Kiss Attila: Don't Give Up 2016. április 28., Horváth László
Kiss Attila Band – Don’t Give Up (Szerzői kiadás)
A múlt héten az Opusban tartotta lemezbemutató koncertjét a Kiss Attila Band – amiről egyébként Albert Nikolett közvetített a JazzMa.hu olvasóinak –, és most, kissé talán megkésve ugyan, de tőlem érkezik a lemez értékelése. A smooth jazz hazai népszerűsítésén ügyködő zenekar most áprilisban adta ki „Don’t Give Up” című albumát, szóval még szinte meleg volt, amikor megkaptam azt, hogy írjak róla.
A 14 dalt tartalmazó korongon már elsőre hallható, hogy minőségi munka, a zenére nyilván hosszabban kitérek majd, de le a kalappal a „háttérmunkások” (Csiszár Ferenc, és a Hang-Ár Stúdió) előtt is, akik a szép hangzás kialakításán ügyködtek sikerrel.
A szerzeményeket egytől egyig a zenekarvezető gitáros jegyzi, ami már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, ráadásul a smooth jazz műfaja nem arról híres, hogy kitalálunk valami egyszerű alapot, amire aztán mindenki improvizál, és vége. Inkább a riffek kerülnek előtérbe, akár a fúvós szekció, a gitár, a billentyű, vagy akár mindezek együtt vezetik végig a dallamot. Az album meglehetősen koherens képet ad, ugyanakkor tud kalandozni a műfajokon belül, nem érzem azt, amit néhány hasonló zenekar esetében szoktam néha, hogy ugyanazt a dalt hallgatom 80 percen keresztül, itt van változatosság a számokban. Jól vannak szerkesztve a dalok, önmagukban is, és a sorrend is jó. A nyitány, a „New Day” egy vidámabb, pörgősebb, groove-os dal, ez még az instrumentális fajtából, remek gitártémával és szólókkal. A lezárás, az „I No Way” pedig egy lassabb, érzelmesebb darab, szintén csak hangszerekkel, emelkedett kilépőt biztosítva a lemeznek. A kettő között pedig énekes és instrumentális darabok vegyesen, és bár én alapvetően az utóbbinak vagyok a híve, ehhez a műfajhoz valahogy mégis adja magát az ének, főleg, ha ilyen tehetséges, szép hanggal megáldott hölgyek énekelnek a dalokban, mint Farkas Zsófi, továbbá néhány dalban Cselovszky Rozina és Rontó Kitty is feltűnik. Ehhez az életvidám hangulathoz jól illik az ének, nem megy a hangszeres játék rovására, inkább jól kiegészíti azt. Leginkább egy tengerparti nyaralás során hallgatva tudom elképzelni ezt a lemezt, de így, a szobában a laptopba betéve is jó hangulatot tud csempészni az ember mindennapjaiba.
Kiss Attila valóban remek gitáros és zeneszerző, megbecsültségét jól jelzi, hogy kik szerepelnek vendégzenészként a lemezen: Gáspár Károly, Czibere József, Bacsó Kristóf, Pecze Balázs és Tzumo neve is feltűnik az illusztris listán.
A lemez jó kiindulás, élőben talán még jobb élményt nyújthatott a zenekar, hiszen ez a smooth jazz – groove – funky – soul keverék erősen kötődik a közönséghez, mint befogadóhoz, amit azért a CD-n is sikerült átadniuk. Attilát biztatnám, hogy zeneszerzői képességei mellett mutassa meg bátrabban a gitártudását is, néha úgy éreztem, ez kissé háttérbe szorult az albumon – persze kellett a lehetőség mindenki másnak is, és így megvolt az egyensúly. Ez talán csak az én személyes preferenciám, hogy szeretem a gitárt, mint hangszert, és a szólókat hallgatni, főleg, ha érezhetően jól csinálja valaki. Mindent egybevéve azonban továbbra is egy jól sikerült lemez, műfaján belül is kiemelkedő, és további sok sikert kívánok a zenészeknek a folytatáshoz.
A szerencseszámom a 8-as, ezen az albumon pedig nekem talán a 8-as szám, a „Lucky Man” című dal tetszett a legjobban (nekem meg az „I Miss You” és a „Don’t Give Up” – a szerk.) – bár nem fölényesen, elég nehéz volt dönteni.
Az albumon szereplő zenészek: Kiss Attila (gitár), Farkas Zsófi (ének), Cselovszky Rozina (ének), Rontó Kitty (ének), Zsemlye Sándor (szaxofon), Balogh Zoltán (billentyűk), Vermes Gábor (basszusgitár), Vermes László (dob), Tiba Sándor (dob).
