Gyárfás István Trió: Organ Grinder’s Suite 2018. április 13., Horváth László
Gyárfás–Premecz Organ Trio – Organ Grinder’s Suite (Szerzői kiadás)
A trió régóta zenél együtt ebben a felállásban – visszakerestem, én szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt írtam egy koncertjükről – viszont csak nemrégiben jutott el odáig a közös munka, hogy kézzelfogható gyümölcse is legyen, méghozzá egy új, debütáló CD formájában. Alaposabban szem- és fülügyre vettem tehát ezt a – zenekar kifejezésével élve – hiánypótló lemezét a magyar jazz zenei palettának.
A jazz történetében hosszasan lehetne sorolni, hogy milyen szépen működött együtt a gitár és a Hammond orgona hangzása különböző lemezeken, felvételeken, koncerteken. Ez a lemez szépen végigrepít minket ezeken az állomásokon, megidézve a hangszer egykori és jelenlegi kiváló művészeit. A helyszín alapvetően az Egyesült Államok, de ezen belül oly sok különböző színtérrel találkozhatunk: a piaci wurlitzeres muzsikája, a templomi, egyházi zene, és egy olasz kávézó mind-mind előkerülnek egy-egy dalban.
Gyafi zenei világához közeli ez a stílus, azért ő alapvetően akárhol feltűnik gitárosként (akár vendégzenészként is), hasonló dalok, és hasonló gitárjáték várható tőle. Ezek is egytől egyig az ő szerzeményei, és Premecz Mátyásnál jobb társat aligha találhatott volna maga mellé ezekhez a kalandozásokhoz.
A lemez során olyan zenészeket idéznek meg – nem csak a dalokkal magukkal, hanem a címekben elrejtett „szójátékokkal” is –, mint Dr. Lonnie Smith, Melvin Rhyne, Larry Young, vagy Joey DeFrancesco (a teljesség igénye nélkül). Nyilván minden esetben az adott művészt is próbálják követni, ugyanakkor nagyon jól illesztették össze a számokat, hogy egyszerre maradjon következetes, homogén, mégis változatos, és 9 dal után a tízedik is érdekes. Vannak lassabb és gyorsabb szerzemények is, azért alapvetően nehéz kibírni, hogy ne mozogjon az ember lába a ritmusra.
Érdekes, hogy egyes darabok mennyire máshogy szóltak élőben, a lemezbemutató koncerten, és a lemezen. Ezt megtapasztalandó, mindenkinek ajánlom, hogy élőben is hallgassa meg a triót. Egy CD hossza (sajnos) véges, így aztán a szólókat kicsit rövidebbre fogták, de így sincs az az érzése az embernek, hogy ne tudtak volna kibontakozni mindhárman. Bár „csak” három hangszert, három zenészt kell összehangolni, a lemez kifejezetten jól szól, a stúdióban is jó munkát végeztek. Összességében egy kitűnő lemez, érdemes volt várni rá a zenekartól, ha lesz folytatása (és remélhetőleg lesz), akkor örömmel várjuk.
