Sztárinterjú - Pocsai Krisztina

Pocsai Krisztát 1995. április 10-én láttam-hallottam először énekelni a Magyar Rádió Márványtermében. Akkor már majdnem 1 hónapja 20 éves volt. Aztán teltek múltak az évek és 1998. május 29-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékei diplomakoncertjének szünetében odaperdült elém és azt kérdezte tőlem, nincs-e szükségem egy bemondóra a jazzműsoraimhoz, netán műsorvezetőre a koncertjeimhez? Ez történt pénteken, majd a keddi stúdióidőmben megjelent és egy életében először látott szöveget hiba nélkül felolvasott. Ráadásul elsőre meghallottam, hogy nem csak énekhangja kivételesen szép, bársonyos, hanem bemondóként is megállná a helyét. Így onnantól kezdve 2008 nyaráig a Petőfi, majd a Bartók Rádió hallgatói az ő hangját hallották jazzműsoraimban. A mostani beszélgetésünknek két apropója is van. Egyrészt Kriszta születésnapja március 13-án van, másrészt megjelent első önálló CD-je.

MR:  „Home at Last” ez a címe első saját neved alatt megjelent CD-dnek. Én mindent tudok az előzményekről, de meséld el a www.jazzma.hu olvasóinak is. Hogyan kezdődött? Hány éve tervezgetted ezt, hogy legyen végre önálló lemezed?
PK: Hat, vagy hét? Hét éve kezdtem el írni a számokat. Az első számok a spanyol versek általam megzenésített változatai voltak. Aztán jöttek az angol nyelvűek, azoknak a szövegét is én írtam. 2005-ben (megnéztem jegyzeteimben, március 4-én! – a szerk.) el is játszottuk a Márványteremben. Közel a 30. születésnapomhoz. De nem mind azok szerepelnek a lemezen, mert a 2005-ösök közül kiesett néhány szám és írtam helyettük újabb nótákat. Legfőképpen a címadó dal, amit nem egyedül írtam, hanem közösen a párommal (Frey György!), a kiváló basszusgitárossal (gyöngyöző kacaj). Ez egy rendhagyó szám a lemezen, mert egy vonósnégyesre hangszereltük meg.
MR: És a Gyuri basszusgitározik ezen a felvételen? (Vigyázat, ez egy álkérdés, mert tudom, hogy nem…) Vagy csak Te énekelsz és közreműködik a vonósnégyes?
PK: Ez utóbbi. Egyébként eredetileg a Bujtor Balázs lett volna az I. hegedűs, de neki közbe jött valami és egy lányt küldött maga helyett. (Konkrétan Kovács Erikát, a II. hegedűs Bobák Melinda, a mélyhegedűs Winkler Zsófia, a csellista pedig Gál Béla) Jól emlékszel, az első változat egy duó volt, én énekeltem, a Gyuri pedig basszusgitározott. De annak a hangulata „leugrott” a lemezről.
MR: Na de beszéljünk a többi felvételről is. Illetve menjünk csak vissza még 2005 nyarára, hisz a Zsámbék Jazz Open-en épp az Avishai Cohen Trio előtt játszottad az anyagot. És akkor jött meg Szőke Niki diadalmasan Montreux-ből és Te felhívtad a színpadra…
PK: Majd utána semmi nem történt. Mert akkor nagyon tetszett nekem ez az anyag és nagy felbuzdulásomban meg akartam jelentetni lemezen. Pályáztam ide is, meg oda is, de annyira elkeserítő volt az eredmény, hogy azt mondtam, ennyi. Ráadásul akkor költöztünk ki Csobánkára, változott velem egy nagyot az élet. Annyira elkedvetlenedtem, hogy egy darabig nem is énekeltem.
MR: Jó kis darab volt, mert csak hosszas unszolásomra voltál hajlandó visszatérni. Még pedig 2008. június 6-án a Márványteremben „A magyar jazz legismertebb házaspárjai” sorozatom záró koncertjén.
PK: Aztán a Te unszolásodra…
MR: Három évi szünet után…
PK: Ne mondd már. Jesszusom, tényleg három évig nem énekeltem? Hogy bírtam ki? És akkor adtunk egy fergeteges (kacagás) koncertet. És igazad volt, hogy rábeszéltél, mert ott rájöttem, hogy én nem tudok éneklés nélkül élni. Nagyon hiányoztak zenekarom tagjai, a Cseke Gabi, a Barcza Józsi, meg a Mohay Andris. És akkor újra elkezdtünk játszani és meg is kértem a Gabeszt, hogy segítsen a régi számok átfésülésében. Intro-t írt egy-két szám elé, meg szólót írt az egyik számba, amit unisono-ban éneklek velük.  Egyet, a „Longing for You”-t meg teljesen áthangszerelte, mert azt én csak egy tingli-tangli swing számnak szántam. Mondhatom, hogy az ő segítségükkel lett olyan ez a lemez, amilyen most a végeredmény. Nagyon szeretem őket. Emiatt is (gurgulyázó kacagás).
MR: Na de ezt sem mostanában vettétek fel.
PK: Ezt bizony nem. 2009 nyarán a StarTrek stúdióban a kiváló bőgős Glaser Péter volt a hangmérnök. Nagyon jó volt vele a stúdiózás, de akkor még nem tudtunk elkészülni vele. Aztán 2010-ben a Gramy stúdióban vettük fel az újra hangszerelt „Home at Last”-ot, meg egy-két számot újra felénekeltem. Ott történt a keverés és a master-elés is. Gyulay Zsolti csinálta, régi kollégám, barátom. És végül itt is lett kiadva. Égerházi Attila jóvoltából a Gramy Records-nál jelent meg. Hat év viszontagságos múlt és itt tartjuk a kezünkben.
MR: Azt is mondjuk el az olvasóknak, hogy tavaly októberben megszületett a kislányod. Így az utóbbi 1 évben már nem nagyon énekelgetsz. Mikorra tervezed a visszatérést?
PK: Hát persze, most hogy megjelent a lemez jó volna koncertezni a srácokkal, de egyelőre még nem tudom elképzelni, hogy este nem én rakom ágyba a babucit. Meg még szopizik is. Úgy hogy egy pár hónapig még biztos nem. Most még nagyon távolinak tűnik. Esetleg matiné koncertek jöhetnek szóba, korai kezdés, korai befejezéssel. Újabban hordozó kendővel viszem mindenhova a csöppséget, majd viszem a nyakamban a koncertre is, legfeljebb ő is beleénekel (kacagás). Egyelőre jól elvagyok az Anyasággal, nem hiányzik a munka.