Lukács Eszter: So Nice 2023. március 19., Ávéd János

Lukács Eszter - So Nice (Hunnia Records, 2023)

Lukács Eszter – ének

Dennert Árpád – tenorszaxofon (kivétel 5. 8. 10. dalokban)

Gyárfás István – gitár

Soós Márton – bőgő

Szalóky Béla – szárnykürt (km. a 3. 5. dalokban) 

1. Shiny Stockings (Frank Foster, Ella Fitzgerald)

2. The Trouble with Me Is You (Artie Restnick, Kenny Young)

3. So Nice Summer Samba (Marcos Valle, Norman Gimbel)

4. Blue Turning Grey Over You (Fats Waller, Andy Razaf)

5. In the Wee Small Hours of the Morning (David Mann, Bob Hilliard) / The Nearness of You (Hoagy Carmichael, Ned Washington)

6. Exactly like You (Jimmy McHugh, Dorothy Fields)

7. It’s Alright with Me (Cole Porter)

8. Somewhere Over the Rainbow (Harold Arlen, Yip Harburg)

9. It Had to Be You (Isham Jones, Gus Kahn)

10. Hymne a L’Amour (Marguerite Monnot, Edith Piaf)

A több, mint húsz éves szakmai múlttal rendelkező Lukács Eszter új albumára a magyar jazzélet közkedvelt zenészeit - Gyárfás Istvánt, Dennert Árpádot és Soós Mártont - kérte fel egy közös bensőséges házi zenélésre. A rézfúvós multiinstrumentalistát, a Szalóky Classic Jazz Sunday házigazdáját, Szalóky Bélát három dalba, a “So Nice”-ba, az “In the Wee Small Hour”-ba és a “The Nearnes of You’-ba hívta meg vendégként.

A lemez fülszövegében is olvasható, hogy a zenekar közös nevezője a kötetlenség és a szeretetből muzsikálás. Ez az alapvetés az első perctől az utolsóig sugárzik a lemezről. Az otthonos hangzást Halász Gábor technikusnak köszönhetjük, akinek hála, szinte a saját szobánkban érezhetjük a zenekart. Különlegesség, hogy az ének kivételével a lemez egy térben egyetlen mikrofonnal készült. Tapasztalatból állíthatom, hogy ez a fülhallgató nélküli felvételi módszer sokkal nagyobb teret ad a zenei kommunikációnak, mint egy szeparált felvétel. Ugyanakkor ez a módszer sokszor megoldhatatlan feladat elé állítja a hangtechnikusokat, ugyanis a felvétel hangerőarányainak állítása korlátokba ütközik. Külön ki szeretném emelni az elektromos gitár akusztikus hangjának használatát a hangképben, ami számomra különlegesen perkusszív karaktert ad a hangszínnek. Bár a Hunnia Recordsnál ez bevett szokás, de az, hogy a Native DSD editálást nem, vagy korlátozottan tűrő felvételi formátumát választották, számomra a nagybetűs jazz egyszeri és megismételhetetlen alapkarakterére rezonál.

A “So Nice” című album dalcsokrát gondos, értő kezek, nagy repertoárismerettel rendelkező, remek ízlésű fülek állították össze. A legismertebb slágerektől a standard különlegességekig mindenki megtalálhatja benne kedvencét. A dob nélküli felállás meleggé és kipárnázottá teszi a zenekari hangzást, mely olyan, mint egy puha pulóver. Jó szívvel ajánlom a standardekben elmélyülni kívánó dobosoknak is gyakorlásra.

A “Shiny Stockings” Frank Foster slágere, bigband verziókban ismert széles körben. Több szöveget is írtak rá. Itt Ella Fitzgerald szövege hangzik el. Számomra ez az alapvetően bigband dal így, kis felállásban mindenképp különleges ötlet.

