JazzUp – Mágedli Maja

Június 10-én töltötte a 19-et az a szombathelyi énekeslány, akit 2013 tavaszán Csepelen hallottam először énekeli, s rögtön lenyűgözött egyéni hangszínével. (Olyannyira, hogy pár nappal később már fent is volt első JazzUp-os interjúja!) Aztán addig-addig unszolgattam Dr. Tímár Péter barátomat, míg ő bízva értékítéletemben fel is léptette a Lamantin Jazzfesztiválon! Azóta is figyelem Maja „pályafutását”, így nagy örömet okozott azzal, mikor pár hete elmesélte nekem, egyből felvették a Berlini Jazztanszék énektagozatára.

1) Mikor és hogyan szerzett tudomást arról, hogy lehet jelentkezni a Berlini Jazztanszakra?

Ami a továbbtanulást illeti, nagyjából két éve kezdtem el komolyabban nézelődni az interneten, de Berlinre tulajdonképpen Kazai Ági énektanárnőm hívta fel a figyelmemet, így a szakmai felkészülés mellett többek között ezt is neki köszönhetem.

2) Nem zavarta a felvételire készülődésben, hogy ezzel párhuzamosan a szombathelyi érettségijére is kellett készülődnie?

Nagyon stresszes időszak volt. Természetesen minél jobb érettségi vizsgát szerettem volna tenni, de a felvételit előrébb valónak éreztem a ranglétrán, hiszen az elsődleges cél a zenei pálya, amihez szerencsére a szakmai teljesítményen kívül egyéb pontszám nem számít. Így a legtöbb energiámat a felvételire fordítottam, bár nagy örömömre végül az érettségi is jól sikerült.

3) A németeknél mi volt a menetrend?

A jelentkezés után demo hanganyagot kellett küldeni, ami alapján a nagy többséget kiszórták, így tíz pályázó kapta meg a lehetőséget, hogy Berlinbe utazhasson a felvételi vizsgára. A német kimértség és a jazzes szertelenség tökéletes elegyét tapasztalhattam meg, a zsűri és a kisegítő diákok is hihetetlenül segítőkészek és barátságosak voltak, ugyanakkor minden precízen szervezett volt. Először a főtárgy meghallgatások zajlottak, este pedig az azon megfelelt diákok elméleti tesztje.

4) Milyen darabokat énekelt? Kik kísérték?

Három kidolgozott jazz standardet és egy Coltrane transzkripciót vittem, ezen felül sok spontán feladatot adtak, mellyel főleg a blattolási és az improvizációs készségeket mérték. Kicsit zongoráztattak is, illetve beszélgettünk, amolyan motivációs interjú zárta a gyakorlati vizsgát. Egy már a JIB-es diákokból verbuválódott zongora-bőgő-dob trió kísért, annyira tudtak a srácok, hogy koncentrálnom kellett, nehogy a nagy hallgatózásban elfelejtsek belépni...

5) Meddig kellett várni az eredményhirdetésre?

Kedden volt a felvételi, és hála az égnek már csütörtök-péntekre ígérték az eredményt. A tehetetlen várakozás a legrosszabb, így szerencsére nem kellett sokat őrlődni.

6) Mit érzett, mikor kihirdették, hogy magát is felvették?

Mondanom sem kell, gyomorgörcsben, otthon töltöttem az egész csütörtöki napot, majd miután estig nem kaptam hírt, elnyúltam a kanapén egy halom étellel az ölemben, hogy á, most már úgysem hívnak. Film közben csörgött a telefon, és a lehető legtermészetesebben közölte velem Judy Niemack, hogy sikerült. Vagy háromszor visszakérdeztem, meg sem tudtam szólalni, ő pedig nagyon aranyosan, ártatlanul megkérdezte: "Miért, talán meglepődtél?" Borzasztóan abszurd volt. Még most sem hiszem el, a világ legboldogabb embere vagyok! Biztos voltam benne, hogy idén még csak elkezdem a felvételis folyamatot, nem mertem remélni, hogy ennyire szerencsés lehetek.

7) Tudja már, hogy ki lesz az énektanára?

Persze, főleg miatta jelentkeztem Berlinbe. Judy Niemack fog tanítani, nagy neve van a szakmában.

8) Kap majd ösztöndíjat? Tudja már hol fog lakni? Koleszben, vagy albérletben?

Ösztöndíj nélkül kezdem az első szemesztert, talán majd a későbbiekben találok ilyesfajta segítséget. Hosszabb keresgélés után egyértelművé vált, hogy Berlinben tényleg nehéz megfizethető és egyben jó szállást találni. A kollégiumok telítettek, valamint a legtöbb gyakorlás szempontjából megoldhatatlan lett volna. A diákok általában közös albérletben, lakóközösségekben élnek, de teljesen ismeretlenként kockázatos és nem egyszerű becsatlakozni. Ismét nagy mákom volt, mert úgy alakult, hogy egy ismerőshöz költözöm októberben.

9) Eddig Anyukájával élt Szombathelyen. Nem lesz szokatlan 18 évesen elhagyni a szülői házat? És ezer kilométerre utazni és Berlinben élni? Nem fél egy kicsit? Vagy maga szereti a kihívásokat?

Nyilván ijesztő... tisztában vagyok vele, hogy eleinte biztosan nehéz lesz. Egyrészt elszakadni az anyukámtól, aki a legjobb barátnőm és a legnagyobb támaszom egyben, másrészt teljesen önálló életet kezdeni egy más anyanyelvű országban, hogy az egyetemet ne is említsem. Mélyvíz lesz, remélem, hogy meg fogok tudni birkózni a feladattal, viszont mindig erre vágytam, és úgy érzem, ez most minden eddiginél nagyobb lépés a legmerészebb álmaim felé.

10) Sok sikert és bátorságot Maja ehhez a "kalandhoz".

Köszönöm szépen, igyekszem majd!