhetem, bár hozzá kell tennem, hogy ilyen akcentuált basszusjátékot talán nem is lehet rosszul felvenni!) A nyitó darabot követő nyolc további szám is Tóth Viktor szerzeménye, közülük a „Jelekkel körbevéve” volt az én favoritom. Ami a zenész-társakat illeti, mindenekelőtt azt szeretném rögzíteni, hogy Dresch Mihály és Kovács Ferenc közreműködése nélkül nem lett volna a „Tartim” az, ami. Kettőjük játéka sarokkőt képezett az album anyagában. Nem véletlen, hogy ma, Magyarországon, igazán modern hangvételű felvételeknél mindig számolnunk kell ennek a két muzsikusnak a felbukkanásával. Tehetségük kiérlelődött és ebből nemcsak ők, hanem partnereik is sokat profitálnak. Ami a vendég dobost, Hamid Drake-et illeti, be kell vallanom, hogy többet vártam tőle. Véleményem szerint, az ezen a korongon nyújtott produkciója színvonalas, de nem rendkívüli volt. A karibi karakterű „Lépések könnyűségé”-ben például eléggé sablonosan (kedvetlenül?) ritmizált, elképzeltem, hogy mit tett volna a helyében – legalábbis ebben a számban - például Bobby Thomas Jr. Ahogy fentebb már említettem, Tóth Viktor kilenc darabot írt az albumba. A tizedik darabbal már egy új fejezet kezdődött: innentől indult útjára a szabad zenélés. Az „Őszi lebegésben”, a „Tél markában” és a „Tavaszi vetésben” című számok nem egy komponistához kötődnek, ezek az együttes tagjainak spontán, kollektív improvizációi. Személy szerint én az egész album anyagából ezt a három kollektív-improvizációt érzem zeneileg a legerősebbnek. A „közös komponálás” olyan jól sikerült, hogy valóban önálló darabokként kell kezelnünk őket. Az utolsó előtti: „Tél markában”, az album legrövidebb, de legfrappánsabb darabja! Kerek egész, a befejezése tökéletes. Magával ragadóan izgalmas, ahogy Tóth szaxofonhangjához vegyül Kovács Ferenc hegedűjének légyzümmögés-szerű szólama. Ennek a kompániának feltétlenül érdemes lenne egy kizárólag improvizációkat tartalmazó album elkészítését tervbe venni. (De még inkább, megvalósítani!) A „Tartim” után ezt én teljesen logikus lépésnek gondolom.