“The Trouble with Me Is You” leginkább Nat King Cole verziójára emlékeztetett, amikor hallgattam Lukács Eszter témaformálását. Ezt nem kizárólag csak ennél a darabnál éreztem, a balladákban is volt olyan érzésem, hogy Eszter valóban inspirálódik Nat King Cole énekstílusából. Az újdonsült dupla Grammy-díjas Samara Joy, Pasquale Grasso virtuóz gitárjátékával  szintén dob nélkül játssza ezt a dalt. Hangzásában ezzel is rokon Lukács Eszter legújabb előadása.

A “Honeysuckle Rose” szerzőpárosának, Fats Waller-nek és Andy Razaf-nak köszönhetjük, hogy a “Blue Turning Grey Over You” is felcsendült a lemezen. Itt Waller-hez képest kicsit modernebb, sétálóbasszusos, swingesebb a hangzás, ahogy egyébként a dalt Billie Holiday-től is ismerhetjük. Ott a Soós Márton játékához hasonló walking bass-t Artie Shapiro formálta meg. Ez utóbbi két darab számomra újdonság volt. Köszönöm a készítőknek, hogy megismerhettem a lemezen keresztül.

Az eredeti portugál nevén “Samba de Verão”, a jazz standard repertoárban leginkább “Summer Samba”-ként ismeretes “So Nice” című Marcos Valle kompozíció tempóját szemtelenül lassúra veszi a zenekar. Az első pillanatban kiemel bennünket a szürke hétköznapkból. A két fúvós finom, vajpuha hangokkal keretezi a bensőséges, szinte suttogó témát. Egy kis meleg nyári szamba ebben a kietlen téli időben. Előfordulhat, hogy a Stacey Kent-féle “So Nice” is szerepet játszhatott a tempó kiválasztásában, és a suttogó, finom hangzás megválasztásában. Érdekes párhuzam, hogy ahogyan Stacey Kent énekes és Jim Tomlinson szaxofonos is, úgy Lukács Eszter és Dennert Árpád is egy párt alkotnak a civil életben.

A ballada egyvelegnél nagy öröm volt hallani a számomra eddig ismeretlen “In the Wee Small Hour” verzéjét. Még Sinatra azonos című 1955-ös albumán sem találni a bevezetőt, bár Ella Fitzgerald 1958-as előadásában énekli. Számomra nagyon értékessé tesz egy előadást, ha ismerjük a verzét, ugyanis az eredeti környezetéből kiszakítva, a realbookok és információdömping korszak óta, már gyakran el is feledjük, hogy a Broadway-n még volt ilyen része a kompozíciónak. Persze manapság már annak is örülni kell, ha az éterből megállás nélkül kiáramló zene hallgatása közben egy hallgató kilép a “háttérzenehallgatásból”, és kíváncsivá válik arra, hogy vajon milyen zenészek játszanak a felvételen.

A “So Nice” album ballada blokkjában a szaxofont szárnykürt váltja fel. Szalóky Béla gyönyörű, lírai, kalandos, kromatikus játéka teszi a zenét különlegessé. Marci és Gyafi a két standardet az előző darab rövid álzárlatából induló, kadenciális átvezetővel kapcsolja össze a “The Nearness of You”-val. Eszter kiválóan választja meg a belépés pillanatát. A standard egyetlen periódusát szólaltatja itt meg a maga tisztaságában, ami szerintem a legnagyobb tisztelgés a kompozíció előtt. Emlékeimben Charlie Parker “Jam Session” című Verve lemezén már Charlie Shavers az, aki ezt a standardet formálja. Szalóky Béla téma filljei ezt a játékmódot is megidézték számomra. Az egyetlen periódus zárásaként a dúrosított párhuzamos mollon zár a zenekar, ez a lemez egyik ékköve. De nem ez az egyetlen.

Az “Exacly like You” rögtön felpezsdít bennünket. Ez a darab egyébként Jimmy McHugh és Dorothy Fields darabja, az “On the Sunny Side of the Street” kistesvére. Itt a kvartettben párok alakulnak ki, és szövegszerű párbeszédben, egymásnak felelgetve improvizálnak – négyeznek. Árpi gondolatát először Eszter viszi tovább. Összehangolt párost alkotnak a zenében is. A képletes zenei táncot Gyafi és Marci folytatják. A visszatérő témában Eszter irányít, és Árpi válaszol a téma filljeivel.

