EastWing: Betyár világ 2014. július 02., Nagy János
EastWing – Betyár világ (Fonó)
Sikerre ítélve
Reggel iskolába vittem a srácaimat, az autóban bekapcsoltam a CD-játszót. Pár taktus után már jött is a kérdés: "Mi ez a zene Apa? Nagyon jó!" Ez volt az első (családi) benyomásunk az ismertető tárgyát képező anyagról.
Kéry Gábor együttese, az Eastwing új albummal örvendeztette meg a jazz- és a világzene kedvelőit. Sokan elhúzzák a szájukat a kifejezés hallatán, de ez a produkció talán enyhít az előítéleteken.
Gábor kompozícióit régóta ismerem, már a kezdetekkor feltűnt frissességük, ötletességük. Nincs ez másként ezen a lemezen sem. Nagyon jól eltalált groove-ok és harmóniák jellemzik a dalokat, melyek kiválóan illeszkednek a feldolgozott népdalok mondanivalójához. A versszakok ismétlésénél már kevesebb figyelem jut erre, pedig megérdemelné a szöveg, hogy egy-egy apró harmóniai változtatással a zene igazodjon a tartalomhoz.
Agócs Gergelyt még 2000-ből ismerem, amikor a Hungarian World Music Orchestra-ban dolgoztunk együtt. Már akkor is lenyűgözött nagyszerű éneklése. Itt, mint az együttes frontembere teljes előadói arzenálját felvonultatja (furulya, duda, egyéb népi hangszerek), és az egyik dalt szerzőként is jegyzi. Méltatására nem találok megfelelő szavakat. A népdalok autentikus előadása közben gyönyörűen alkalmazkodik az alatta megszólaló ritmushoz, s teszi mindezt szabadon, könnyedén. Az album többszöri hallgatása közben mindig felírtam, mit ne felejtsek el megdicsérni, és a végén azt vettem észre, hogy Agócs minden megmozdulása szerepelt a papíromon. Érdekes, hogy az a fajta szabadság, ahogyan ő bánik a népzenével, inkább maivá teszi az albumot, míg a ritmusszekció és a harmóniák tekintetében a '90-es évek gyökereit érezni. Egy helyen jelenik meg a kétezres évekre jobban jellemző groove, de ott annyira hátul szól, és a gitár stilárisan kevésbé passzoló kísérete van előre tolva, hogy azt kell gondolnom, ez koncepció, ami abból a szempontból megállja a helyét, hogy így egységes a hangzás.
Világzenei albumként ötből négy csillagot adnék rá.
Jazz lemezként hallgatva azonban kicsit hiányolom azt a merészséget, szabadságot, ami a dalok írását és Agócs előadását jellemzi. A „Szereti a tik a meggyet” című dalban például Gábor gitárszólója pontosan így indul, de aztán elvész a hegedűvel folytatott párbeszédben. A „Nomád” előtt Eichinger Tibi gitár-intrója zseniálisan megcsillantja a lehetőséget a szabályok széttörésére. Koncerten azt fogom skandálni: "Még több ilyet Tibi!"
A zenekari tagok egyéni megmozdulásai, a bevezetők remekül sikerültek (kiváló muzsikusoktól milyenek legyenek?), de együtt még dolgozniuk kell a szabadságon. Mindenki túl óvatos, vigyáz a másikra.
Mindent egybevetve egy gyönyörű albumot hallgathatunk, mely méltán várhatja a különböző zenei fesztiválok nagyszínpadainak meghívását.
