Ágoston Béla: Percy Phone 2018. február 12., Bereczki Bálint

Ágoston Frió – Percy Phone (Szimpla Mithology) (Ágoston Béla JazzYear 12/5) (Hunnia Records)

JazzYear – ezzel a címmel jött ki Ágoston Béla anyaga a Hunnia Records gondozásában. Nem is akármilyen anyagról van szó: 12 online lemez jelent meg sorozatszerűen a 2017-es évben, amelyek Ágoston és a jazz kapcsolatát hivatottak reprezentálni, 12 szemszögből. A nagyszabású vállalkozás betekintést enged a Zeneközelítő különleges világába, vagy inkább világaiba: duótól a trión át a szaxofon-kvartettig; koncertanyagoktól a stúdiólemezekig; etno-jazztől a feldolgozás és a némafilmzenén át a kamarakompozíciókig. Ágoston Béla utóbbi tíz évének legerősebb pillanatai, rengeteg fantasztikus zenésztárssal, barangolás a jazz lakott és lakatlan szigetein - ezt kínálja a sorozat, ami azoknak is rejteget meglepetéseket, akik jól ismerik a muzsikus eddigi munkásságát. Vagy annak a jazz-szeletét.

A JazzYear sorozat korábbi darabjai között előfordult már egy triólemez, a „Midnight Sun”. A „Percy Phone” is háromemberes munka, de teljesen más, mint a másik. Míg a „Midnight Sun” egy elvontabb, sötétebb hangulatú, filozofikus anyag, addig a Szimplában, 2013-ban rögzített gyűjtemény egy ritmusosabb, keményebb, power-trio felvétel. Ez annak is köszönhető, hogy a ritmusszekcióban a bőgő helyett a basszusgitár dominál, szanaszét effektezve leginkább, Hock Ernő kezelésében.

A koncepció nagyon érdekes: görög mitológiai alakok lépnek elő (ezért is az alcím: Szimpla Mitológia) sorra, hogy jellegzetes karakterjegyeikkel inspirálják, meghatározzák a muzsikát. A nyitó nótában Pán érkezik a sípjával, illetve Béla a fuvolával, és Hock kőkemény basszus oszlopai körül csapong. A multi-instrumentalista Ágostontól leginkább a nádas hangszereket (no, meg a steel drum-ot) szokhattuk meg a lemezein, a „Percy Phone”-on viszont a már említett fuvolatudás csillogatása mellet előkerül a hegedű is: az egyik legizgalmasabb darabban, a „Küklopsz álmában” kap főszerepet, erősen beeffektezve, egy pszichedelikus, elszállós téma főszereplőjeként. A Küklopsz azonban nemcsak álmodik, hanem fel is mászik a cukordombra: erre utal a humoros idézet, a „Rappers Delight” basszustémájának megidézése a Sugarhill Gang-től. A ritmusszekció (Szegő Dáviddal a doboknál) ontja a jobbnál jobb alapokat, nem fogy ki az ötletekből, a tömény, hömpölygő groove-ok, néhol már hardcore-os zúzásokká fajulnak („Hermész”), néhol pedig finoman, mégis nyugtalanítóan hömpölyögnek („Kharón”). A mélységeket magasságok ellensúlyozzák, a „Hermész álmában” előkerül a szopránszaxofon, ahogyan a többiekkel beszélget. A záró „Poszeidon” egy súlyos látomás, a viharos tengerek urát a szaxofon őrjöngése és a modulált basszus morajai személyesítik meg. A felvételt rejtett üzenet fejezi be: a finálé halkuló, utolsó hangjai ugyanis a nyitószám kezdetei, vagyis a lemez körbeér, és ha valaki bekapcsolt ismétléssel hallgatja a lejátszójában, akkor az omega az alfába olvad.

A „Percy Phone” (Perszephoné = a termékenység istennője) remekül bizonyítja a trió sokszínűségét és kiapadhatatlan fantáziáját. A fémesebb, súlyosabb, minimalista eszközökkel maximális hatást kiváltó zene kedvelői imádni fogják.