Ágoston Béla: Talking Jazz 2018. március 19., Bereczki Bálint

Ágoston Frió – Talking Jazz (Ágoston Béla JazzYear 12/8) (Hunnia Records)

JazzYear – ezzel a címmel jött ki Ágoston Béla anyaga a Hunnia Records gondozásában. Nem is akármilyen anyagról van szó: 12 online lemez jelent meg sorozatszerűen a 2017-es évben, amelyek Ágoston és a jazz kapcsolatát hivatottak reprezentálni, 12 szemszögből. A nagyszabású vállalkozás betekintést enged a Zeneközelítő különleges világába, vagy inkább világaiba: duótól a trión át a szaxofon-kvartettig; koncertanyagoktól a stúdiólemezekig; etno-jazztől a feldolgozás és a némafilmzenén át a kamarakompozíciókig. Ágoston Béla utóbbi tíz évének legerősebb pillanatai, rengeteg fantasztikus zenésztárssal, barangolás a jazz lakott és lakatlan szigetein - ezt kínálja a sorozat, ami azoknak is rejteget meglepetéseket, akik jól ismerik a muzsikus eddigi munkásságát. Vagy annak a jazz-szeletét.

A JazzYear sorozat nyolcadik darabjában immár harmadik alkalommal szólal meg a trió, vagy a frió, ha úgy tetszik. A lemez, ahogyan már megszokhattuk, egy új képeskönyv is egyben, az éjszakai akvarellek és a mitológiai rézkarcok után most egy expresszionista albumot lapozhat fel a hallgató a fülei segítségével. Na és persze Ágoston Béla (szaxofonok, hegedű, fuvola, steel drum), Hock Ernő (basszusok) és Szegő Dávid (dobok) segítségével. A koncertfelvételeket három stúdió anyag teszi még színesebbé.

Egy szomorú szendvicsdoboz kesereg az első képben, fájdalmát keserédes szaxofonmenetekbe fojtva. A nyitó szürreális hangulatot urbánus jelenetek zaklatott egymásutánsága váltja fel, egy vérbeli free jazz szvittel, melyben a kezdő népies hegedűdallam a falut jelképezi, amiből aztán kinő a nagyvárosi téboly, Hock rohanó basszusmenetei és Szegő swingelésének táptalajából; az utolsó lassabb tétel a fuvola megjelenése ellenére sem ad igazi megnyugvást, maximum a nap nyugodott le, és a város az ijesztő éjszakai arcait mutatja meg. Ha a trió követné a popzene lemezkiadási trendjeit, és kislemezeket másolna ki az anyagból, akkor az első biztosan a „Living Books” lenne. Sodró groove, Kettős Tamás rap-el benne, és a flow-ra nagyon ráfekszik a zene, bónusz mondanivalóval. A „Rambo” Ágoston baritonja valójában, ahogyan magányosan harcol a betondzsungelben. Az „Afro Blue” dudán csendül fel, több ez, mint ágostoni humor, remekül szól. A „Fourth Floor” monoton kíséretekkel (kísértetekkel) dolgozik, mintha valaki kopácsolna a fejünk felett lévő emeleten, és az agyunkban születne valami erre a titokzatos zajra.  A „Frioda” variáció az Örömódára a steel drum-on, a záró tömör hip-hopban visszatér Kettős Tamás, és osztja a jobbnál jobb rímeket.

A „Talking Jazz” méltó folytatása a trió által megteremtett világoknak, melyekre most új nézőpontból fókuszálhat a hallgató.