Hajdu Klára-Oláh Krisztián Duó: Deep in a Dream 2017. május 20., Berki Tamás
HAJDU KLÁRA-OLÁH KRISZTIÁN - Deep in a Dream (Grundrecords)
Végre kezemben tartom Hajdu Klára és Oláh Krisztián duó CD-jét....Gyönyörű!
A borítón egyszerű, fekete háttér előtt a két szép fiatal fej fél-fotója, azt sugallva, hogy a két félből lesz az Egész...és valóban, egymást nagyszerűen kiegészítve muzsikálják, festik Klári és Krisztián gyönyörű lírai és drámai "hangképeiket "....
Hajdu Klára 2O15-ös előző quartet CD-je -amit Chet Baker emlékének ajánlott- igazi "indítómotorja" volt ennek a friss duó CD-nek, ahol az előadók -néhány darab erejéig- már szerzőként is bejelentkeznek.
Oláh Krisztián zongorajátéka - ahogy édesapja, Oláh Kálmán gyakorlata is - biztos klasszikus zenei alapokon nyugszik, vissza-visszakacsintva a barokk, vagy éppen a kortárs komolyzene világára egyénien, mégis talán leginkább a Keith Jarrett által kijelölt ösvényen haladva...
Krisztián és Klára játéka az egymásra figyelés, együtt lélegzés magasiskolája, ökonomikus, nem "agyonkísért", nem agyonzongorázott, nem teleénekelt, hanem levegős, kölcsönösen inspiratív és reagáló...
Hajdu Klára remek partnerre lelt Krisztiánban, és ez ugyanúgy igaz megfordítva is...
Klára "a capella" szólóéneke a „Henya” című dalban népzenei üzenetet hordoz, majd lassan áttűnik Joni Mitchell balladavilágába, magával húzva Krisztián játékát egy kodályi, néha bartóki hangzást kreatívan idéző, formáló rögtönzés felé...
Klára éneke soha nem sok és soha nem kevés...Dinamikái, színei mesteriek, puritánok, sallang és modorosság mentesek....
Improvizációja néha trombitaszerű /I Don't Want to Lose.../, máskor éneke felidézi és továbbgondolja Chick Corea-Gayle Moran 197O-es évek második felében próbált kísérleti útját /Lonely Road/, vagy éppen hiteles, stílusos, szépséges balladaéneklésével gyönyörködtet /You've Changed/.
Élénk színfolt az "I Can't Help It"... Igazi mai, üde kikacsintás a többnyire mélyen szántó zenei világból, sőt, még ezen belül is "megbolondítja", megmozdítja a hallgatót Krisztián stílusos szintetizátorszólója /persze saját zongorakísérettel/, kettőjük együttmozgása pontos, mégis bájos és laza...
A duójáték a jazz-kamarázás minimuma, illetve ennél kisebb "formáció" talán csak Bobby McFerrin "ufo éneklése"...
A duójáték intimitása vitán felüli, mintegy nagyító alá helyezi a jazzmuzsikálás "kötelező" paramétereit, az egymásra figyelést, a pontosságot, a stílusosságot, a szabadságot, a kölcsönös inspirációt, a rögtönzés örömét, a fegyelmet, az ízek, dinamikák, színek, kontrasztok ismeretét és használatát.
Mindezekből Hajdu Klára és Oláh Krisztián jelesre vizsgáztak.
