Miegymás: Pieces of a Mosaique 2011. december 24., Farkas Lilla
“A mozaik olyan művészeti technika és annak eredménye, amelynél kicsiny méretű színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot” (Wikipedia). Kisebb-nagyobb részekből tevődik össze, különféle színekben pompázik, minden részlete más és más, de ha messziről nézzük, kiad egy egészet. Mindennek megvan a maga helye. Semmi nem véletlenül van ott, ahol. Minden kicsi kődarabnak külön története van, az egyiknek valamiért éles a széle, a másiknak valamiért tompa... Pontosan ilyen a Miegymás zenekar első, alig egy hete megjelent (NarRator Records) lemeze is, melynek címe “Mozaikdarabkák – Pieces of a Mosaique”. A stílus nehezen behatárolható, talán ettől is olyan különleges. Egy lemezboltban leginkább a világzene kategória alatt tudnám elképzelni, de aztán lehet, hogy a zenekar megkövezne, hiszen ők magukat a cross-over stílusba sorolják. Ez a cimke újabb alstílusokat foglal magában, mint például a jazz, vagy a komolyzene.
A zenekar frontembere a zongorista Szabó Gabriella Eszter, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett ének-zene, karvezetés szakon. A zongorakísérőként és korrepetítorként is sokat foglalkoztatott muzsikus most a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének zongoratanára. A csapat másik hölgy tagjáról eddig még nem sokat hallottam, és nem is találtam sok információt róla. Kár. Pedig Feuerstein Réka nemcsak fuvolán közreműködik a Miegymásban, hanem énekel is, nem is akárhogy. Van egy olyan érzésem – bár élőben még sajnos nem hallottam a zenekart -, hogy a pontos intonáció nem csak a felvételeken mutatkozik meg, hanem koncerteken is. Rögtön az első szám elsöprő vokálszólamokkal indul. Maga a dal eleve fantasztikus, a többszólamú énektől azonban még különlegesebbé válik. (Azt nem tudom, hogy élőben hogy néz ki ennek az előadása, de kiváncsi lennék!)
A két gyönyörű, finom hölgy mellett a másik nem is képviselteti magát. Az erős, férfias, mindentől megvédő másik nem Kiss G. László( basszusgitár) és Nyírő Áron (dob) személyében.
A lemezen szereplő összes mű Gabriella Eszter szerzeménye. Attól függetlenül, hogy sokféle zene és dal található a korongon, mégis megismerhetőek a számok, felismerhető a stílus. Talán egy szám kivétel ezalól, az “Attic of Past”. A hangszerelés ebben az esetben énekre és zongorára korlátozódik, és cselló (Simkó-Várnagy Mihály) egészíti ki a lányok játékát. Ez az összeállítás telitalálat, különleges színfoltja a lemeznek. Érdekes megemlíteni, hogy ez az egyetlen szám a lemezen, melynek angol a szövege (és íme a bizonyíték, hogy magyar énekesnő is énekelhet szép angol kiejtéssel!). A többi négy énekes dal magyarul hangzik el. “Szövegírónak” nem kisebb neveket választottak, mint József Attila (“A hetedik” és “Ülni, állni, ölni, halni”), Babits Mihály (“Madárszerelem” -William Blake “Birdlove” című versének fordítása) és Weöres Sándor (“A Paprikajancsi szerenádja”).
A dalokra energikusság jellemző, ez a tört ritmusoknak is köszönhető talán. Az “Örvény” című szám zongora intróval indul, melyből nyilvánvalóvá válhatnak a zongorista hölgy klasszikus gyökerei. Kell is az egyéni bevezető, hiszen ez az egyetlen szóló jellegű zongorás rész a lemezen – sajnos. Később ugyanebben a számban lesz még “kettő-négy” alapú fretless szóló, swing, fuvolás díszítgetések és jungle-szerű dobolás is. Mi ez, ha nem eklektika? A szám végén egy nagyon ötletes, visszhangos megoldás hallható, ami azonban lehetne szebben kivitelezve.
Amibe bele lehetne kötni az a keverés, az alapanyag sokkal jobb hangmérnöki munkát kívánt volna meg. Az, hogy a lemez nincs tele instrumentális szólókkal, megoszthatja a hallgatóságot. Nekem személy szerint nem hiányzott minden számból a kötelező zongora-vagy basszusszóló. Annyit viszont kaphattunk minden hangszerből, hogy kiváncsiak legyünk a Miegymásra élőben, és elmenjünk egy koncertre. Számomra a zongorista és a dobos teljesítménye, tehetsége viszi el a produkciót. Nyírő Áron nemcsak az “Ülni, állni, ölni, halni” című számban elhangzó dobszólóban mutatja meg, mit tud. Az egész lemezen kiemelkedően kísér, nem túl sok, mégsem észrevehetetlen.
Még valami. Ha utazós műsorom lenne valamelyik kereskedelmi csatornán, biztos lecsapnék a “Képeslap Arbanassiból” című számra, és felhasználnám, mialatt a kamera a gyönyörű bolgár tájakat pásztázná.
A lemez kétnyelvűsége számomra egy kicsit zavaró, ehhez a stílushoz sokkal jobban illik a magyar szöveg (és mivel kakukktojásnak tituláltam az “Attic of Past”-ot, érthető, hogy miért gondolom azt, hogy ennek “véletlenül” jól áll az angol). Az sem teljesen tiszta, hogy mi a célja a lemezzel a zenekarnak, ami a későbbi terveket, koncertezést illeti. Ha Magyarországon kívánnak érvényesülni (ami ezzel a zenével, a versek megzenésítésével, és a remek zenészekkel elé könnyen megvalósítható feladatnak tűnik – tegyük hozzá, hogy egy tökéletes és igazságos világban), akkor minek az angol fordítás a borítón a számok címe mögött? Ha pedig inkább a határokon túlra készült, miért nincs több angol nyelvű dal a lemezen, vagy rögtön talán miért nincs nemzetközibb hangzású neve a zenekarnak? Szőrszálhasogatás? Lehet. Minden magyar zenekarnak maximum ekkora “hibákat” kívánok az újévre. És mindenkinek egy Miegymás CD-t Karácsonyra!
