Barabás Lőrinc: Beardance 2016. október 01., Horváth László
Barabás Lőrinc Quartet – Beardance (Szerzői kiadás)
Barabás Lőrinc – trombita, Cséry Zoltán – billentyűk, Herr Attila – basszusgitár, Nagy Zsolt – dob
Barabás Lőrinc hosszú idő után jelentkezik újra zenekari lemezzel, ezúttal a tavaly alakult kvartettjével hozott tető alá egy CD-re való anyagot. A „Beardance” (azaz Medvetánc) névre keresztelt debütáló anyag 11 szerzeményt tartalmaz, és egy újabb fejezetet nyitott Lőrinc életében. A free/cool/pop jazz (nevezze ki, ahogy akarja, elég nehezen beskatulyázható műfaj) egy kis elektronikus, pszichedelikus alappal és drum’n’bass témákkal találkozik, és olyan különleges egyveleget alkot, amelyet Lőrinc csak „elektro-ufo-jazz” névvel illet (talán ez a legtalálóbb mind közül).
Mivel senkit nem szeretnék tudatmódosító szerek használatára buzdítani, ehhez inkább ezt a lemezt ajánlom, ami már önmagában kissé transzba ejti a hallgatót. A nyújtott dallamok, alatta a stabil és éles dob-basszus kettős, valamint a kis túlzással agyoneffektezett hangzás, a szintetizátor, a loop pedál, és az elektronika végtelen tárházának széleskörű kiaknázása mind-mind hozzátesz az élményhez.
Mivel én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lemezbemutató koncertről is írhattam, és most a lemezről is, kíváncsi voltam a kettő közti különbségekre. Alapvetően én továbbra is az élőzene híve vagyok, és itt is úgy érzem, hogy ez a zene jobban szól egy koncerten, mint az én kis hangszórómon. Ugyanakkor az utómunkálatok sokat dobnak az összképen, a keverés hibátlanul van megoldva: ami a koncerten is tetszett, hogy szépen szólnak a különböző tartományok, az itt is igaz. Ehhez a zenéhez pedig szükség is van rá, hogy a dögös basszusfutamok és Lőrinc éles trombitajátéka szépen szóljon egymás mellett, mert az egyedi ritmika és a kompozíciók változatossága mellett ez (is) adja a lemez sava-borsát. Ami szintén tetszett, hogy érezni a zenészek egymás közti harmóniáját, jól összeillik ez a négy ember, színpadon és stúdióban egyaránt. Ráadásul volt is idő összeérniük, így aztán az egész lemezen érződik, hogy nem egy „egyéjszakás kaland”, a számoknak volt idejük kiforrni, és egy központi téma mentén szépen tudtak építkezni, ahol mindenki hozzáteszi a saját kis részét az egészhez.
A lemez nagyon jól meg lett csinálva, a zene szépen folyik egy mederben, koherens, de bőven teret enged az improvizációnak, és a már említett rengeteg műfaj közti kalandozásoknak. A zenészek kitűnőek, az egyéni stílusok jól forrnak össze és maradnak meg önmagukban is, a legutolsó hangig minden a helyén van. Sokat kellett várniuk a Barabás Lőrinc rajongóknak, hogy új anyagot hallgathassanak a fiatal trombitástól, de alighanem megérte a várakozás, a műfaj szerelmeseinek kötelező darab a lemezgyűjteménybe.
A legjobb szám szerintem a nyitódal, a „Holló”, már a koncerten is tetszett a kis fúziós, rockos témájával, utána viszont minden hangszeres szépség benne van, ami egy jazz számba szükséges.
Ezúttal is csak azt tudom ajánlani, aki teheti, menjen el meghallgatni élőben (is) a zenekart, és kíváncsian várjuk a folytatást tőlük…