Az utolsó téma kis terccel feljebb modulálva hozza el a darab csúcspontját. Az “It’s Alright with Me” a leggyorsabb darab a lemezen. Úgy hiszem, az egyik legnagyobb dalszerző, Cole Porter sem maradhatott ki egy ilyen jazzlemezről. Bár szégyen, hogy ezt a darabot sem ismertem, de egyszerre beugrott róla a “Just One of Those Things” és Sonny Rollins “Airegin”-je is. Ez megerősíti azt a kapcsolatot, amit mindig is éreztem Sonny Rollins repertoárja és Cole Porter között. A téma megformálása igen virtuóz, a bal oldalon a szaxofon,  a jobb oldalon a gitár ellenpontozza Eszter témáját, Marci ellentmondást nem tűrő alázattal viszi a tempót az alsó regiszterben. A szólók egytől egyig briliánsak.

A filmes blokk slágerei jelentik a lemez fináléját. Az Amerikai Film Intézet szerint minden idők legtöbbet játszott filmzenéje, a “Somewhere Over the Rainbow”, az “Óz a Nagy Varázsló” témája mellett, a Kertész Mihály “Casablanca”-jából is ismert “It Had to Be You” maga a megtestesült elegancia a lemezen. Ez az egyik személyes kedvencem.

Eszter énekstílusa pontos, érett, hangja nőies és kedves. A hangszínválasztás mindig megfontolt, a dalhoz igazodik. Érzésem szerint az angol és francia szövegek mellett énekművészetének erőssége a magyar nyelvű darabokban érvényesül igazán. Szeretettel ajánlom az ÁrpiShow “Mondta-e már más is neked?” dalhoz hasonló repertoár bővítését. Reméljük, hogy lehetőségünk nyílik hallani ilyen anyagot is a jövőben!

Gyárfás István lélekkel teli, vitális játéka felemelő fénye minden formációnak, amiben csak hallhatjuk. Dennert Árpád bölcs, tenor poéta, különleges, egyéni tónussal, mely utánozhatatlan időtlenségben jeleníti meg a nagy elődök tradicionális tenor hangjainak szubjektív ötvözetét. Szeretettel ajánlom figyelmükbe a legendás jazz-szaxofonosokról írott cikksorozatát itt, a jazzma.hu-n. Árpi anyanyelvi szinten beszéli azon szaxofonosok stílusát, akikről ír. Ezen a lemezen Harry Allen karaktere az, amit a legközelebb érzek hozzá.

A pasztell rézfényt Szalóky Béla beszédszerű szárnykürt dallamai ívelik a lemezre.

Soós Márton stabil tánca adja a lemez pulzálásának alapfrekvenciáját és hangképének korpuszát.

Mintha egy vendégségben lennénk. A művészek zenei otthonukat osztják meg a hallgatókkal. Kérem bocsássák meg, hogy néha keresztnevükön illettem jeles kollégáimat, a személyes hangvétel teszi ezt velem. Ez a közvetlenség fontos szándéka a lemeznek egy olyan világban, ahol a piac, az algoritmusok és az AI kívánják meghatározni a zenei ízlésünket. A “So Nice” nem manipulál, nem akar többet, mint szívből adni, ami van.

A lemez zárószáma, az Edith Piaf által világhírűvé lett “Hymme á L’Amour” új érzelmi távlatokat nyit a lemezen. Úgy képzelem, mintha Eszter Árpinak énekelné ezt a sanzont. Ezzel hirdeti számunka az örök szerelem diadalát:

„A végtelenség kékjében [...] Isten egyesíti azokat, akik szeretnek.”

Forrás:

https://www.wikipedia.org/

https://jazzstandards.com/