Halper László: Electric Angelland 2016. december 29., Horváth László
Band Of Gypsys Reincarnation – Electric Angelland (Szerzői kiadás)
Erős túlzás lenne állítani, hogy egy vadonatúj lemez került a kezeim közé: Halper László (aki nemrég nagyszabású koncerttel ünnepelte 50. születésnapját a BJC-ben) adta oda ezt a CD-t. Az „Electric Angelland” nevet viselő korong 3 évvel korábban, 2013-ban jelent meg, és rajta pedig egy négy évvel ezelőtti koncert felvétele hallható. Az a bizonyos 2012. október 27-i koncert, amikor a Művészetek Palotájában Halper László és Fekete István trombitás mellett nem kisebb nevek álltak a színpadon, mint Steve Gadd (dob) és Eddie Gomez (bőgő). (Viszont Laci 2016. december 12-én ünnepelte 50. születésnapját! Így ez a lemezajánló egy kicsit megkésett szülinapi ajándék neki! - A szerk.)
A lemez – Halper munkásságához híven – Jimi Hendrix dalok feldolgozásából áll, jazz stílusra átszerkesztve. A koncerten személyesen is ott voltam, nagy élmény volt, így aztán érdekes most, bő négy évvel később írni a lemez kapcsán az egészről. A zenészek teljesítményét úgy gondolom, felesleges ragozni, Steve Gadd és Eddie Gomez igazi világsztárok, akik pedig ilyen zenészeket maguk mellé tudnak állítani, azok szintén nagyszerű zenészek kell, hogy legyenek.
A zene strukturális felépítése változó: néhol csak az alapdallamot tartják meg és erre szabadon improvizálnak, máshol viszont szinte a felismerhetetlenségig átdolgoznak számokat, majd szinte végig lekövetik az eredeti dalt, kicsit áthangszerelve. Nekem mindegyik tetszik, szerencsére jól találták el az arányokat. Ez segít abban, hogy változatos maradjon a zenei világ, és hogy ne legyen az az érzése az embernek, hogy minden dalt egy kaptafára húztak fel.
Halperék szeretnek újabb és újabb vendégekkel együtt zenélni, én is hallottam már koncerten különféle vendégzenészek társaságában játszani, és ezek is jók voltak, de számomra továbbra is a letisztult, minimalista hangzás illik igazán ehhez a zenéhez. Nem véletlenül Jimi Hendrix is a trió formátumot preferálta, és bár neki is, és ezen a koncerten/lemezen Halpernek is fantasztikus ritmusszekció állt rendelkezésére, azért mégis a gitár a dalok központja. Gadd és Gomez ezt nagyon jól érezték, néha jobban belendültek, de alapvetően finomabb, visszafogottabb alapot szolgáltattak a szólistáknak. Persze az ördög itt is a részletekben rejlik, azért ők ketten olyan klasszis teljesítményt nyújtanak a látszólag legegyszerűbb dolgokban is, hogy az ember egyből felkapja a fejét rá. Egy-két alkalommal, és csak vájt füllel vehető észre elcsúszás a zenészek között, egyszer sem feltűnő, pláne nem zavaró, egyből improvizációval korrigálják is. A két-két zenész külön-külön sokat játszott már együtt, így négyen itt először, ez könnyedén betudható ennek is. A gitár és a trombita együtt pedig bőven elég, hogy vigye a dallamot és szólózzon. Halper László játékán teljes mértékben érződik az alázat, és a rengeteg belefektetett energia, amit Jimi Hendrix szellemiségének megörökítésébe fektetett. De persze Fekete Istvánnak is bőven hagy teret, hogy fantasztikus trombitaszólóival egy kis blues-os beütést is kölcsönözzön a zenének. A lágy gitár és a trombita éles hangja jól egészíti ki egymást, a remek ritmusszekcióhoz remek szólisták is dukálnak.
Igen ám, de itt jön a csavar: ezeket a dalokat alapvetően fúvós szekcióval együtt álmodták meg, és ha már a koncerten nem tudott jelen lenni a Csejtey Ákos–Kollmann Gábor kettős, megoldották utólag. Így aztán, hogy a lemezre rákerüljön, a stúdióban vették fel kettejük játékát, ami tovább színesíti a hangzást. Ők főleg a fő dallamokat, illetve az átvezetéseket fújták rá a lemezre, értelemszerűen szólónak nem nagyon lehetett helye ebben az esetben. Mint mondtam, én a letisztult hangzás híve vagyok, de ez a két szaxofon valóban gazdagabbá teszi az összhatást. Így utólag, ha nekik ez volt a vágyuk, hogy fúvósokkal szólaljon meg, én áldásomat adom rá, jól sikerült – és ebben külön dicséret illeti a Kékmadár Stúdiót.
A lemez mindenkinek a polcán elfér, aki szereti Jimi Hendrix zenéjét, a gitárt, mint szólóhangszert a jazzben, vagy a blues, a rock és a jazz fúzióját. Kiváló dallamossága miatt kezdő jazz hallgatóknak is élvezetes lehet, bátran ajánlom mindenkinek.
A legjobb dal számomra kétségkívül a „Have You Ever Been to Electric Ladyland” – bár nem a kedvenc Hendrix számom a feldolgozottak közül, ők mégis ezt csinálták meg a legjobban, le a kalappal. Azóta is mindig várom koncerteken, sajnos eddig hiába, de kitartó vagyok. Illetve szintén kiemelném a kakukktojást, a „Blackbird” című számot, ami nem Jimi Hendrix, hanem Paul McCartney szerzeménye, és szintén nagyon jó dal.
